AKI A DOBOKAT VERI
II. Győri Táncművészeti Biennálé1998 óta, kétévente kerül megrendezésre Győrben a Magyar Táncfesztivál, de hogy a szakmai seregszemle „lyukas” éveiben se maradjon táncünnep nélkül a város, 2007 után idén ismét Táncművészeti Biennáléra gyülekezik a győri közönség. SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA ÖSSZEFOGLALÓJA, 1. RÉSZ.
Június 19-én kezdődött, és öt napon keresztül tart a II. Győri Táncművészeti Biennálé. Mivel a Győri Balett idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját, a szervezők számára egyértelműnek tűnt, hogy a biennálét is ennek jegyében kell megrendezni: természetesen – vagy sem – a szokásos szabadtéri „népi látványosságok” mellett csupa híres együttessel, nézőcsalogatón nagy nevekkel, mint a Fesztivál Balett, az Experidance, a Pécsi és a Szegedi Balett vagy Ladányi Andrea.
![]() Győri Balett: Purim, avagy a sorsvetés |
A „kívülről” érkezőnek a csupa „bennfentes” anekdota közt az az érzése támad, hogy akármilyet teljesít itt a harminc éves Győri Balett vagy a Fesztivál Balett, hazai terepen az mindenképpen üdvözítő, kötelezően „szeretendő” és jó. Ez a – nem is kárhoztatható – drukkerbecsület. Még akkor is, ha a biennálén szereplő három Markó-koreográfia – Siratófalak, Emberi himnusz, Seherezádé – közül az első kettő a giccs határát súrolóan szentimentális. A győri közönség azonban kifejezetten hálás ezért is, szeretetéből meg bőven juttat a sokadszor Győrben vendégszereplő Román Sándornak és társulatának, az Experidance-nek, akik az idén a Szeget szeggel-t mutatják be.
A színház zárt tereit napról napra a győri színházlátogatók elegáns, familiáris nyugalma hatja át, a szabadtéri színpadon június 19-e, a biennálé nyitó napja óta sorjáznak a hazai és külföldi néptáncegyüttesek (Kisalföld Néptáncegyüttes, Nagyvárad Táncegyüttes, EL.KE.LA.M. Hellenic Táncegyüttes, a mexikói Gruppo Folklorico Alianza Táncegyüttes), a győri táncegyesületek és a művészeti iskola diákjai.
![]() Petruska-labor (A képek forrása: Győri Balett) |
A Petruska-laborral Krámer messze szakadt a győri kezdetektől, az egót felduzzasztó, és a hősi-romantikus szerepvállalást idealizáló Markó-féle művészi megnyilvánulástól. A cím ellenére nem Sztravinszkij-átirattal van dolgunk, hanem egy, a figurákat ízeire szedő, lelkükben-bábságukban kutatgató, groteszk emberkísérlettel, melynek alanya Petruska, a Balerina és a Mór, „kivitelezői” pedig sötétöltönyös-napszemüveges, szenvtelen „megfigyelők.” A darab gépiesre rajzolt világa szigorú, pontos kivitelezést követelne a szereplőktől táncosként, színészként egyaránt, akik azonban a báb-létből ki-kiinganak, s a darab izgalmas alapfeltevése végül modoros színpadi pózba dermed.
![]() Ladányi Andrea a BL-ben. Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
A látványos, nagy érdeklődésre számító nagyszínpadi produkciók után íme egy „kisszínpados”. Mert így is lehet.
Kapcsolódó cikkünk:
Szoboszlai Annamária: Válogatós mérleg / II. Győri Táncművészeti Biennálé, 2. rész
Vö. Barta Edit: Jó estét Győr, jó estét szerelem! / Beszámoló a Biennálé 1. napjáról
Barta Edit: Happy end? / Beszámoló a Biennálé 3. napjáról
Időpont: 2009. június 19 - 23.
Cím: Petruska-labor
Rendező: Krámer György
Díszlet, jelmez: Daróczi Sándor
Zene: Sztravinszkij
Előadók: Lukács Ádám, Bocsi Eszter, Füzi Attila, Balogh Borcsa, Szalai Olimpia, Gál Lóránt, Muresan Aurel
Cím: BL
Zene, dob, ütőhangszerek: Borlai Gergő
Koreográfia, tánc: Ladányi Andrea
Fény: Payer Ferenc
Videótechnika: Keserű Zsolt
Támogató: Táncművészeti Kollégium
A Győri Balettnek a II. Győri Táncművészeti Biennálé megrendezésére (2009)


