Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KŐBE VÉSETT KRÓNIKÁK

4. Budapesti Építészeti Filmnapok / Kortárs Építészeti Központ
2012. máj. 1.
Pálinka, kolbász és mangalica után az építészeti filmek is kiharcoltak maguknak egy fesztivált. A KÉK által kínált válogatás bizonyítja, hogy nem indokolatlanul. A négy napba sűrített filmfolyam tanulsága: az építészet nem szakma és nem is művészet, hanem a kultúra metamorfózisának kőbe vésett krónikája. ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.

A kulináris élvezetek intézményesített népszerűsítése mellett aligha kell érveket felsorakoztatni – a pálinkafogyasztás amúgy sem szorul reklámra. De vajon ki akar építészeti tárgyú filmeket nézni négy napon át, kampányszerűen? Főleg ha nem a hagyományt páros lábbal tipró kortárs építészek és liberális politikusok összehangolt merényleteiről adnak hírt főműsoridőben?

Jord den Hollander, építész és filmrendező, a Rotterdami Építészeti Filmfesztivál (AFFR) igazgatója frappáns választ adott a filmek célközönségét firtató, némiképp provokatív kérdésre: „mindenki házakban lakik, és mindenki néz filmeket”. Úgy tűnik, ennyi valóban elég a sikerhez, mert a KINO mozi két termét négy napon át kitartó lelkesedéssel töltötték meg az érdeklődők, sokszor alaposan rácáfolva az art mozik megszokott nézőszámára. A Kortárs Építészeti Központ meghívására Budapestre érkező sármos Jord den Hollanderrel abban is bízvást egyetérthetünk: „a fesztiválok mindig a szeretetről, a jó kajákról és piákról is szólnak”.

Sem ebben, sem szellemi táplálékban nem volt hiány, és akinek csak az utóbbira volt kapacitása, az sem távozott kínzó hiányérzettel. A KÉK immár negyedik éve rendezi meg az építészeti filmnapokat, a kezdő lökést az idézett rotterdami fesztivál adta, illetve annak idézett igazgatója, aki egy KÉK-es buli privát résztvevőjeként biztatta a budapesti fesztivál szervezőit (Polyák Levente, Huszár Daniella, Oravecz Júlia, Soltész Noémi) egy hasonló rendezvény létrehozására.

Az idei válogatást az előző évek hagyományait követve tematikus blokkokban mutatták be, a vetítés párhuzamosan két teremben zajlott. A blokkok címei első hallásra riasztóan szakszerűek: A modernizmus emlékei, Építészet és politika, Mozgás és tér – ám a levetített filmek élettelisége és gondolati gazdagsága rácáfolt a szikár fogalom-meghatározásra.

A Pruitt Igoe-i mítosz
A Pruitt Igoe-i mítosz

Akár a modernizmus, akár az építészetpolitika ürügyén, akár szimpla építész portréként került műsorra, minden film voltaképpen az életben maradás lehetőségeit firtatta. Amit láttunk: kiürülő városok nyugaton és keleten (Olajsziklák: Város a tengeren,  Rekviem Detroitért?), végső megoldásként felrobbantott, ellehetetlenült lakótelepek (A Pruitt-Igoe mítosz), mai napig működő, poszt-szocialista társbérletek húsz szobával és egy közös konyhával, (Kommunalka) bevásárlóközpontok tündöklése és bukása (A Gruen-hatás), egy világméretű puzzle mozaikképei.   A XXI. századból visszatekintve úgy tűnik, a spontán fejlődést gazdasági vagy ideológiai okból felülíró, vagy annak éppenséggel túl készségesen elébe menő, többnyire jószándékú kísérletek kíméletlenül kudarcot vallottak. Az építészeti tárgyú filmek ürügyén társadalmi tablót kaptunk, a következő jelmondattal: semmiféle kényszer és erőszak nem alkalmas pozitív változások előidézésére. E tekintetben nincs különbség a ST. Louise-i Pruitt–Igoe feketéknek szánt lakótelepe és a leningrádi kommunalkák között, legfeljebb az, hogy előbbit a piacgazdaság kíméletlen törvényei alapján porig rombolták és nyomát sóval behintették, utóbbiban pedig máig tengődnek lakóik, akik egyszerre érzékelik egyéni sorsuk kilátástalanságát és a közösségi lét megtartó erejét.

Mielőtt még azt hihetnénk, a négy napos depresszív tréning hatását ellensúlyozandó kellett esténként az Nagymező utcai Apacukába zarándokolniuk a fesztivál csüggedt résztvevőinek, mindenkit megnyugtatunk, hogy ellenpont, pozitív példa is bőven akadt. Hiszen az építés nem pusztán politikai, hanem legalább annyira esztétikai tett, amely nem csak az alkotókat, a használókat is kreativitásra ösztönzi. A jó építészet sikerének bizonyítéka éppen a pozitív interakció, amely free-runningban, gördeszkázásban, noch da zu a falakon megjelenő grafittik formájában is megnyilvánulhat.

A várost játszótérnek tekintő parkour csapatokat bemutató film (Az én játszóterem) persze Hollandiából érkezett, ahol a járókelőket meghökkentő fiatalok mutatványait nem csak bátorítják, hanem közpénzből épített saját gyakorlótérrel jutalmazzák is. Azt vallják ugyanis, hogy jót tesz a társadalomnak, ha az átlagember saját átlagszemével látja, hogy egy átlagos tevékenységet az átlagtól eltérő módon is el lehet képzelni, ne adj isten, akár csinálni is. E film magyar párja a mindenhonnan durva szitkok kíséretében elűzött gördeszkások kalandjait mutatta be (Reakciók). Az ember attól válik felnőtté, hogy elfelejt játszani – figyelmeztet egy szimpatikus holland városi akrobata. És ahogy az elmúlt századra visszatekintünk, hát nem csak unalmasak, életveszélyesek is a felnőtt-játékok.

A portrék sorozatában bemutatott filmek az el nem feledett játék fontosságáról győzködtek, amely minden nagyhatású alkotó sikerében kulcsszerepet játszik – legyen szó a bevásárlóközpontok atyjának titulált, bécsi származású Victor Gruen amerikai karrierjéről (A Gruen-hatás), a tipikusan amerikai Eames házaspár sokoldalú tervezői tevékenységéről (Eames: Az építész és a festő), vagy Hella Jongrius holland designer vizuális archetípusokon alapuló munkáiról (Hella Jongerius: Kortárs archetípusok).  A kilencvenes években indított holland projektet bemutató film (Küldetés – A diplomácia építészete), a fesztiváligazgató Jord den Hollander munkája a holland nagykövetségek épületeinek egyedi, a befogadó ország kultúrájával kommunikáló megjelenésén keresztül szintén egyfajta egyéni szabadságról, az abban rejlő társadalmi üzenet lehetőségéről adott hírt. A hollandoknál a szabadságfok a mi perspektívánkból szemlélve irigylésre méltó, és nem csak a gördeszkások, hanem a nagykövetek esetében is. A díszvendég fesztiváligazgató ugyanolyan spontán humorral reagálta le várva várt és beharangozott alkotásának vetítés közbeni tartós lebénulását, mint filmjében a jólöltözött diplomata az amúgy világsztár építész leleményét: a terepszint felett három méterrel kialakított menekülőnyílást, amelyen vész esetén, öltönyét nem kímélve kell átküzdenie magát. Igaz, neki a Hollandiában virágzó parkour-mozgalom jóvoltából van hol gyakorolnia.

A laikus közönség számára is szórakoztató filmek elgondolkodtató társadalmi tanulságai a szakma számára sem elhanyagolhatóak. A jelenlegi hazai építész-oktatásból ugyanis fájón hiányzik az építés humán vonatkozásainak hangsúlyozása, így e rendezvény hiánypótlónak is tekinthető. A magyar színeket egyetlenként a már említett gördeszkás eposz illetve egy új kezdeményezés, a Short Shots Budapest nyílt rövidfilm pályázatára beérkezett versenyfilmek válogatása képviselte. Az 53 beérkezett alkotásból szakmai zsűri választotta ki azt a 15 filmet, amelyből a közönség a Gruppo Tökmag csoport Nagyvárosi régészet című, 2011-es alkotásának ítélte a fődíjat, az 50 ezer forintot a Gondolat Kiadó jóvoltából és a Lucas and Bear bicikliműhely biciklijét.

A fesztivál a leendő, ötödik születésnapján az eddiginél is nagyobb bulit érdemel, és bátran nyithat a szakmainál szélesebb közönség felé. Ennek csírájaként két  erős építészeti közegben forgatott táncfilm is helyet kapott az idei válogatásban (Dialógus 09 – Neues Museum, Gyönyör). A bemutatott filmek meggyőzően bizonyítják, hogy mára az építészet arisztokratikus attitűdjét elhagyva eljutott oda, ahova a modernizmus és közvetlen előzményei igyekeztek: társadalmi feladatokra koncentrál. És persze játék, amit nézni is roppant szórakoztató.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek