Az Athenaeum Kiadó Global sorozatának nyolcadik köteteként jelent meg Tina Harnesk Akik a hóba vetnek című regénye Papolczy Péter fordításában. A sorozat különféle kulturális közegekből érkező kortárs nemzetközi könyvsikerek bemutatását vállalja. Ez alkalommal egy számi származású svéd könyvtáros 2023-ban Svédországban Az év könyve-díjjal kitüntetett regényéből ismerheti meg az iskolában nyelvrokonainkként emlegetett nép világát az olvasó — írhatnám. De nem mondanék igazat. Tina Harnesk regénye nem elsősorban a számi népről szól, bár nagyon sokat elmesél a történet a számi emberekről és a róluk szóló Wikipédia-szócikkben „viszontagságos történelem”-ként emlegetett sorsukról is. Mégis inkább egy nagyon szórakoztató, de sosem rózsaszín, különös hasonlatokkal élő nyelvezettel megírt családi újra egymásra találás története ez, mely egy számi monda köré szövi mindazt, amit a családon belüli viszonyokról mondani akar, s olyan remek karakterábrázolással, humorral és empátiával ábrázolja hőseit, hogy annak is szórakoztató lehet, akit egyébként szívből hidegen hagynak a hideg Északon rénszarvascsordáikat terelgető melegszívű rokonnépek.

A lappok – akik magukat soha nem nevezték így, mert a számi elnevezést használják – soha nem alkottak önálló államot. Négy ország területén élnek, összesen közel nyolcvanezren. Norvégiában ötvenezren, Svédországban húszezren, Finnországban hatezren és Oroszországban kétezren vannak. Nyelvük kilenc külön nyelvjárásra osztható, de a történelmük kanyarai és a 400.000 négyzetkilométer területre szétszóródott közösség miatt csak 35%-uk beszéli valamelyik dialektust. Legtöbben az északi számit, kevesebben a kolta és az inari nyelvjárást. Egy félmondatot szentel a szerző annak is, hogy a 20. században törvényekkel próbálták asszimilálni őket. Tina Harnesk regénye részben ennek az asszimilációnak a traumáját dolgozza fel, amikor egymás mellett beszél az Északról Délre költöztetett számikról, a két számi népcsoport együttélésének nehézségeiről, s a számi kultúra lassú bomlásáról vagy újraélesztésének esélyeiről, s közben egy család traumatikus történetét idézi meg. Az északiaknak földjeiket és barátaikat, szeretteik egy részét kellett odahagyniuk a nagy vándorlásban, a délieknek pedig hirtelen addig maguk birtokolta területeikre kellett fogadniuk e rokon-idegeneket. Mindez azonban csak tükröződésben, távoli, bár sok mindent átható emlékként jelenik meg a regényben, mely két szálon fut.

Az egyiken az egészen kicsi gyerekkoráról nagyon kevés információt ismerő, így magabiztosságát és legtávolibb múltja tekintetében emlékezetét vesztett érzékeny fiatalember, a kontyos Kaj költözik anyja halála után számi svéd területre kedvesével, Mimmivel, hogy a helyi gondozóközpontban dolgozva új életet kezdjenek a hóval borított tájon. Közben halott anyja hagyatékának rejtélyeire és saját hangulat-ingadozásaira is magyarázatokat keres, mégis, a sok téves információ között nehezen látja meg az elé kerülő összefüggéseket.

A másikon Máriddja, az idős számi asszony és férje, a neje által látnoknak tartott, de lassanként véglegesen a demenciába süppedő Biera története bontakozik ki, akik minden eszközükkel igyekeznek elkerülni az idősotthonba kerülés rémét. A történet elején megtudjuk, hogy Máriddja előrehaladott rákban szenved — hogy férjével közös életét mentse, minden kapcsolatot igyekszik megszakítani az őt és férjét megoldandó problémaként kezelni vágyó külvilággal. Közben igen különös eszközökkel magánnyomozást folytat egykor elveszett fogadott fiuk után. Kényes helyzete kínjait a telefonálásra használni nem tudott, de másként segítséget jelentő okostelefonban rejtőzködő barátnőjével, egy rokon után Siriről Sirének keresztelt „hölggyel” osztja meg. Baráti beszélgetéseik is kimeríthetetlen humor forrásaként szolgálnak, de ennél sokrétűbb a történet humora. Máriddja és Biera beszélgetéseinek, életüknek ábrázolása a regény nagy erénye, mely simán felidézi a magyarul is olvasható északi humoros regények sorát, akár Daniel Katz Amikor nagyapám átsíelt Finnországba-ját, vagy Andrus Kivirähk Ördöngös időkjét, vagy Fredrik Backman és Jonas Jonasson keserédes történeteit. Humor forrásává válnak a helyenként meglepő hasonlatok is: itt a hó úgy szikrázik, „mint flitterek a keményre vert tejszínhabban”, Mimmi, anyósa betegágyánál, mikor beszámol róla, hogy meg fogja kérni Kaj kezét, az asszony egyetértésekor „akkora megkönnyebbülést érzett, mint amikor az ember a szükség percében talál egy tiszta vécét”, egy téli sétakor Kaj „arca olyan volt, mint felsál a mélyhűtőben”, úgy simul a számi kézműves öv a derekára, „mint barátságos macska a szőrallergiás ember nadrágszárára”, s egy komoly érzelmi trauma felidézésekor „darabjaira hullott, mint egy troll a napsütésben”.

Akár egy jó ifjúsági detektívregény esetében, az olvasó előbb sejti, majd bizonyosan tudja, hova kéne fussanak a szálak, s lapról lapra izgulhat érte, vajon tényleg eljutunk-e efféle katarzisig. (Ez az olvasóra többet bízó, a történettel együtt élését felkeltő módszer bennem gyerekkori Erich Kästner-olvasmányok emlékét idézte.) Abban is jó a regény, hogy a végkifejletet nem cukrozza el. Témák széles spektrumát érinti, akár az élet maga, melyről komolyságot és humort elegyítve ír: betegség, halál, erőszak, alkoholizmus, idősgondozás, az idősek és a fiatalok párhuzamos elgyökértelenedésének veszélye éppúgy előkerül, mint a rénszarvasvonulás vagy a nagyon érzékletesen leírt és a regény fontos pontjain megjelenő számi sámánének, a jojka.

Az ősi történet, melyet a regény elején Biera a gyermek Heaika-Jonának mesél, míg húga kisfia náluk lakik, s sajátjukként nevelgetik, egy háldi eanuról szól, akit megszerez magának egy rénszarvaspásztor. A háldi eanu (a számi szellemvilág egy lénytípusa) vele is marad az embervilágban, egy feltétellel: ha sosem mondja ki azt, hogy ki is ő. Családjuk és vagyonuk is szépen gyarapodik, míg a meghitt közelség egy óvatlan pillanatában, sok-sok év együtt élés után a rénszarvaspásztor ki nem mondja mégis; ekkor végig kell néznie, hogy vagyona, asszonya és gyerekei, mintha nem is lettek volna, eltűnnek a semmibe. A történet aztán fontos szervező elvvé lép elő a könyvben, hisz mind Biera húga, mind annak fia megéli sorsában ezt a tranzíciót.

A regény, akár a jojka, széles amplitúdón rángatja fel-le az érzéseket, hogy végül úgy hasson, akár egy jó finn szauna: ha jól kikacagta és kisírta magát, egyfajta megtisztulást élhessen át az olvasó. S közben, mintegy mellékesen, megtudott ezt-azt a számik kultúrájáról is.

A könyv adatlapja itt található.