Salzburg környéke 2019. augusztusában Liliom képével telített: Jörg Pohl óriásplakátokon látható, amint éppen akrobatikusan és koncentrálva ugrik át valamin, talán egy kötélen. JÁKFALVI MAGDOLNA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Eötvös Péter A szerelemről írt operát, arról a démoni szenvedélyről, mely nem egyszerűen valami iránt támad fel, hanem létformaként jelenik meg, s ekként nem valós tárgya áll előttünk, hanem esszenciája: Sierva María. JÁKFALVI MAGDOLNA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Alföldi Róbert Varázsfuvola rendezésében a tapsrendben Papageno az utolsó. Ez a hangsúlyos gesztus lezárja, miközben újranyitja az értelmezés labirintusát. Egy buffo bariton lesz az este hőse, miközben tenor és szoprán szerelmek támadnak körülöttünk. Kizökkent a világ? JÁKFALVI MAGDOLNA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Wagner Bolygó Hollandija nehéz és feldolgozhatatlan zenei eseményként él a színházi játékhagyományban, most felfrissülést kínáló élményt kaptunk Fischer Ádám csapatától. JÁKFALVI MAGDOLNA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
„Hiszed-e, hogy ezek az emberek önmagukból és egymásból valaha is mást láttak, mint azokat az árnyékokat, amelyeket a tűz a barlangnak velük szembe eső falára vetített? Hogy is láthattak volna…” JÁKFALVI MAGDOLNA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Robert Wilson távol áll tőlünk. A Víg színpadára egyedül lép, hangját technika közvetíti, amerikai angolul beszél egy olyan életről, melynek mind eseményeit, mind eredményeit csak közvetett formában ismerheti az az ezer ember, aki most hallgatja. JÁKFALVI MAGDOLNA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Boldog érzések legmámorítóbbja, amikor egy opera mindent megoldó és lezáró nagy fináléja után az öröm megáll a falak között, a nézők csujjognak és dobognak az énekeseknek fel a színpadra, kiáradt a szeretet feléjük, most visszaadják, szeretet-ping-pong perceken át. A két premier-előadáson a nézők széttapsolták az Erkelt. JÁKFALVI MAGDOLNA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A bűvös vadász Carl Maria von Weber operájában a Fekete Vadász. A játékhagyományban ilyenkor fekete egyenruhában járkál egy félelmetes, gonosz alak, szúrósan néz, s amikor kell, azt mondja (nem énekli), hogy: „Itt vagyok.” JÁKFALVI MAGDOLNA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Áll előttünk az igazi, legendás naiva, szerepkörének és életének itt, ezek között a falak között kiérdemelt erős hitelével, s nem történik más, mint hogy 1944 erdélyi frontvonal-történetére montírozódik rá a szőkesége. JÁKFALVI MAGDOLNA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az elmúlt évek legjobb eladását nézhetjük a Radnótiban. Bátor, egyenes, elkeseredett és felemelően szép. JÁKFALVI MAGDOLNA ELEMZÉSE. Tovább a cikkhez
Szalay László azt írja Vörösmartynak egy levelében, hogy a férfinak három nőre van szüksége: a feleségére, a szeretőjére és a reménytelen szerelemre. Jelinek három Nórát ír, a feleséget, a kurvát és a munkásnőt. Zsótér Sándor rendezésében mindezt a negyedik, Kerekes Éva mutatja meg. JÁKFALVI MAGDOLNA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
1916, 1954, 1993 a magyar operett-játszás történetének fontos évei, 2012-ben remake-formába tömörítve hordozzák színházi és kulturális lehetőségeinket. JÁKFALVI MAGDOLNA ELEMZÉSE. Tovább a cikkhez
A múlt nyáron Almádiban a strandon megjelentek a Cirkus Cirkör klónjai. Levegővel feszített kétméteres gömbök csúszkáltak pár centis vízen, benne gyerekek dülöngéltek meggyőzően demonstrálva, mennyire sokat kell tudnia egy akrobatának. JÁKFALVI MAGDOLNA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A színház repertoárja, Krúdy szerelmes sztorijai, az ismeretlen színházcsinálók mind olyan kulturális közeget formáznak, mely inkább a körúti kisbulvári játéknyelv, a szobaszínházi intellektüel frivolság kedvelőit vonzza. S ekkor tévedünk először, nagyon nagyot. JÁKFALVI MAGDOLNA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A Vígszínház a Magyar dráma napján Galgóczi Erzsébet szövegével emlékezett fel nem dolgozott, traumával telített múltunkra. Október 23-án ezt a megértve kérdező, mélyen empatikus attitűdöt ismét az ötvenes évek történeteire, azok kemény hatásmechanizmusaira irányítja. JÁKFALVI MAGDOLNA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
