Ambiciózus vállalkozásnak indult, majd ígéretes kezdés után döcögősen zárult az Alapítvány első évada. A sorozat helyenként érdekes kérdéseket boncolgat, ám a fő cselekmény mindezt beárnyékolja. BOZÓ ANTAL ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Az unoka nem tesz mást, mint a bejáratott műfaji konvenciókat okosan felhasználva tár fel egy hamisítatlanul magyar bosszúsztorit, melyben egyszerre fér meg a maró társadalomkritika és a vígjátéki könnyedség. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Minden ízében pompás szatíra Adam McKay sztároktól hemzsegő vígjátéka, amelyben egy üstökös fenyegeti a bolygót és az egész emberiséget. Ám alaposan szemügyre véve a kifigurázott hülyeséget, a Ne nézz fel! igazából kíméletlen dokumentumfilmnek, színes-szagos diagnózisnak felel meg. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az olasz kultrendező, Paolo Sorrentino is elkészítette saját „így jöttem” filmjét. Az Isten keze semmi olyat nem állít a felnövésről, amit ne láthattunk volna korábban, ám markáns stílusa és megkapó hangulata miatt feltétlenül emlékezetes marad. VIGH MARTIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Hogyan mondod el a négyéves kisfiadnak, hogy meg fogsz halni? A producer Pasolini emlékezetes színészi alakításokat hív elő a szentimentalizmust többé-kevésbé elkerülő drámájában. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Bár ugyanúgy Matthew Vaughn írta és rendezte, mint a King’s Man első részét, annak idején nagy csalódás volt Az aranykör. Sajnos a lejtmenet a széria harmadik részével, a király titkosszolgálata eredettörténetével sem állt meg. BAZSÁNYI SIMON KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Mátrix: Feltámadások olyan folytatás lett, ami megidézi, lebontja, majd visszaépíti önmaga hagyatékát, hogy egy önmagára reflektáló ügyes cyberpunk sci-fi legyen. NAGY TIBOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az év utolsó magyar mozija egy vélt nemi erőszak következményeit kutatja a mind karrierjében, mind magánéletében talajvesztett férj nézőpontjából, aki egyre kevésbé képes megbirkózni a rá nehezedő nyomással. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Miképpen hálálja meg a fáradt test a gyöngéd törődést? Egy radioaktív természetgyógyász kalandjai a lengyel szupergazdagok ízületei között. GYENGE ZSOLT ELEMZÉSE. Tovább a cikkhez
Dobó Kata gyerekfilmjének ideológiai üzenetei éppoly eklektikusak és kaotikusak, mint végtelenül giccses látványvilága. SÜLL KRISTÓF KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Olyan rég forgatott filmet, hogy szinte már el is feledkeztünk a Zongoraleckével egykor még Oscar-díjat is bezsebelő Jane Campionról. Pedig csak erőt gyűjtött. Ahhoz, hogy egy újabb remekléssel lepjen meg minket. A kutya karmai közt ugyanis szinte hibátlan remekmű. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Bontógolyó képével indul, ám Steven Spielberg filmje éppenséggel újra felépíti számunkra a West Side Storyt és az ötvenes évek New Yorkját. Van, hogy a kritikus is csak hüppög a meghatottságtól, a megrendüléstől és a gyönyörűségtől. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A Kate semmi olyat nem mutat, amit ne láttunk volna már korábban, de amit egy sokadik John Wick-klóntól várni lehet, azt magabiztosan szállítja. RICHTER ÁDÁM KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Woody Allen negyvenkilencedik nagyjátékfilmje, a Rifkin fesztiválja könnyen emészthető, önironikus darab, az elmúlt évtized termését tekintve pedig talán az egyik legviccesebb. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A füstölgő ikertornyok valószerűtlen látványa sokunk emlékezetébe bevésődött; fel tudjuk idézni, hol és hogyan ért bennünket a hír, s elég néhány képkockát látnunk annak a szeptemberi napnak a történéseiből ahhoz, hogy újra eluralkodjon rajtunk a döbbenet. TÓTH IVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
