A koncepció nem veszélytelen, hiszen komoly pszichés betegségek, létező mentális zavarok válnak a nevetség tárgyává. A szórakoztató színház velejárója a leegyszerűsítés, de ebben az előadásban mégsem válik sem degradálóvá, sem gúnyossá az ábrázolás. SÁNDOR PANKA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Leporolva, húzva is kicsit hosszú a Játék a kastélyban Bezerédi Zoltán rendezésében a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol Gömöri Krisztiánnak és Borovics Tamásnak köszönhetően szórakoztató meccsé válik a drámaíró Turai és a színész Almády összecsapása. HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Feltehetően életkor kérdése, hogy kinek ismerős a Spiró új darabjában elmesélt történetfüzér, és kinek „vadonatúj nóvum”. 1945 és 1957 közt pereg le egy „kis magyar pornográfia” – nahát, pont egy tucat év, mint 2010-től máig. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A képminőség feledteti az online színház korlátait, de a regény hű adaptálásánál messzebbre így sem jutnak A rendes lányok. GERGICS ENIKŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Amikor még egymás mellett ültünk, s néztük azokat, akik egy valós diktatúra elképzelt bunkerének omladozó üregében egymás mellett ülnek, nem sejtettük, hogy napok múlva megtapasztaljuk, milyen szétültetve élnünk, valós bezártságban, egy új életforma alján. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A címhez magyarázatul és mentség gyanánt: bizony ilyenek a poénok az Operettszínház idei utolsó nagyszínpadi bemutatóján. A Maya előadása felerészt élvezhető, ám a gyakori rossz pillanatokban mintha csak Kiss B. Atilla igazgatói pályázatának rosszalló kitételeit illusztrálná. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Musical Hugo-regény nyomán: A nyomorultak; Disney-musical szörnnyel: A szépség és a szörnyeteg; rejtőzködő torzalak párizsi közintézményben: Az Operaház fantomja. És akkor hát itt van most nekünk A Notre Dame-i toronyőr is. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Űrhajón érkezik a Hollandi a Dóm térre. Hol is lehetne magányosabb az ember, mint a kozmoszban? - teszi föl a kézenfekvő kérdést Szabó Máté Szegeden, 2016 nyarán. MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Csak kapkodom a fejemet: biztos, hogy az Operettszínház új bemutatóján járok? A színpadon xanax-koktél és motoros üldözés, harsány színek és szókimondó szövegek, féltékenységi dráma és női praktikák minden mennyiségben. Ja meg színház is, elég nagy dózisban. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Pillantás a hídról-ra rá lehetne húzni akár egy nagyon mai olvasatot is, ha a migránskérdésre fűzné fel a darabot a rendező. Lehetne belőle krimit csinálni. Lehetne görög sorstragédia is akár, Miller után nem annyira szabadon. Elképzelhető, hogy ezeket Lukáts Andor zsákutcának gondolta. De sajnos másfelé nem indult el. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Van abban valami jó, ha az ember annyira öreg, hogy már sok-sok Godot-ra várvát látott, ezért esze ágában sincs megmagyarázni, mit is jelent ez a rettenetesen bonyolult, enigmatikus darab, már nem akarja fölmondani az idevágó Beckett-szakirodalmat – beéri azzal, amit lát: egyszerű. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A kellemetlenkedő szerző kellemetlen darabja 130 év múltán még aktuálisabb, mint megírásakor volt. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA Tovább a cikkhez
Két egyfelvonásos opera, két zenekar, két karmester, egy rendező – így összegezhetjük a Miskolci Operafesztivál idei második operaprodukcióját. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Egy tragédia és egy szatírjáték – ez a kissé ókori görögös szemlélet adta meg az egyébként nehezen összeilleszthető két, egyaránt 1918-ban bemutatott remekmű közös előadásának egységét. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A fenti címnek nincs sok értelme. A darabnak sincs. Címünk a műfaji meghatározás – fekete komédia – egyik anagrammája; az először 2007-ben színre vitt dráma pedig „a Szépség és a Szörnyeteg” vándortéma „anagrammája”. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
