X A NÉGYZETEN

Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő / Kecskeméti Katona József Színház
2022.02.17.

Túl bohóctréfán, Avataron, lételméleti artistaszámon és Tóth Mancin a kecskeméti Cirkuszhercegnő-előadásban még Kálmán Imre operettjének is jutott hely. Majdnem minden túl sok itt, de az egész mégis meglepően jól működik. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

INKÁBB VAGYOK POFÁTLAN, MINTSEM ELVESZÍTSEM A SZABADSÁGOM

Beszélgetés Bach Katával
2021.02.14.

Színházi gyakorlatát, majd még egy rövid időszakot a Szputnyik társulatánál töltötte, egészen annak megszűnéséig. Több független társulatnál is dolgozott, majd a Vígszínházhoz szerződött. Pályakezdésről, váltásokról, szerepekről beszélgettünk Bach Katával. MARTON ÉVA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez

VÍGSZÍNHÁZI SZAKASZHATÁR

Igazgatói pályázat a Vígszínházban
2020.03.04.

„Hogy miért most?”, nézett rám a Vígszínház immár nagyon távolról sem kezdő színésznője. „Hát azért, mert ez, ami most van, nem mehet így még öt évig”. „Mi az, ami most van?”, kérdeztem vissza. Lehet, hogy nem kellett volna. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

A FŐVÁROS SARA

A szakmai bizottság és a szakmaiság
2020.02.03.

Még néhány napig lehet pályázni a Vígszínház igazgatói posztjára. Nem hiszem, hogy a döntnökök belerokkannak majd a pályázatok elolvasásába, meg a nagy dilemmázásba. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

ÁLLATSIMOGATÓ

Szirmai Albert–Bakonyi Károly–Gábor Andor: Mágnás Miska / Vígszínház
2019.10.28.

Azon gondolkodom, hű tükre-e a Vígszínházban jó ideje folyó munkának ez a legújabb premier, a Mágnás Miska. Amelyben jószerével egyetlen hozzávaló, egyetlen énekhang van a helyén. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

AZ ÖREGEDŐ SZÍNÉSZNŐ FÉLELMEI

John Cassavetes: Premier / Vígszínház
2019.06.04.

Eszenyi Enikő tündökölve bukik mélyre a Premierben. A Vígszínház igazgatója olyan szerepet osztott magára, amelyben a legtöbb arcát megmutathatja. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

A POFÁRA ESÉS ÖRÖK

Chaplin: A diktátor / Vígszínház
2018.10.25.

Megvan minden, ami Chaplinnél ikonikus volt és vicces: a világháborús burleszk, a földgömb-balett, a kopaszember-borotválás Brahms V. magyar táncára. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

A MÉDIUM

Shakespeare: Hamlet / Vígszínház
2017.10.29.

Jöjj el, szabadság, mondja tagolt, pontos értelmezéssel a színészkirály a József Attila-verset az előadásban. A négy évszázados tragédia, s a harmincas évek súlyos látlelete a mába ér. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

SZEMEK

Kontakt –Keleti Éva fotói / Magyar Nemzeti Múzeum
2016.11.23.

A kiállítás születésnapi megemlékezés, amely azonban nemcsak a nyolcvanöt éves fotósnak szól, hiszen azt a nyolcvanöt képet, amit az ünnepelt a kurátorával, Szarka Klárával közösen válogatott ki, igazából a közönség kapja ajándékba. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

„SZERETEM, HA NÉHÁNYAN ÁLLNAK A FAL MELLETT”

Beszélgetés Komáromi Györggyel a Színházak Éjszakájáról
2016.09.11.

A Színházak Éjszakája nem is éjszaka: szeptember 17-én szinte egész nap lehet színházba menni. Egy nap alatt akár harmincba is – kíváncsiság és némi logisztika kérdése az egész. Komáromi György, a Radnóti Színház gazdasági igazgatója, az esemény főszervezője elmondja, hogyan. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA. Tovább a cikkhez

FÜTYÖRÉSZŐ BÉKEKOR

Shakespeare: III. Richárd / XII. Shakespeare Fesztivál, Gyula
2016.07.17.

Ifj. Vidnyánszky Attila nagy érzelmi és értelmi amplitúdójú gyulai III. Richárdja jóval több egy nyári kalandnál: a telitalálatok és megoldatlanságok széles választékából az előbbiek az emlékezetesebbek. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

ÉLETBEN MARADNI

Gondolj rám
2016.01.20.

A netes sajtóban szinte egyöntetű fanyalgás fogadta Kern András új filmjének hírét, s az ilyesmi már csak dacból is rokonszenvet vált ki az emberből. Nos, a Gondolj rám valóban nem jó film, ám életünk legnehezebb és talán legfontosabb feladatáról, a meghalásról próbál mesélni. LÁSZLÓ FERENC CIKKE. Tovább a cikkhez

CSODÁK NINCSENEK

L. Frank Baum – Harold Arlen – E.Y. Harburg: Óz, a csodák csodája / Vígszínház
2015.11.01.

Ez derül ki a Vígszínház Óz, a csodák csodája bemutatójából: hogy lesz-e eszünk, szívünk, bátorságunk, és eljutunk-e oda, ahová akarunk, az mind rajtunk múlik. Hadd tudja meg gyerek és felnőtt. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

"ÉN MEG MÁR NEM VÁLTOZOM"

Beszélgetés Gothár Péterrel
2015.03.16.

Az alábbi interjú hosszú, és hosszú ideig készült. Kezdetben Gothár Péter kitüntetése, a Nemzet Művésze cím és életjáradék volt az apropó - és mire vége lett, már a független színházak kivéreztetéséről is kérdeznünk kellett. Meg arról, hogy miért nem csinál filmet. MARTON ÉVA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez

FŐÚR, EGY BOB WILSON RENDEL!

Jaroslav Hašek – Karl Kraus: 1914 / Vígszínház
2014.10.28.

Mit csinál Robert Wilson? FORGÁCH ANDRÁS ESSZÉJE. Tovább a cikkhez