Az alkotók vicceskedve teszik fel a kérdést, hogy ki a legnagyobb balfácán az előadásban. Én pedig igazi balfácánként, aki nem érti, min nevetnek a többiek, halál komolyan megválaszolom ezt. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ha lenne még egy-két jelenet a vége után, Argan úgy elsétálna a Halál kezét fogva, mint a huzat. És milyen igaza lenne. De hát nincs még egy-két jelenet. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Különböző korok játéktereit – a Globe-ot, a misztériumszínpadot, az avantgárd szimultán levegősségét – idézi meg az emeletes-emelvényes fehér díszlet, melyben a szerző elképzelte ligeti, vásári, cirkuszi porond is megfér. Izeg-mozog, éled a színmű mint struktúra; lomhább a megmaradt szöveg. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Meglepő és egyben rettenetes az, ha egy rendezés látszólag a feminista értékek mellett akarja felemelni a hangját, de közben éppen a tárgykör legsúlyosabb sztereotípiáit erősíti fel. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Weöres Sándor drámája nem historizáló mű, a kecskeméti színpadon sem konkrét történeti korba ágyazódik a Koltai M. Gábor rendezte előadás: költői maskarádét látunk, amelyben ott kavarog a teljes magyar történelem, a huszadik század összes háborús és politikai tapasztalata. VARGA ANIKÓ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Caligula helytartója és a Bánk bán biztos kezű és biztos ízlésű rendezései után Bagó Bertalan harmadszor dolgozott a kecskeméti Katona összeszokott társulatával. Egy sikersorozat legfőbb ismérve azonban éppen az, hogy előbb-utóbb megszakad. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A kecskeméti Katona társulatának olyannyira jól sikerült a Chioggiai csetepaté kipofozása, hogy a szórakoztató jelenetek még a darab alapvető hiányosságait is képesek feledtetni. Más kérdés, hogy az előadás komolyabb, érdemi törekvései ugyancsak az önfeledt játék hevében szorulnak háttérbe. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
