SZEGÍNY LEGÍNY, SZEGÍNY LYÁNY

Móricz Zsigmond: Pillangó / Nemzeti Színház, a Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka
2014.05.11.

Ebben az alcíme szerint Szerelmi idillként aposztrofált móriczi történetben kevés van, ami idillikus, a szerelem beteljesedéséhez vezető út pedig végképp nem az. Vehetjük ezt iróniának is a realista széppróza írófejedelmétől? KRÁLL CSABA ÍRÁSA Tovább a cikkhez

NEMZETI HAGYOMÁNYOK

23. THEALTER, Szeged / Harmadik és negyedik nap
2013.07.23.

Hol élünk? És vajon miért? Dübörög a THEALTER: a második két nap előadásai ezeket a nem könnyen megválaszolható kérdéseket járják körül. Szóval és képpel, tánccal és filmmel, a szivárvány minden színével és egy nagyon is életteli döglött nyúllal. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez

A NÉPZENE MÁSIK OLDALÁN

FolkSide / Jazzy Tower
2013.07.15.

A FolkSide meghatározó alakja Both Miklós, gitáros. Nevezhetjük frontembernek is, de jóval több annál. KOLOZSI LÁSZLÓ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

HITGYÓGYÁSZOK

Egyetemista előadások a POSZT-on
2013.06.17.

Többek véleménye szerint az idei POSZT-on szakmai és művészi értelemben a diákelőadások (középiskolások, egyetemisták, főiskolások produkciói) vitték el a pálmát. OROSZLÁN ANIKÓ ÖSSZEFOGLALÓJA. Tovább a cikkhez

HÚROK ÉS NÁDAK

Klasszikus és jazz / A Magyar Rádió Márványterme
2012.01.18.

Lukács Miklós cimbalomművész állt a Rádió Márványtermében a „Klasszikus és jazz” címmel január 7-én rendezett hangverseny középpontjában. MALINA JÁNOS CIKKE. Tovább a cikkhez

URBÁNUS LEGÉNYES

Fuhun – A Dresch Quartet lemezbemutató koncertje / Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál
2011.10.23.

Csak a hangszer új, minden egyéb a régi: korokon, tájakon átívelő mesteri történetmesélés hagyományon innen és túl. Szaxofon vagy furulya, szaxofon és furulya. ASZÓDI MÁRK KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

ZENEI MOZAIK I.

Koncertek a Művészetek Völgyében
2011.08.02.

Mint minden alkalommal immár huszonegyedik éve, idén is sokáig kérdéses volt, lesz-e Művészetek Völgye, ám szerencsére jól végződtek a dolgok. SZABÓ BÁLINT BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez

VUDU FUHUNNÁN

Dresch-Gilchrist-Szandai-Drake: Sharing The Shed / BMC
2012.05.10.

Két érzékeny, intuitív ember, mindketten elutasítják az ürességet díjazó olcsó sikert. Készek és képesek voltak egymásra hangolódni, bárki meggyőződhet róla. ASZÓDI MÁRK CIKKE. Tovább a cikkhez

BALKÁNIÁDA

Kelet-Nyugati Átjáró – Balkán Világzenei Fesztivál / Pécs, EKF 2010
2010.11.14.

Máig nem sikerült dűlőre jutnom azzal kapcsolatban, hogy a pécsi EKF pályázatban kezdettől fogva hangsúlyos „Pécs a Balkán kapuja” szlogent dicsekvésként vagy panaszkodásként kell-e fölfogni. MILBACHER RÓBERT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

BALKÁN TANGÓ

David Yengibarjan és Lonnie Smith koncertjei / Szegedi Jazz Napok 2009
2009.11.15.

A szegedi jazz fesztivál második napjának legjobb koncertjét nem a külföldi sztárvendég adta, hanem a magyar-örmény harmonikás és kísérői. Pedig a turbános Lonnie Smith produkciója is nagyszerű volt. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE. Tovább a cikkhez

KINYILVÁNÍTÁS

Donny McCaslin trió / New York JazzGödör
2009.10.06.

A három koncertből álló sorozat első estje után sokat várhatunk a további koncertektől. A tenorszaxofonos Donny McCaslin triója a jazzélet központjának egyik legfontosabb formációja. KOLOZSI LÁSZLÓ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

ÖRDÖGTÁNC

Tánc és zene / Szoborpark, II. Ördögkatlan Fesztivál
2009.08.12.

A fesztivál kellemesen szövevényes programrendjébe idén beágyazta magát a tánc- és mozgásszínház. Kivétel nélkül szabad téren zajlottak az előadások, a Szoborparkban, sziklák, bokrok és műalkotások között. A bukolikus tájban még a kevésbé átgondolt produkciók is szakrálissá váltak. SISSO ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

ÖT NAP A VILÁG

II. Ördögkatlan Fesztivál / Bárka Kikötő, Baranya
2009.08.11.

Festőien szép tájon át zakatol a vonat a villányi borvidéken; a célállomás: Palkonya. Innen az óránként, félóránként induló katlanbusszal és főleg stoppal lehet eljutni a további helyszínekre: Nagyharsányba, Kisharsányba, a Szoborparkba és a Vylyan teraszra. MIKLÓS MELÁNIA BESZÁMOLÓJA. 1. rész. Tovább a cikkhez

HANGULATOK, TALÁNYOK

Kavics – Finita la Commedia: Száz év dagály / Pinceszínház
2009.05.19.

A Pinceszínházban főként hagyományos interpretációkat látni, ám Babits verse köré ezúttal formabontó elemek kerültek. Mintha az Esti kérdés magába szívná egy performansz jegyeit, hogy filozofikus kérdéseit érzéki rébuszokká egészítse ki. SZ. DEME LÁSZLÓ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

EGY ŐSZINTE ÖSZVÉR: A MAGYAR BLUES

Dresch Mihály Quartet: Árgyélus / BMC Records
2008.08.08.

Mit kezdjen egy magyar dzsessz-zenész, ha nem akar puszta epigonja lenni a nagy amerikai (fekete) muzsikának, és az a becsvágya, hogy eredeti magyar dzsesszt teremtsen egy olyan közegben, amelyben korábban nem is létezett dzsessz? CSONT ANDRÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez