„Nem mondok le. Nem mondok le.” Hajtogatja csökönyösen, magába roskadva, kis durcával a hangjában az ország első embere Alföldi Róbert új rendezésének a vége felé. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Romkocsmákban merengünk, jártatjuk a szánkat társadalmi érzékenységről, politikáról, igazságtalanságokról, közben ülünk, iszunk, szívunk, néha kimegyünk egy tüntetésre, de amúgy semmit nem csinálunk. Na, ezek vagyunk mi, az Y-generáció. PUSKÁS PANNI IÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Tévedtem, amikor az úgynevezett politikai elitnek a III. Richárd és a Macbeth negyedik-ötödik felvonását ajánlgattam okulásul. Súlycsoport és érthetőségi szempontok okán sokkal, de sokkal megfelelőbb Ionesco Makbettje, ez a vérgőzös szatíra. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Miközben az előadást néztem, eszembe jutott Poussin viharos tájképe, ami Pyramus és Thisbe történetét ábrázolja, és az, hogy valószínűleg ott se rohangálnának fel-alá az emberek, ha hiányozna róla az oroszlán. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Minden látszat ellenére Bodó Viktor véresen komolyan vette mindazt, amit Gogol 178 évvel ezelőtt leírt. A műtét sikerült, a klasszikus jól van, és csodálkozva pillant körül ágyáról: hát tényleg minden ugyanúgy van? JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Amikor egy régi magyar híradó hangja szólal meg, a fiatal színész egy második világháborús katonai parancsnok díszbeszédét mondja el, ideidézi a mesterkélt, hamis szóhasználatot, a harciasan recsegőre beállított hangot, de annyira érzékletesen teszi, hogy a szemünk előtt azonnal peregni kezdenek a díszmagyarba öltözött nemzetvesztők szürkés-karcos képei. FORGÁCH ANDRÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
