Gardenö Klaudia és Komán Attila a pandémia és az egykori SZFE megsemmisítése alatt lettek pályakezdők. Elismerésre méltó az alkotni, megmutatkozni vágyás, az önmenedzselés, amivel megtalálták egyéni és közös útjukat, hogy megjelenjenek a világban. Nem volt egyértelmű az út, ami a Vígszínházba vezette őket, a független létből érkeztek a kőszínházba. BOGYA TÍMEA ÉVA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Amikor Kost kisasszony, ez a keményen dolgozó altesti munkás bemutatja a társaságnak frissen szerzett vőlegényét, a kissé bárgyú, nem éppen szavakész fiatalembert, Heinrich Himmlert, gondolhatunk, amire akarunk. Szabadság van. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Egy valamirevaló Kabaré-produkciónak, legyen az film vagy színházi előadás, mindig erőteljes halálszaga van. Ha netán nem lenne, félreértik az alkotók az alapanyagot. Béres Attila rendezéséből torkot kaparó félelem árad, s ez velünk is marad, úgy, hogy a sziget fölötti szél sem tudja eloszlatni azt. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Rengetegen – állítólag nagyjából tízezren – néztük élőben és távolról A padlás 999. előadását. És néztük volna többen is, ha bírta volna az e-színház a belépő kódok küldésének iramát. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Úgy érzem magam ebben az előadásban, mint hal a vízben, pedig kísért és nyomaszt még napokig. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Kinek csinálunk színházat? Ritkán veti fel előadás ennyire élesen a kérdést, mint most a Pesti Színház Haramiák-bemutatója. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
