Töredelmesen bevallom, nem vitt rá a lélek, hogy a Nemzeti Színház előadása előtt elolvassam Wass Albert Tizenhárom almafa című regényét. Elejétől a végéig csupán egyetlen regényt olvastam tőle, A funtineli boszorkányt. Azt is csak becsületből. Hogy legalább egy legyen meg. A többibe hagytam beletörni a bicskámat. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Nemzetiben nem Örkény Macskajáték című színdarabját játsszák, hanem saját verziót, amelyet Kulcsár Edit dramaturg a színpadi műből, az alapjául szolgáló regényből és a filmből szerkesztett össze. STUBER ANDREA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Tamási Áron 1945 őszén kiájult a Nemzeti Színház Ráday által rendezett, Bajor Gizi és Ráday Imre által főszerepelt főpróbájáról, s a következőket írta: „a rossz mű és a rossz előadás sohasem egyszerű.” GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Mivel a címül választott szószerkezet a novellafüzért nyitó Tájékoztatásnak is az elején szerepel, s mert az előadás szövegének készítői is már az első percben idézik, illő elöljáróban kimondani: szép, hosszú nosztalgikus „levél” kerekedett a színen Krúdy egyik fő művéből. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Nehéz szeretni a nyíltan tanító jellegű előadásokat, ahol nem az okosan feltett kérdések, és a kérdések generálta (el)gondolkodtatás a fő csapásirány, hanem a készen tálalt útmutatás. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Úgy tűnik, beérett az, amire különben lehetett számítani, de azt gondoltam, hogy a helyzet talán mégsem ennyire súlyos. Templom lett a Nemzetiből. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
