Nincs remény – sugallja iróniával elegyített finom tapintatossággal Ascher Tamás legújabb rendezése. Nem állítja persze, hogy az „emberfaj sárkányfog-vetemény”, mint Vörösmarty Az emberekben: remény nem azért nincs, mert az ember áldatlan küzdelmekbe bonyolódna csakúgy, mint a sárkányfogból kikelt mitologikus lények, hanem mert az embertől egyre idegenebb a nyílt küzdelem. PETHŐ TIBOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Nem mindennap élvezheti az ember Tom Waits zenéjét színházban, az meg pláne kuriózum, ha Robert Wilsonnal és William S. Burroughs-zal közös fekete komédiája végre a maga szürreális, pokoli pompájában tárul elénk. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A sugallatos-statikus színpadkép, a fények kompozíciója, a hangok, a minimálzene a szikár rendezői koncepció megvalósulását szolgálják, mert a produkcióban, úgy vélem, a vízió, a világkép felrajzolása a domináns elem, s csak kevéssé az emberi drámák kibontása. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Első elbizonytalanodásunkban mondhatnánk azt is: Szabó Magda alufóliában. Mert különös kísérlet tárgya lett Az ajtó című, sokak által szeretett regény. Azok is szeretik, akik most színre vitték, pár motívuma legalábbis érdekli őket. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Színház haladóknak, színház lazáknak, színház megfáradtaknak és üdéknek – ők menjenek megnézni az Örkénybe ezt a két előadást. Aztán ha nem jön be – egyik, másik vagy egyik sem –, kérjék vissza a jegy árát. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az utókor számára Racine Andromakhéjának bemutatója azon felhőtlen, mondhatni boldog pillanatok egyikeként örökíttetett meg, amikor a Napkirály, XIV. Lajos határozottan jól érezte magát udvari színházában. KARSAI GYÖRGY ELEMZÉSE. Tovább a cikkhez
Alább az első stream-kritikát olvashatják. Nem a kritika stream, hanem az előadás, amiről íródik. Welcome in the 21st century. Avagy: covid-termék, de megtartjuk. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Semmi különös nem történik ezen az estén. Úgy értem ezt, hogy normál esetben, vagyis alapjáraton ennek, ilyennek kellene-lehetne lennie a színháznak. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Eminens fordítási gyakorlat és színes szélesvásznú drogprevenciós körkép egyenesen a bulinegyed szívéből: Bodó Viktor végre újra Magyarországon. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Szertelen, helyenként csipkelődősen provokatív előadás a Míg fekszem kiterítve, amelyben az alkotók lendületükben felmarkolnák az egész világot, de annak egy része kifolyik az ujjaik közül. HAJNAL MÁRTON ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Próbálom elkerülni a címbe tolakvó alliterációt, de erősebb nálam. S végül is, erről van szó. Gáspár Ildikó Kafka-látomásának lényege a barátkozó borzalom, a házi koszton hizlalt rémképek tanító célzatú bemutatása. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Lehet-e a 20. század egyik alapművét, a négykötetes, ezerötszáz oldalas „mitikus regényt” (ahogy Szerb Antal nevezi) színpadra vinni? Lehet-e a mű – ismét Szerb Antallal szólva – „tündéri iróniáját” visszaadni? Lehet. Nem is akárhogy! NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
„Nem mondok le. Nem mondok le.” Hajtogatja csökönyösen, magába roskadva, kis durcával a hangjában az ország első embere Alföldi Róbert új rendezésének a vége felé. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Mezítláb, pálinkával, stoppal, esőben színházba menni? Ha megjött a csigabusz és mindenki elfoglalta a helyét a sörpadokon, kezdődhet az előadás! REZEK BORI BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
Már az előadást megelőzően azon tűnődtem, vajon mit kezd Mácsai Pál rendezése az ügynök szomorú történetével 2016-ban? PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA Tovább a cikkhez
