Simon Boccanegra nincs, Plácido Domingo viszont van – és ennek örülni kell. Az utóbbi fél évszázad legmeghatározóbb operaénekese baritonként kezdte pályáját, s most az Operaház színpadán is ebben a hangfekvésben debütált. ESZTERGÁLYOS MÁTÉ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
„Nem járul hozzá lelki kultúránk elmélyítéséhez.” – írta a Farsangi lakodalom 1924-es ősbemutatójáról Tóth Aladár zenetörténész-kritikus, és ezen mondatával ma sem lehet igazán vitába szállni. A szöveg és a zene eleve nem kiemelkedő, s ráadásul majd’ száz évvel később Almási-Tóth András úgy döntött, hogy az elfeledett vígoperában még önnönmagát is kifejezi. ESZTERGÁLYOS MÁTÉ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Eretnekek helyett könyveket égetnek, a tudást szimbolizáló könyvkupacot pedig úgy görgeti felfelé a hierarchia lépcsőjén a Szerzetes, mint Sziszüphosz azt a bizonyos követ. Frank Hilbrich rendezésében mutatták be a Don Carlost. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Kellenek az őrültek. (Nem baj, ha nem szentek.) Kellenek a mániákusok. (És nem baj, ha nem mono a jelzőjük.) És egy olyan régióban, mint az Észak- meg a Közép-Alföld, különösen kellenek. PAPP TÍMEA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Az ünnepi alkalomhoz való tematikus kapcsolódás, az újrafelfedezés izgalma és a muzikológiai-filológiai háttérkutatásokkal megalapozott műtörténeti hitelesség egyaránt vonzó lehetett az István király publikuma számára. RÁNKI ANDRÁS CIKKE. Tovább a cikkhez
A sors iróniája, hogy magával a Strauss–Hofmannsthal-operával ugyanaz történt, mint a prológusbelivel: át kellett íródnia a körülmények kényszerítő nyomása alatt. CSENGERY KRISTÓF KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
