Hosszú idő után az egyik legkimunkáltabb előadás, ami úgy szól a magyar történelemről, hogy el is tartja magától a tárgyat, és alá is merül benne. Ez így elég szerencsés kombó. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Mindjárt másfélszáz éves a Tóth Ede megírása környékén igencsak népszerű, majd a repertoárokról jó időre elpárolgott népszínműve: a Mohácsi testvérek harmadik nekifutásra hazahozták a reciklált történetet. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Szögezzük le villámgyorsan, amit már a színlap figyelmes olvasója észlel: ez a Tartuffe nem az a Tartuffe. Na de akkor melyik? Teszi fel jogosan a kérdést a nevetés közben a könnyeit törölgető néző. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Amikor a nyitány után Max Bialystock, a Broadway hullócsillaga egyszer csak új Rusznyákként hivatkozik önmagára, a néző rájön, hogy alighanem egy non-replica verziót fog látni a Producerekből. De még mennyire, hogy azt! JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Festmények, szobrok, kortárs irodalom, zene és a belőlük születő színház. Az idén hatodik alkalommal látható a Szépművészeti Múzeum Textúra-sorozata, a járvány miatt online. MERÉNYI ÁGNES RECENZIÓJA. Tovább a cikkhez
A Nem félünk a farkastól színreviteleinél általában elhangzik: akkor veszik elő Edward Albee klasszikusát, ha van négy olyan színész egy társulatban, akik miatt érdemes és izgalmas elővenni. Elsősorban Martha és George szerepeit, de tulajdonképpen mind a négy szerepet jutalomjátéknak, bravúrszerepnek tartják. SZEMERÉDI FANNI ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A Cyrano volt a Miskolci Nemzeti Színház idei évadában „a” vígjáték. Félreértésre, de legalábbis másféle nézői elvárásra adhat okot Rostand darabját ezzel a címkével ellátni. És nem csupán azért, mert főhősünk humorát inkább a cinizmus és az önirónia jellemzi, mint a könnyed és frivol viccelődés. PAPP TÍMEA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A Három nővér a drámairodalom egyik olyan hegycsúcsa, amelyre a legtöbb rendező valami egyéni mászástechnikával igyekszik feljutni. A csúcs meg csak áll, nem rezdül. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A két miskolci előadás két távoli bolygó szülötte. A hülyéje, mondhatni, szabatos, klasszikus bohózat, az Elza, vagy a világ vége abszurd színjáték, amely kétségkívül vicces víziót hoz színre. Az Elza jut messzebbre. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Végtelenül gazdag előadás: nemcsak a húszas évek numerus claususos világát idézi meg, de az örök magyar agóniát; a pusztulást, az életörömöt, a szépséget. A miskolci társulat tündököl Móricz ragyogásában. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Látványos akció és veretes dikció kényes egyensúlyát hozza létre Szőcs Artur a miskolci társulattal, amikor Euripidész ma is érvényes gondolatait egy futófényekkel dekorált lebujban mondatja el. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A túlvilág bizarr álomképként tűnik fel Szabó Máté rendezésében. Az angyalokat a Baltazár Színház tagjai (más előadásokon az Utca-Szak fiataljai) személyesítik meg, angyalszárnyat viselnek a mennybéli rendőrök is, a Máhr Ági játszotta Fogalmazó pedig maga a megtestesült szívjóság. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Harminchatok című előadás egy zsidó közösség szertartása, amelynek a nézők is aktív szereplőivé válnak. Közönségből így leszünk e közösség részei, és egyre érdekeltebbek az előttünk/közöttünk zajló események befolyásolásában. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Nekem akárhányszor le lehet nyomni a torkomon a Ványa bácsit. Legalább tízszer gondoltam eddig úgy, hogy életem Ványa bácsiját láttam. Vagyis kíváncsian mentem Miskolcra, egy újabb Ványa bácsira. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A mulattató előadást csak néhány túlspilázott jelenet választja el attól, hogy formátumos produkció váljék belőle. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
