Miről is szólna másról az Erdély, mint a hatalomváltások mocskos praktikáiról? KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ibsen első „római” darabját, a Brandot most először láttam színházban. Méghozzá a Nemzetiben, igen. Pont olyan előadás, amilyenből vagy tizenötöt dobott a szemétbe a Nemzeti fura ura: színház. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Értem én, miért lehet ezt a Mihály vajdát nagy román nemzetegyesítő hősként ünnepelni: a 16-17. század fordulóján, ha csak röpke egy esztendőre is, három országot sikerült egyesítenie: Erdélyt, Moldvát és Oláhországot. Székely Csaba drámája egymásra kopírozza egy ember és egy nemzet fölemelkedését. Ja, a bukását is. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Azt hiszem, van két kopott asztal, ennyi a díszlet. És mégis: a Jurányiban láttam az utóbbi idők egyik leglátványosabb előadását, Kleist Heilbronni Katicáját Kovács D. Dániel rendezésében, a Szputnyiktól. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
„Ez nem szórakoztató” – mondja mögöttem valaki félhangosan az előadás nézőket is mozgósító záró jelenetét nézve. Igaza van, tényleg nem az. Vagy csak nem úgy, ahogy megszoktuk? JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Nagy József visszatért első nagy sikere, a Pekingi kacsa hazai bemutatójának színhelyére, a Szkénébe, hogy enigmatikus színházi világának egyik örök visszatérő ihletforrását, Tolnai Ottó költészetét szóra bírja. Nem csak képletesen. KRÁLL CSABA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Értjük ezt a rendezői nyelvet, ráismerünk erre a színházra: minimum az Egyszer élünk beugrik, de lehet, hogy még a Csak egy szög és az 56/06 is. Mohácsi János megint egy előadással válaszolt a kormányzati hazudozásra. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Nem, nem fogom vissza magam, mindent és mindenkit leírok, mert ebben az előadásban mindenkiről van mondanivaló. Hogy ez az előadás rendben van, azt már az első pillanattól fogva lehet tudni, egyszerűen jól kezdődik. FORGÁCH ANDRÁS ESSZÉJE. Tovább a cikkhez
