Amióta nézem őket, azon töröm a fejem: mi a titkuk? Valószínűleg annyi, hogy nincs is titkuk: az előadásaikban minden ott és akkor történik, a szemünk előtt. Semmi megjátszás, semmi színlelés: csak színház. JÁSZAY TAMÁS ELEMZÉSE. Tovább a cikkhez
Ki van ez találva: ahhoz, hogy egy előítélet megalapozott ítéletté váljon, elég egy formátumos, okos manipulátor. Ez az egyetlen, amit Zsótér Sándor Othello-rendezése állít – a többi mind kérdés. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ezerféleképpen lehet közelíteni egy táncelőadáshoz, én most talán a legegyszerűbbet választom: azt keresem, kutatom, hol lelem meg a koreográfust a saját darabjában – a kézjegyét, a karakterét, a szándékait. Meglelem-e egyáltalán? KRÁLL CSABA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Krétakör új előadása az időről szól: a Lúzer elszámolás a múlttal, leszámolás a jelennel. A jövőnek ezúttal nem osztottak lapot. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Ha valaki azt gondolta, hogy Hód Adrienn és társulata előző munkájával, a Pirkaddal az elmúlt évek egymást logikusan feltételező koreográfiai sorozatának egyfajta végállomásához érkezett, talált és tévedett is egyszerre. KRÁLL CSABA CIKKE. Tovább a cikkhez
Nem fonóban: hangárban. Csak a zord idő miatt ott, mert a tervek szerint a hangár előtt, szabadban. Ősztől bizonyára a Jurányi kőfalai közt. Rugalmas darab ez, érvényes, szép mese: bárhol el lehet színházilag mesélni. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Minden látszat ellenére Bodó Viktor véresen komolyan vette mindazt, amit Gogol 178 évvel ezelőtt leírt. A műtét sikerült, a klasszikus jól van, és csodálkozva pillant körül ágyáról: hát tényleg minden ugyanúgy van? JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
„Leszoptam Rákosit, kinyaltam Kádárt, most meg mehetek a picsába?!” – kérdezi Sápi Mercédesz egyikeként a Lipót csatarendben távozó lakóinak. Egy sárga, magyar világhírű intézet haláltánca. Nekünk meg igencsak érdemes kapaszkodnunk a vaságyakba és az infúziós állványokba, hogy e tánc szédülete nehogy magával rántson. CSATÁDI GÁBOR ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Röhögünk rajta, pedig sírni kellene. A bornírt, ócska, ostoba, kisszerű világon, amit az előadás bemutat. S amiben, nem mellesleg, évtizedekig éltünk. (Mármint némely korosztályok.) KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Nyár végén, ősz elején ugyan hiányzik már a színház, de nem nagyon akaródzik még bemenni az épületekbe. A Placcc őszi kiadása az átmenetet könnyíti meg: színház a városban, város a színházban. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Decemberben ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a Tünet Együttes, a társulat vezetője idén lett negyvennégy éves, nem meglepő hát, hogy a társulat körül megszaporodtak az idő múlásával, a számvetéssel, a halál gondolatával foglalkozó darabok. VARGA ANIKÓ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Lehet-e túlélni a háborúk poklát, a megszállások embertelenségeit, a kisközösségek lélekölő kínzásait? Ha igen, hogyan? És milyen áron? NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
