Az átpolitizálódott magyar színpadokon egyre kevesebbszer találkozni merész, szókimondó, totális színházzal. Az alkotók inkább csak utalásokban és a nézőkkel való összekacsintásokban végeznek partizánmunkát. De vajon tényleg csak ennyit engedhetnek meg maguknak a magyar színpadokon dolgozók? HORNOK MÁTÉ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Egyfolytában veszekednek, de igazi szenvedéllyel szeretik egymást. Örökké édelegnek, de a mélyhűtő hidege árad belőlük. Futkosnak egymás elől és egymás után, nem tudni, mivégre. CSÁKI JUDIT NAPLÓJA. Tovább a cikkhez
„Háry János – opera”, olvashattuk a Szegedi Szabadtéri Játékok plakátjain, holott daljátékról van szó, amiből az előadás során eklektikus operett lett, sok prózával. TÓTH ENDRE KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Látva a Magic Boys-t, nagyjából következtethetünk a rendezői szándékra: Koltai Róbert valószínűleg valami Guy Ritchie-szerű, enyhén tarantinós újgengszterfilmet szeretett volna tető alá hozni, amihez passzítani akarta két szegedi munkanélküli chippendale karriertörténetét is. PÉCSI DEBÓRA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Lelkitakarítás-dráma, különös zenés gyászdarab, amely lehetne akár könnyed, szentimentális párkapcsolati Broadway-show is, ha Póka Angéla hangja nem parancsolná le mindenről a púdert, és Szabó Győző nem volna ennyire tehetséges bohóc. SISSO KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Miután elhalkulnak a madárhangok, ismerős berregés keríti nosztalgikus hangulatba a nézőt. A Kamra színpadán, a borostyánon túl, a viaszos vászonnal borított asztal mögött, az Orion tévével szemben egy Lehel hűtő zúg. Ártalmatlan időutazásként indul Bozsik Yvette előadása. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Három macsó kinézetű fekete ruhás, fekete napszemüveges fiatalember menetel rettenthetetlennek tűnő elszántsággal a néző felé - ezt a képkockát választották a film plakátjául és hívogató emblémájául a Valami Amerika 2. című film alkotói. IBOS ÉVA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A dicsőült folyóirat emlékének szentelt esztendő nyitóeseményét január 15-én rendezték a Király utcai VAM Design Centerben. A jelenkori magyar kultúra hódolt a Nyugat előtt. LÁSZLÓ FERENC CIKKE. Tovább a cikkhez
Bozsik Yvette már több mint húsz éve megkerülhetetlen figurája a kortárs táncnak. Társulata (bár 1993-ban alakult) független együttesként most tíz éves, és ezt ünnepli az Egy faun délutánja, Bozsik Yvette korszakhatárt jelző koreográfiája is. 1997-ben Bozsik - amellett, hogy pimasz tiszteletkört kanyarított az eredeti Nizsinszkij-koreográfia mellé -, előre jelezte a nemi szerepek radikális megváltozását és az intimitás határainak elvékonyodását is. A Nemzeti Táncszínházban színre került, felújított előadás mintha visszafogottabb lenne, pedig csak annyi történt, hogy ami akkor radikálisnak hatott, ma már fel sem tűnik, annyira a mindennapok részévé vált. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
