A Sirály kínálja magát tételdrámaként: generációk és/vagy tehetség témakörében a rendezőnek döntenie kell. A számos vagy inkább számtalan megtekintett előadás alapján gondolom így – és akkor mostantól, Székely Kriszta rendezését látva másképp is gondolom. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Három, mindenki számára többé vagy kevésbé ismerős élethelyzetet mutat meg a Novara társulat előadása. A Nézz le! nehéz szituációk csokra pengeélen táncolás, elfojtás és kirobbanás között, a jelenetek végén súlyos záró gondolatokkal, amelyek a civillé átalakuló játszók sajátjai. KÓNYA RITA VERONIKA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Szögezzük le villámgyorsan, amit már a színlap figyelmes olvasója észlel: ez a Tartuffe nem az a Tartuffe. Na de akkor melyik? Teszi fel jogosan a kérdést a nevetés közben a könnyeit törölgető néző. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Immár második éve világsztárok fölléptetésére építi kommunikációját a Szegedi Szabadtéri Játékok. MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Alföldi Róbert Varázsfuvola rendezésében a tapsrendben Papageno az utolsó. Ez a hangsúlyos gesztus lezárja, miközben újranyitja az értelmezés labirintusát. Egy buffo bariton lesz az este hőse, miközben tenor és szoprán szerelmek támadnak körülöttünk. Kizökkent a világ? JÁKFALVI MAGDOLNA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Füst Milán 1915-ben, a Nyugatban megjelent Boldogtalanok című drámája talányos mű. A sajátos szóhasználatra és elhallgatásokra, elharapásokra épülő szöveget Szabó Máté értelmezte és állította színpadra Miskolcon. SÁNDOR ZITA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Alig néhány évvel azután, hogy teljessé vált a Müpa-beli Wagner Napok Ringje, az Operaház is nekilátott a sajátjának. Az új produkció rendezését M. Tóth Géza jegyzi. TÓTH ENDRE KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az iglic nem titkolt célja, hogy a nagykorú nézők érdeklődését is felkeltse a bábszínház iránt, de a felnőtteknek szóló előadás képtelen kinőni a darab gyermekbetegségeit, ráadásul a legtöbb kívánnivalót éppen a bábjáték hagyja maga után. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A színházi álmoskönyv szerint egy bohózatnak a végét várni: bajt jelent. IBOS ÉVA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ha színre lép, megtelik élettel az Átrium színpada. Alkoholista tiszteletest játszik nagy önfegyelemmel. Tévelygő lelkek védőangyalaként maga is áldozattá lesz a groteszkre hangolt tragikomédiában. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Mohácsi János rendezése az eredeti szöveg újra-, az ismert szituációk és sematikus alakok ki-, valamint a kiszámítható dramaturgia visszájára fordításával egyszerre igyekszik felújítani a XIX. századi darabot és lerombolni a ma illúzióit. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
