Legyünk hálásak azért, amit kapunk: a nem túl bonyolult szemléleti és szerkezeti keretek közé helyezett kiváló színészi alakításokért, a huszadik századi tanmese sommásságáért, és persze a szükségszerű közéleti áthallásokért. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Nádasdy Ádám 2016-ban újrafordította az Isteni színjátékot, s ezzel „megváltoztatta viszonyunkat a vitathatatlanul fontos, ám némiképp megközelíthetetlen remekműhöz” – írja a színlap. És a szöveg most varázsos vizuális eseménnyé válik. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Kevély kísérlet, magabízó kunszt ez, kacér becsületességgel alátámasztva. Ámul a néző színészen és rendezőn, de a szöveg próbára tesz, földühít és kifáraszt. Aztán egyszer csak előáll a csellel eltervezett lényeg: érvényesül a megtisztított pillanat, s mellbe vág a nagy művel való találkozás élménye. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Amikor még egymás mellett ültünk, s néztük azokat, akik egy valós diktatúra elképzelt bunkerének omladozó üregében egymás mellett ülnek, nem sejtettük, hogy napok múlva megtapasztaljuk, milyen szétültetve élnünk, valós bezártságban, egy új életforma alján. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Két asszony életét láthatjuk két pesti színpadon. A 48 éves korában meggyilkolt Anna Politkovszkaja lobogó sorsát Fullajtár Andrea, Goebbels titkárnőjének, Brunhilde Pomselnek kétszer olyan hosszú, öntudatlan vegetációját Molnár Piroska vezeti elénk. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Rusznyák Gábor szerint utoljára a hatvanas évek prüdériája tudta úgy elrontani az emberek szerelmi életét, mint a XVIII. század beteges társasági normái és illemszabályai. Éljen hát a szexuális forradalom! PUSKÁS PANNI ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Én megértem, hogy évad végén lazulni kell. Azt már kevésbé, ha egy színház - ráadásul épp a Katona - nagyjából az egész évadban lazul. Mintha nem lenne miről beszélni a színházban manapság, marad a szelíd és szolid perfekcionizmus. Már amikor. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Ronyecz Mária, Gelley Kornél, Horváth József és Vajda László – négyen a Katona József Színház alapító tagjai közül, akiket már nem láthatunk, akik csak emlékeinkben élnek. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Szerencsés a hajótörött, ha rumos hordóba kapaszkodva sodródik a szárazföld felé. Léket kapott színmű hajótörött nézőiként annyi az örömünk ezen az estén, hogy nem is túl ritkán jót húzhatunk a kotyogó szeszből. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Elegáns és egyszerű a cím, és még játékosság is van benne. Azon tűnődöm, vajon Velencét tekintsem megszemélyesítettnek, vagy Goldoni szerepel itt úgy, mint egy hosszú lejáratú és bonyolult kulturális jelenség. SEBESTYÉN RITA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez