Utólag nehezen rekonstruálom, hogy miből asszociáltam azonnal az álomesküvőre, amikor feltűnt a színen Fodor Annamária menyasszonyi ruhában, hogy Sickratman nyomán énekeljen duettet a hipszter szakállkölteményes Szabó Kimmel Tamással. Nem lehet már gyanútlanul érkezni. GERGICS ENIKŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az alapvető problémák ugyan a Margitszigeten is megmaradtak, de azért a szabadtéri közeg, a korrumpálóan nyárias hangulat meg a (voltaképpeni) első szereposztás javított az operettszínházi produkció összhatásán. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A Mohácsi-testvérek fogták jól bejáratott formavilágukat és összefésülték a Johanna-mítosszal. A szegedi színház sikeresen halad a művészi újrafogalmazás rögös útján. FRITZ GERGELY KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ascher Tamás, mint már annyiszor, most is – szagoltat. Alkotótársaival együtt, orrunk alá nyom valamit, amitől fuldokolva próbálnánk elfordulni, csak hát nem lehet. Letagadni meg még úgy sem. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Nem lepődtem volna meg egy kicsikét sem, ha a harmadik felvonásban bebóklászik a színpadra egy vak komondor. De Mohácsi most „finomban” nyomja. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Hogy mi a különbség a kecskeméti, Rusznyák Gábor rendezte és a szombathelyi, Mohácsi János jegyezte Mágnás Miska között? Bő másfél óra. Beugratós a kérdés: vajon kinek a javára? JÁSZAY TAMÁS PÁROS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Bár megtalálja párját majd’ mindenki, mégis szinte végtelen szomorúság lengi be Mohácsi János kecskeméti Vízkeresztjét. Hőseink nem akarnak semmit, nem is küldenek el a jó fenébe; egész egyszerűen elmennek az életünkből. PAPP TÍMEA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Orlai Tibor előadásainak egy része a tuti siker receptje szerint készül, másik része pedig merész, kockázatos vállalás, a minden értelemben vett bukás lehetőségét megengedő bátor kísérletezés. Mielőtt megnéztem volna a Bocs, félrement! című vígjátékot, azt gondoltam, ez az előadás a két kategória közé csúszik. Tévedtem. SZEMERÉDI FANNI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Végtelenül gazdag előadás: nemcsak a húszas évek numerus claususos világát idézi meg, de az örök magyar agóniát; a pusztulást, az életörömöt, a szépséget. A miskolci társulat tündököl Móricz ragyogásában. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Mögöttem egy pasas egyrészt tudálékosan, másrészt mentegetőzve magyarázza a nőjének, hogy „ez egy elég tragikus darab lesz”. A Hamlet Kecskeméten a sírásó-jelenettel kezdődik, vagyis elég viccesen. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Salemnek annyi. A kis falu közössége szívós munkával, öngerjesztő indulattal, belevaló tömeghisztériával felszámolta önmagát. Árva gyerekek, gazdátlan állatok kóborolnak az utcákon. Boszorkányok pedig nincsenek. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Hosszú orosz őszi estéken a vidékiek mindig lottót játszanak: „Unalmas játék, de ha megszokja az ember, hagyján”. Két fiatal kivételével Ascher Tamás elegáns rendezésének alakjai is megszokták; csak rakosgatják a számokat a táblákra. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Mindenki és minden pusztulásra ítélve: Ascher Tamás Bochumban rendezett Cseresznyéskert-je a mi, menthetetlenül eltűnésre ítélt, nem is oly távoli múltunkról beszél német közönségének. KARSAI GYÖRGY KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A szülők bizony itt minden tőlük telhetőt megtettek: a gyermek lábra állt, lassan felcserepedett és aztán elindult – de hova is? JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Nem történik semmi, csak afféle „small-talk”; idegesítő fecsegés a semmiről, idegesítő emberek mennek az agyunkra lassan, de határozottan – aztán kiderül, hogy épp ez a cél. Ascher Tamásé és a Katona színészeié biztosan. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez