Balkán szindróma: egymást nem ismerő, nem megértő, egymással szolidaritást nem vállaló népek összezárva. Mindenki a rájuk nem kíváncsi Nyugatra vágyik, de Kelet, a kommunista múlt visszahúz. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Jelentem: beütött a skizo. Azt akarom látni a színházban, amiben élek, és baromira elegem van abból, amiben élek. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A nagy neveket felvonultató előadásokat nézve azt éreztem, hogy azok tíz-húsz-negyven évvel visszaröpítettek az időben, s egy régmúlt színházi világba kerültem. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Modell és szemléltetés. A totalitárius hatalom a művészetek terén is szabadságtipró működésének modellje és a meyerholdi biomechanikus játékmód rekonstruáló szemléltetése, alkalmazása. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Úgy látszik, a fesztivál utolsó napjára nem csak a naplóíró, de a nézők is elfáradtak kissé: a végig teltházzal dübörgő előadások után most mintha szellősebben ülnénk, de sebaj, a színpadról érkező erős impulzusok így is felvillanyoznak. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
Nem tudom, mi lehet az oka annak, hogy hirtelen megugrott Matei Vişniec népszerűsége: jelenleg három színház repertoárján szerepelnek művei. Szabadkán azonban Lápon címmel, Gyarmati Kata és Nagypál Gábor jóvoltából, mindjárt több darabja került színpadra. PAPP TÍMEA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
