„MEGERŐSÍTETTÉK BENNEM AZ ELVÁGYÓDÁST”

Beszélgetés Kulka Jánossal
2015.08.10.

Bár a többség a színházból és a tévéképernyőről ismeri, a díjakat mostanában filmes alakításaival halmozza. Kulka Jánost ezért filmes élményeiről, szegedi mozizásokról és kamera előtti felszabadultságról kérdeztük, de Mastroianni pofonja, Hugh Laurie zsenije és egy metálzenekar klipje is szóba került. SOÓS TAMÁS INTERJÚJA. Tovább a cikkhez

A GONDOLKODÁSBAN NEM SZABAD KOMPROMISSZUMOT KÖTNI

Beszélgetés Fodor Tamással
2014.05.25.

Az idei évadban átadta a Stúdió K vezetését a fiataloknak, Zubek Adriennek és Nagypál Gábornak. Rendez és játszik. Nyughatatlan alkat. Színházról, a függetlenek létéről, túlélésről beszélgettünk Fodor Tamás színész-rendezővel, a Stúdió K alapítójával. MARTON ÉVA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez

TILTAKOZÁSOK KERÉNYI IMRE NYILATKOZATA ELLEN

TILTAKOZÁSOK KERÉNYI IMRE NYILATKOZATA ELLEN
2013.05.24.

Alább közreadjuk a Független Előadó-művészeti Szövetség, a Magyar Színházi Társaság és a Színház- és Filmművészeti Egyetem tiltakozását Kerényi Imre nyilatkozata ellen, amelyben az egyetemmel, a Nemzetivel kapcsolatban tűrhetetlen álláspontot hangoztatott, valamint kirekesztő, homofób megjegyzést is tett. Tovább a cikkhez

KULKA JÁNOS NYÍLT LEVELE KERÉNYI IMRÉNEK

KULKA JÁNOS NYÍLT LEVELE KERÉNYI IMRÉNEK
2013.05.22.

Az alábbiakban Kulka Jánosnak, a Nemzeti Színház tagjának nyílt levelét közöljük, amelyet Kerényi Imrének írt. Kulka nem lép színpadra a Nemzeti Sirály-előadásában szeptembertől. Tovább a cikkhez

KIRÁLYOK, „KERÉNYIK”, KISDEDEK

Hősök, királyok, szentek; Kortárs festők a magyar történelemről / Magyar Nemzeti Galéria
2012.02.05.

Egy nem túl invenciózus válogatás, továbbá egy gyermekrajzokkal kiegészített giccsparádé – nemzeti reprezentáció háromféleképpen. DÉKEI KRISZTA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

NE TAPSOLJ, HAZÁM!

Katona József: Bánk bán / Szolnoki Szigligeti Színház, MűPa, BTF 2010
2010.03.30.

„Három a tánc, három a tánc. Haj!” – hangzik a Bánk bán librettójának részlete, ám ne higgyünk neki, nem csak három a tánc. A szolnoki produkció nézője kap még jókora adag vetítettképes ízelítőt a magyar történeti festészet remekeiből, részleteket Erkel operájából s szövegfrissítést Kerényi Imre átírói vénájából. LÁSZLÓ FERENC CIKKE. Tovább a cikkhez

MEFISZTÓ MALAC ÉS KAKAS TONCSI

Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége / Színház- és Filmművészeti Egyetem
2009.01.06.

A jeles regény színpadra vont változatát tanulta be Kerényi Imre rendező-tanár osztálya. Az előadás vall az alkotók diktatúraképéről, a prágai tavaszról, a Beatles slágereinek változatlan vonzerejéről, de alig hajlandó valamit is elárulni Kundera művének titkaiból. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

OSZTÁLYKIRÁNDULÁS

Világzene / SZFE III. évfolyam, zenés színész osztály, POSZT 2008, Szentendrei Teátrum és Nyár 2009
2008.06.09.

Kerényi Imre és Huszti Péter osztályvezető tanárok világkörüli utazásra vitték diákjaikat. SZABÓ LEA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez