A hatodik előadást láttam. Biztos ízlésű, szinte egyetlen premierről sem hiányzó barátaim derűsen bocsátottak útnak: kétórányi felhőtlen szórakozásban lesz részem. Percre pontosan két óra múlva azzal jöttem ki a színházból: legalább egy tenyérnyi felhőcske lett volna! TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Marton László rendezése csupa sokszor látott közhely, de ennek megvan az az előnye, hogy igazából soha nem fáj, a nézőt nem bombázza se jobb, se rosszabb ötletekkel. A középszerű színházért az elsőrendű zenei megvalósítás kárpótol. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Áttetsző függöny mögött árnyalakok imbolyognak. Kopott bútorok, összemálházott könyvek romhalmazán elveszett, tévelygő lelkek feszülnek egymásnak; drámájuk mégsem tud fölszikrázni. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ha Mozart Varázsfuvoláját operaházi közreműködéssel a Vígszínházban adják, fölteszem, odanyomulhat tollával a színikritikus, aki amúgy távol tartja magát (írásban) az opera-bemutatóktól. Pedig A varázsfuvola a legkedvencebb kedvence – kinek nem? CSÁKI JUDIT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Sonka, tojás, hideg csirke, hal, szalámi, sajt, vaj, tej, méz, dzsem, rozskenyér, konyak, tea, rum. Falatok, kortyok a színműíró reggelijéből. Nem kétséges – a darab végén már az esti lakomára érti a lakáj –: a Vígszínházban „tálalva van”. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
