Zavarba ejtő sajátosság. Ha tetszik, archaikus eszköztelenség, de ha tetszik, filozofikus színtelenség. Az Atreida-mítosz és az egzisztencialista filozófia találkozása Sartre hibridszínművében. Illetve a Maladype előadásában. Ebben a dilemmában – érzékiség versus didakszis – ülünk és figyelünk egy órán keresztül. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Tankred Dorst Merlin, avagy a puszta ország című drámája időről időre próbára teszi a színházi alkotók kreativitását és állóképességét. Az eredetileg kilenc órában előadható cselekményt a Maladype Színház két óra tíz percbe sűríti. Ez a sűrített anyag pedig valóságos cselekményzuhatagként éri a nézőtéren ülőket. KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Merész vállalkozás, ha egy koreográfus egy színházi társulatnak némafilmet adaptál színpadra. Fehér Ferenc, persze, mindig merész volt, én pedig kíváncsi: vajon mennyit képes abból a mélyen önmagából táplálkozó mozgásnyelvből a rendezői munkába transzponálni? KOMJÁTHY ZSUZSANNA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
xxx – ez áll a színlapon a szereposztásnál Yvonne neve mellett. Ami általában arra utal, hogy egy parányi szerepet csak jelzésszerűen fogalmaznak meg az előadás további résztvevői, vagy esetleg arra, hogy a színlap megjelenésekor még nem tudni, ki lesz a szerep gazdája. Ám az merőben szokatlan, hogy a címszereplő kiléte legyen ismeretlen az alkotók – és így a nézők – előtt… URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Hogyan lehet egy polgári lakás szobájában egy kozmikussá felnagyított nap alatt bejárni az egész világot és választ kapni létünk legelemibb kérdéseire? Egy időmértékes verselésű szöveggel, némi beatbox-szal kevert operával, és bravúros színészi megoldásokkal. Ennek az egyvelegnek a megvalósítására tett kísérletet Balázs Zoltán és a Maladype. REZEK BORI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Sorozatunkban a Színikritikusok díjának idei várományosait szólaltatjuk meg. Benedek Mari a kecskeméti Macska a forró bádogtetőn-előadás jelmeztervezőjeként szerepel az első három között. STUBER ANDREA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Simkó Katalin 10 éve végzett a színiegyetemen Lukáts Andor és Jordán Tamás osztályában. Azóta tagja volt két vidéki nagyszínháznak, de éveket töltött a Maladypében, majd a Forte Társulatban is. Most független a függetleneknél. Legutóbbi bemutatója a Szkénéhez fűzi; a Szikszai Rémusz rendezte Emberszag-előadásban játszik. Méghozzá olyat, amilyet eddig még nem: énekel, táncol, fregolizik. STUBER ANDREA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
A hallban Maár Gyula hatalmas arcképe, rajta a dátumok: 1934-2013. Nem a falon, hanem az ajtónak támasztva, mintha most tette volna oda valaki. „Az egyetlen férfi volt az életemben, akin nem tudtam átlépni. Értsd, ahogy érted.” CSÁKI JUDIT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A megmondóemberek ideje lejárt, vissza kell térni a szakmai vitákhoz; megoldást javasolni a döntéshozóknak, megtartani – és a trükközések ellen bebiztosítani – a TAO-t. Legyen nagyobb átjárás a függetlenek és a kőszínházak között, legyen dramaturg minden produkcióban, tanuljunk meg pályázatot írni – és még sok egyébről is beszélgettünk. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Kivételesen erős színházi este. Végiggondoltság, sokértelmű képek sora, zene és látvány tökéletes összhangja, színészi pontosság és ihletettség – Luk Perceval módra. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Az előző beszámolóban már érintettem a függetlenség kérdését, most van itt az ideje a kifejtésnek: a showcase soron következő három napján látható kilenc előadásból hetet budapesti független színházi csapatok készítettek. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA, 2. RÉSZ. Tovább a cikkhez
E vaskos, 360 oldalas, dokumentáló s összegző kötet kézbevétele, lapozgatása és böngészése gyönyörűséggel töltheti el az olvasót, bár a szöveges részeket csak nagyítóval sikerült végigolvasnom. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
„Egy rendezőnek már a legelső előadásában le kell tennie a névjegyét: ha először nem sikerül, később hiába keresgéli.” HERCZOG NOÉMI INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
A Divadlo Na zábradlí, Prága egyik legfontosabb színháza februárban minifesztivált rendezett Übü-hétvége címmel. Az esemény dátuma is sokatmondó; 1948 februárjának utolsó napjait számon tartja a történelmi emlékezet: ekkor ragadták magukhoz a hatalmat a cseh kommunisták. VLADIMÍR MIKULKA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Divadlo Na zábradlí, a leading Prague theatre house, organised a minifestival called Ubu weekend. The date was chosen very appropriately: the last February days are still remembered as an anniversary of the coup d’état in which the Czech communists seized power in 1948. VLADIMÍR MIKULKA. Tovább a cikkhez
