A nulladik perc című előadás mintha egyszerre próbálna prózai opera és annak kritikája lenni, azonban egyik irányba sem tesz egyértelmű lépést, így biztosan csak azt tudhatjuk, hogy a 19. század óta sem rendezzük jobban a problémáinkat, és még a hasis is illegális. KISS LÓRÁNT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A koncepció nem veszélytelen, hiszen komoly pszichés betegségek, létező mentális zavarok válnak a nevetség tárgyává. A szórakoztató színház velejárója a leegyszerűsítés, de ebben az előadásban mégsem válik sem degradálóvá, sem gúnyossá az ábrázolás. SÁNDOR PANKA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Vannak történetek, amiknek nem tud jó vége lenni, menet közben akármennyire is ennek drukkolunk. Maros András Redőnye rá is cáfol a tézisre meg nem is. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Tulajdonképpen mi, nézőtéri székünkben kuporgó vagy terpeszkedő restek volnánk a negyediknek besorolt jellemhiba hordozói, és ezen, hitvány éltünkön tehát, kellene változtatnunk. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Rubens és a nemeuklideszi asszonyok után A nevetséges sötétséggel Dohy Balázs mint rendező már másodszor kísértette a színházi lehetetlent. Vagy ha Wolfram Lotznál maradunk: a lehetetlen színházat. PAPP TÍMEA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
