A Tündérkirálynő és tündérszolgája összecsövezve úgy hatnak, mint egy Laokoón-csoport, amelyet racionalizálás címén leépített a cégvezetés. STUBER ANDREA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Zenés birodalmi felejtéspolitikai háztartási termékbemutatóval érkezett a Desiré Fesztiválra Bitolai Nemzeti Színház, amit Urbán András rendezett. Az előadás végére jókora felfordulást csináltak – a szabadkai Jadran színpadán. PROICS LILLA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Minél több előadást láttam a halálról, annál inkább úgy éreztem, élni akarok. Itt, ebben az országban. MOHAI ALETTA BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
Néha az volt az érzésem, hogy a Hamlet és a Lear király vadul kifordított és eltorzított párhuzamaiból, valamint a Bánk bán kontraszthatásából fakadó helyzetkomikumok és szóviccek viszik csupán előre az eseményeket. Ami természetesen nem baj. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Nehéz legyőzni a kísértést, hogy cikkemet ne élcelődéssel kezdjem azon, hogy végre kiderült, mire (lesznek) jók az országszerte gombamód szaporodó stadionok. Képmutató sem leszek, mert azért ez is eszembe jutott a stadion-Hamletet nézve, de nem elsősorban ez. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Azt hiszem, a hosszan, elviselhetetlenül hosszan elnyúló járványidőszak után (és ki tudja, még mi előtt) két dolgot nem fogadhat el a valamennyire is közegtudatos néző: a rossz választást és a hamisságot. Márpedig a rendező (és a színház) jól választott a Lear királlyal, és az előadás sem volt hamis. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A beharangozó nagyszabású. Harminchét etűd Shakespeare harminchét drámája kapcsán, harminchét magyar író/költő, plusz a különlegesnek ígért filmes megvalósítás, ahol a Dogma-filmek vannak múzsának idézve. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Van, akinek természetes, hogy a nem heteroszexuális állampolgárok is hasonló jogokkal rendelkezzenek, mint a többiek, míg mások számára ez nem magától értetődő. Gondoljunk róla bármit, a kérdés jelen van ma Magyarországon, így a színháznak is kötelessége reflektálni rá. Erre tesz kísérletet Tarnóczi Jakab Vízkeresztje. HORNOK MÁTÉ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Feszült várakozással kezdődik a játék. Az udvaroncok a nézőtéren állnak, rohangálnak, fészkelődnek, a beiktatásra várnak. A főszerepet a király és a kamerák játsszák, az udvar tagjai a tapsoló statiszták; precízen felépített „királyi médiademokrácia” képe rajzolódik ki. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Eperjes Károly nem írta át a Shakespeare-t annak érdekében, hogy kereszténység-kompatibilis legyen (ahogyan az a Hídember című film esetében történt, amikor nem volt hajlandó eljátszani Széchenyi öngyilkosságát): ez a Rómeó és Júlia is a szerelmesek öngyilkosságával ér véget. FRITZ GERGELY KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Szerelmes Shakespeare sokkal jobban működik színházban, mint filmen. Nem véletlen: a szerzők, s közülük gyanítom, főleg Tom Stoppard, mintha a Színházhoz írtak volna ódát. Az Élet, a legnagyobb rendező, meg úgy hozta, hogy a miskolci nagyszínházi bemutató a vírushelyzet miatt a tavaszról a nyár végére, az újraindulás első napjaira tolódott. Lehet-e a véletlent ennél nyomatékosabban metaforaként tekinteni? PAPP TÍMEA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A Hamletet nem lehet eljátszani. A Hamletet nem lehet nem eljátszani. Telihay Péter monstre vállalása az érem mindkét oldalát megmutatja. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Karanténunk cirka harmincadik napján kifejezett késztetést kezdtem érezni egyfajta nem túl körvonalazott, nem túl formában tartott ordítás elkövetésére. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Egyfolytában veszekednek, de igazi szenvedéllyel szeretik egymást. Örökké édelegnek, de a mélyhűtő hidege árad belőlük. Futkosnak egymás elől és egymás után, nem tudni, mivégre. CSÁKI JUDIT NAPLÓJA. Tovább a cikkhez
Arcok mozdulatlansága és egy történet mozgékonysága, egy osztályterem, és benne tényleg csak a legszükségesebb eszközök. Vajon hogyan lehet a leginkább minimálisra redukálni Othello tragédiáját ahhoz, hogy ne veszítsünk el belőle semmi fontos részletet? PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
