A nulladik perc című előadás mintha egyszerre próbálna prózai opera és annak kritikája lenni, azonban egyik irányba sem tesz egyértelmű lépést, így biztosan csak azt tudhatjuk, hogy a 19. század óta sem rendezzük jobban a problémáinkat, és még a hasis is illegális. KISS LÓRÁNT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A másfél órás darab ha nem is különösebben differenciáltan, de igyekszik több oldalról közelíteni meg a férfi-nő kérdést, az odaéléstől a visszaélésig, elkapástól túlkapásig, a közhelyestől az általánoson át az egyediig. STUBER ANDREA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Kisebb, nagyobb megtorpanásokkal, nekilódulással profimód működik a komédia, rendre ülnek a poénok, hőseink nem is hagynak ki egyetlen kínálkozó ziccert sem. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A koncepció nem veszélytelen, hiszen komoly pszichés betegségek, létező mentális zavarok válnak a nevetség tárgyává. A szórakoztató színház velejárója a leegyszerűsítés, de ebben az előadásban mégsem válik sem degradálóvá, sem gúnyossá az ábrázolás. SÁNDOR PANKA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Vannak történetek, amiknek nem tud jó vége lenni, menet közben akármennyire is ennek drukkolunk. Maros András Redőnye rá is cáfol a tézisre meg nem is. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Nincsenek tények, csak interpretációk: a Nietzsche-idézetet valóra vált jövendölésként kellene olvasnunk a 21. század első harmadában. És van olyan színház, ahol a bőrünkön érezzük a mondás igazságtartalmát. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Eszerint Nóra megcsinálta azt, amire szinte esélye sem volt: nemcsak talpra állt, hanem összehozott magának egy szolid írói karriert. Mázli. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A nyolcvanas évek Magyarországának, budapesti mindennapjainak és mindenéjszakáinak kicsinyített mása került színpadra. E kornak is volt „szűrt levegője”. Ami Dés Mihály Pesti barokk (2013) című regénye emlékjelen-szűrőjén fennmaradt, azt Kern András szűrte tovább mai színdarabbá. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
