Az átpolitizálódott magyar színpadokon egyre kevesebbszer találkozni merész, szókimondó, totális színházzal. Az alkotók inkább csak utalásokban és a nézőkkel való összekacsintásokban végeznek partizánmunkát. De vajon tényleg csak ennyit engedhetnek meg maguknak a magyar színpadokon dolgozók? HORNOK MÁTÉ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az Arvisurában töltött hőskorra élete talán legboldogabb időszakaként emlékszik vissza Scherer Péter, aki az elmúlt évtizedben újra az ötvenéves Szkéné Színház meghatározó alkotói közé tartozik mint a Nézőművészeti Kft. egyik vezetője. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Átlátszó, mint az ablaküveg: Peter Shaffer Amadeus című darabja nem filozofikus értelmezést, világrengető rendezői koncepciót kíván, hanem jó színészeket. De azt nagyon. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Márpedig a színháznak muszáj politizálnia, ha másért nem, hát azért, mert a politika pont olyan, mint a színház: kulisszahasogató ripacsok és istenadta tehetségek váltják egymást a pulpituson, vagyis a világot jelentő deszkákon. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Kamasznak lenni eléggé rettenetes. Még akkor is, ha a dolgok körülöttünk viszonylag normális mederben folynak, hát még úgy, hogy a világ teljesen a feje tetejére áll körülöttünk. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A K. V. Társulat és a Füge Produkció a Thália színházban mutatja be Rába Roland és Zöldi Gergely Dermedési pont című előadását. A próbán beszélgettünk az előadás két szereplőjével, a társulat alapítóival, Száger Zsuzsannával és Urbanovits Krisztinával női dolgokról és a függetlenek lehetőségeiről. MARTON ÉVA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
A történelmi kontextusba ágyazott társadalomkritika, a görög tragédiákat idéző vérfertőzés és a „színház a színházban” következetesen végigvitt koncepciója ellenére a Képmutatók cselszövése a fegyelmezett alakítások és a mértéktartó rendezés miatt érdemel elismerést. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Tamási Zoltán kirándul. Ezúttal sokfős csapatot rendez. Nem hagyományos értelemben vett társulatot, hanem a TÁP Színház este tíz után összeálló ráérőit. És az orosz drámairodalom arcképcsarnokát. VARGA ETELKA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Pokoli kamaradarabok harmadik epizódja – az alkohol és a tehetség(telenség) problematikája után – „a szenvedély szenvedéstörténeté”-ről, „az ágy titokzatos tárgyá”-ról regél színpadi keretek között. Wragby és Tevershall sincs sokkal messzebb, mint Petuski. MOLNÁR ZSÓFI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Mi történik, ha a világ legjámborabb embere – történetesen Lajos – egy napon elveszti az emlékezetét? Semmi. Legrosszabb esetben elkallódik valahol. De mindjárt más a helyzet, ha feltűnik a megszállott dr. Pumánszky, aki mindent ki akar szedni onnan, ahol semmi sincs. NAGY GERGELY MIKLÓS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Pech. Traugott Buhréval a főszerepben, 1985-ben, Nyugat-Berlinben, a Theatertreffenen láttam a Színházcsináló Claus Peymann által Salzburgban és Bochumban megrendezett ősbemutatóját. FORGÁCH ANDRÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Kérdések sorát fogalmaztam, amikor kijöttem a Ráday utcai színházból: lehet-e három darabból egy negyediket írni? Lehetséges-e Tolnai Ottó drámai szövegeit színre állítani? Mit lehet kezdeni Pesten a „Vajdaság-mitológiával”? Megél-e a színpadon a költészet, az esszé és az elbeszélő próza különös keverékéből születő dráma? A válaszok nem egyértelműek. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Tamási Zoltán, ez a remek fapofa, akinek arcbőre, szemhéja alatt szálkák szaladgálnak, Narrátorként bejelenti: a társulatnak se kedve, se ideje, s főleg pénze nem volt e bemutatóra, tehát az egészet nem nagyon ajánlja, nézzük meg inkább tőlük a Csontbrigádot, az jobb. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Venedikt Jerofejev Moszkva–Petuski című kisregénye nem ivászati kézikönyv, bár annak is felfogható. A remek szöveg olvasása közben a könnyeivel küszködik az ember, kacagva sír vagy fordítva. De nagy kérdés, hogy kívánkozik-e mindez színpadra... Nagymonológ három hangra. MOLNÁR ZSÓFI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A nyaktiló működésére emlékeztető gesztusok sűrűn térnek vissza az előadás mozgásvilágában. Pak-pak: karikázva vagdalják a jégcsapretket, sss-sss: erős mozdulattal szelik a kenyeret, sitty-sutty: kézfej metszi a levegőt. Guillotine-elvű világ - társalgóra, büfére méretezve. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
