Többek közt a Hatodik érzék, a Jelek és A falu rendezője általában a misztikumot keveri a valósággal, legújabb filmjében ezúttal a kamarathriller keretei közé szorítja a feszült pillanatokban bővelkedő eseménysort, hogy a történet előrehaladtával az emberiség sorsát befolyásoló katasztrófákat idézzen elő.
 Jelenetek a filmből |
M. Night Shyamalan legutóbbi filmje, az Idő után ismét irodalmi művet filmesít meg — Paul Tremblay 2018-as The Cabin at the End of the World című horrorregénye a realitás talaján maradva képes vészjósló hangulatot teremteni. A könyv címe pontosabban előrevetíti, hogy mire számíthat az olvasó (a világvége lehetősége), ezzel szemben a Kopogás a kunyhóban (Knock at the Cabin) kicsit félrevezető lehet, és róla elsősorban a horror műfajára asszociálhat a néző, holott Shyamalan hűen követi a szöveget és mindössze a végét változtatja meg, amivel ugyanakkor alapjaiban értelmezi újra Tremblay történetét. Az átírt befejezésben azt várnánk, hogy a rendező szokásához híven valami váratlan csavarral operál, ehelyett a következetesen felépített narratívában pontosan azt játssza le, ami a szereplők reakciói láttán várható – a fordulat elhagyása lesz a fordulat.
A Kopogás a kunyhóban klasszikus horror alaphelyzettel indul: egy kedves család a világtól eldugott helyen vakációzik; Eric apa, Andrew apa és fogadott lányuk, Wen bájos és összkomfortos erdei házban szállnak meg, ahol körbeöleli őket a zabolázatlan, érintetlen természet. Igazi földi paradicsom, ahol a szülők nyugodtan hagyják, hogy kislányuk egyedül fedezze fel az erdőt. Ekkor bukkan fel a nagydarab Leonard (Dave Bautista), aki ártalmatlan beszélgetésbe kezd Wennel, majd közli, hogy szomorú amiatt, amit meg kell tennie. A távolból három másik idegen összeeszkábált fegyverekkel közeledik feléjük, Wen pedig ijedten rohan a kunyhóhoz, hogy figyelmeztesse szüleit.
Pár perc leforgása alatt a remek felütést követi a bezárkózás és a felkészülés az önvédelemre. Az ők kint–mi bent felállás csak rövid ideig tart ki, és amint egy légtérbe kerülnek a figurák, beindul a valódi konfliktus. A négy ismeretlen közli a rémült párral, hogy mindannyian ugyanazt a víziót látták, melyben eljön az apokalipszis, és az emberiség pusztulását csak akkor tudják megakadályozni, ha a családon belül valaki feláldozza magát, méghozzá emberölés útján, vagyis az öngyilkosság nem ér.
Két ellentétes nézőpont és hitrendszer ütközik: a realitás és a misztikum. Ki miben hisz? Kik ezek az alakok? Valamilyen vallásos szekta tagjai? Direkt pécézték ki maguknak Ericet és Andrew-t? A pár rögtön azt feltételezi, hogy homoszexualitásuk miatt választották őket, holott erről szó sincs, mégis — érthető okokból — nehezükre esik elhinni, hogy a világvége múlik rajtuk.
 A képek forrása: MAFAB |
Az apokalipszis négy lovasát megtestesítő Leonard, Sabrina, Adriane és Redmund ugyanúgy retteg, mint a fogvatartottak, ez az oka annak, hogy ügyetlenül bánnak a fegyvereikkel és próbálják higgadtan kezelni a helyzetet. Nincs hagyományos értelemben vett gonosz, és az tartja fent a feszültséget, hogy miként dönt Eric és Andrew, akik, ahogy az események egyre drasztikusabb fordulatot vesznek, és a végítélet működésbe lép, eltérően reagálnak a fejleményekre.
A Kopogás a kunyhóban sajátos karaktertanulmány arról, hogy ilyen képtelennek tűnő, absztrakt, de veszélyes szituációban hogyan reagálnak az emberek, miközben reflektál korunk összeesküvés-elmélet mániájára és különböző ideológiai tanokat is felelevenít.
Shyamalan Eric és Andrew székébe kényszeríti a nézőt — a félelem és a halál közelsége elbizonytalanítja a valóság érzékelését, ami egykor biztos volt, bizonytalanná válik. Egy dolog örök, mégpedig a két férfi szerelme, melyről az elbeszélést némileg megakasztó flashbackek segítségével kapunk teljes képet. Kapcsolatuk fejezetei (pl. Wen örökbefogadása) csak minimálisan visznek bennünket közelebb hozzájuk, viszont ezek a pillanatok támogatják meg szimbiózisukat, melynek feladását várják el tőlük annak érdekében, hogy a civilizáció fennmaradjon.
Shyamalan nemcsak Eric, Andrew és Wen iránt ébreszt empátiát, hanem a középiskolai tanár Leonard, a nővér Sabrina (Nikki Amuka-Bird), a pincérnő Adriane (Abby Quinn) és a benzinkutas Redmund (Rupert Grint) iránt is. Amíg a cselekmény a kunyhóra koncentrálódik és a karakterek lelkében vájkál, az érzelmeikkel és az idegeikkel játszik, addig leköti a néző figyelmét és fokozza a kíváncsiságát az iránt, hogy mire fut ki a történet, amikor azonban híradóbejátszásokkal jeleníti meg az apokalipszis fázisait, és látjuk, ahogy valósággá válnak a megjósolt katasztrófák (földrengés, világjárvány, repülőbalesetek), a történet veszít a lendületéből. Addig tud valóban izgalmas lenni a döntéshelyzet súlya, míg mi sem vagyunk biztosak abban, hogy a vízióknak van-e valóságalapja és igazi tétje.
A négy különös figura a vég előhírnöke, vagy valami más okból kínozzák Ericéket? Egészen addig, míg ez a dilemma a levegőben lóg és kételyek között tartja a kiválasztottakat és a befogadót, a Kopogás a kunyhóban egy percig sem unalmas vagy vontatott. A film az utolsó harmadra fullad ki, talán Shyamalan jobban járt volna, ha marad az eredeti befejezés mellett, és nem csúszik bele a patetikus melodrámába.
Azt továbbra is meg kell hagyni, hogy Shyamalan az atmoszférateremtésben hozza a tőle megszokott minőséget; a kép szélére szerkesztett kompozíciók és a mélységélességgel való trükkök, valamint a részletgazdag környezet behúzzák és ott tartják a nézőt. A színészek közül külön említést érdemel a csapat „vezérét” alakító Dave Bautista, akinek kigyúrt, kopasz, agyontetovált kinézetéhez végtelenül nyugodt, megfontolt és jóérzésű jellem társul – megsajnáljuk a férfit, akit jószándék vezérel. A házaspárt alakító Ben Aldridge és Jonathan Groff kiegészíti egymást, és a kislányukat játszó Kristen Cui-val jön létre összeszokott egységük, ugyanakkor a családi szál nem kap elegendő időt a kibontakozásra. A világvége is súlytalan marad, pedig a fináléra egészen közel kerülünk hozzá: már nem csak a tévében követik egymást a csapások.
A rendező tőle szokatlanul konvencionális filmet forgatott, invázióhorrorból pszichológiai thrillerbe csapó világvégemozit, súlyos morális kérdésekkel, melyeket aztán nem mer eléggé kifejteni, így elmarad a várva várt borzongás vagy megdöbbenés.