Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KINCS, AMI NINCS

’68, ahogy valójában volt? ’68 a magyar filmművészetben / Grand Café, Szeged
2008. nov. 17.
A Szelíd motorosokat olykor el lehet csípni, a Nagyítást az art kinók nagy ritkán meg tudják szerezni, ellenben a Zabriskie Point és az If elérhetetlen. És az Eper és vér is a láthatatlan művek táborát gazdagítja. IBOS ÉVA ÍRÁSA.

Michelangelo Antonioni: Zabriskie Point
Michelangelo Antonioni: Zabriskie Point

 „Pedig ezek miatt a filmek miatt szerveződik a 68-ról szóló ankét” – jegyezte meg az egyik szervező malíciózusan a szegedi Grand Caféban tartott filmtörténeti előadás után. Aminek során Varga Balázs példásan sorolta és okolta a 60-as, 70-es évek mozgóképi termését, s még illusztrációkat is láthattunk: projektor mutatta az említett filmek apró darabkáit, jelenetfoszlányait. Így – de valljuk be, ettől függetlenül is – a szóba kerülő alkotások a fiataloknak csupán címszerű, bebiflázandó tény, a forgalmazás idején mozibajárós korhatárt elérők számára legfeljebb halvány emlék maradt. Bár az opuszok egy része – főleg a magyar filmek – pótolható lett volna a nyolc napon át tartó vetítés-sorozaton, gyakorlat és elmélet a jelen alkalommal mégsem erősítette egymást. Szögezzük le gyorsan, hogy nem a szervezők és nem az előadó hibájából, hanem mert Magyar Dezső Agitátorok, Bódy Gábor Ifivezetők, Kardos Ferenc Petőfi 73 vagy Gazdag Gyula Sípoló macskakő című filmje ma már nem vonz – rendkívül tapintatosan fogalmazva – még félházat sem.

Jancsó Miklós: Fényes szelek
Jancsó Miklós: Fényes szelek

Varga Balázs arról beszélt, hogy a 60-as évek folyamatainak megértéséhez az emancipáció a hívószó, mert: ekkor tarolt a feminizmus, ekkor léptek nyilvánosság elé a meleg és leszbikus csoportok, ekkor erősödött meg a fekete polgárjogi mozgalom, ekkor hallatta artikuláltan hangját az új baloldal és ekkor zajlott a gyarmati függetlenedés. „Légy fiatal, és fogd be a pofád!” – hirdette egy korabeli francia plakát, s közben egymást követték a campusfoglalások. Minden arról szólt, hogy a fennálló rendszert élhetőbbé és rugalmasabbá kell tenni, hogy  szabadon lehessen élvezni a világot.

Ami a filmgyártást illeti, befejeződött az új hullám lírai, személyes hangvételű megnyilvánulásainak diadalmenete, az új alkotások a kollektív élményt hangsúlyozták  agitatív retorikával. Megszülettek a ma legikonikusabbnak tartott protest-filmek: az Eper és vér, a Zabriskie Point, az If, melyeket az utókor már meg sem tud nézni, mert a forgalmazás – mint a filmekhez való szabad hozzáférés joga – kimaradt a 68-as küzdelmek új valóságot teremteni akaró elképzeléseiből.

Lindsay Anderson: If
Lindsay Anderson: If

Ekkoriban, pontosabban az 1968-as évben Magyarországon a következő filmek készültek: Egri csillagok (Várkonyi), Csillagosok, katonák, Csend és kiáltás, Fényes szelek (Jancsó), Falak (Kovács András), Fejlövés, A tanú (Bacsó), Tízezer nap, Feldobott kő, Ítélet (Kósa Ferenc-Sára Sándor), Bohóc a falon (Sándor Pál), továbbá ekkor vonja magára a figyelmet a BBS (Balázs Béla Stúdió) nemzedéke, s ’69-től Bódy Gábor pályája is elindul. Elemző reflexiót csak a 70-es évek elejének magyar filmgyártásáról találtunk Kovács András Bálint könyvében – ami talán előhozható itt is, beleszámítva a filmek legyártásának hosszát, valamint ’68 még élő szellemét –, aki reprezentatív befogadás-vizsgálat híján az évtized (elejének) kritikai visszhangjából azt az eredményt szűrte le, hogy: 1. megszűnt a hatvanas évek úgynevezett cselekvő filmje, 2. hiányzik a vígjáték, 3. megromlott a magyar film és a közönség kapcsolata, 4. a magyar filmek nem eléggé érdekesek. A közönség és a magyar film 60-as években (már) bekövetkezett eltávolodásáról más helyütt is olvashatunk: igaz ugyan, hogy ekkor kezdődnek a hazai fesztiválsikerek, de ezzel párhuzamosan beindult a nézőszám zuhanása is. A helyzet persze ennél árnyaltabb, de itt most bennünket mű és közönség viszonya érdekel.

Bacsó Péter: A tanú
Bacsó Péter: A tanú

Az utóbbi időben ez a szakadék (jelentősen) szűkülni látszik, a mai fiatalok a hazai filmtermésben is megtalálják saját szabadságvágyuk kifejeződését: rajongó tábora van a Moszkva térnek, a Kontrollnak, a Fehér tenyérnek, hogy a Nyócker!ről ne is beszéljünk! A magyar filmekben is drogoznak, szembeszállnak és kitörnek, szerethetik egymást azonos neműek, továbbá békésen (vagy békétlenül), de egymás mellett élnek fehér és színes bőrűek.

Úgy tűnik, ’68 küzdelmei már régen véget értek, s a romantikus szabadságvágy ma már legfeljebb a menedzseröltöny iránti iszonnyal azonos. Ami viszont biztos: ’68 negyvenedik filmes évfordulójára alig volt kíváncsi valaki Szegeden.
 
Kapcsolódó cikkünk:

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek