 Jelenet az előadásból. |
A Harlekin Bábszínház tavaly novemberben mutatta be a Fehérlófia című varázsmesét. Szabó Attila az első jelenettől kezdve a magyar őskultúra elemeivel átszőtt, mágikus-mitikus történet kitágításával kísérletezik. A kiindulópont nem Fehérlófiának, hanem magának a világnak a születése, és habár a népies stílust megtartja, az előadás az emberiség univerzális problémáira keresi a választ. A látványvilágban – amelyért a bábokkal együtt Majoros Gyula felelt – is visszaköszön a szakralitás, a vizuális szimbólumok egész sora.
A színészeken lenvászon anyagból készült stólaszerű jelmez, a bábokon, a díszletben is a földszínek dominálnak. A bábhasználat változatos, legtöbbjük bunraku, de Fehérlónak például csak a feje készült fából, teste fehér leplekből áll. Fanyűvő, Kőmorzsoló és Vasgyúró geometriai alakzatokba épített szerkezetekben lépnek színre. Fontos szerepe van Sóvári Csaba koreográfiájának is: a harcjelenetek stilizáltan, tánc formájában öltenek testet. A szerepeket Bábinszki Ágnes, Bencze Mónika, Mészáros Pancsa, Sóvári Csaba, Szabados Böbe, Szilner Olivér és Zádori Szilárd játssza. A bábokat felváltva mozgatják, egyik szerepből a másikba lépnek, olykor egyszerre többen mozgatnak egy bábot (sőt, előfordul az is, hogy egy bábnak több hangja van), ami még dinamikusabbá teszi az előadást, a színészek teste többször díszletelemként is funkcionál.
Az előadás a gyermekkor és a felnőttkor közötti bizonytalanságot, az útkeresést helyezi az értelmezés központjába, mindeközben a háttérben felsejlik az apa szerepének fájdalmas hiánya. Az eredeti – már ha létezik eredeti egy népmesénél – szereplők itt új személyiségjegyeket, funkciókat kapnak, kifordítja az állandó mesei szerepeket (hős, antihős, segítő, sárkány, királylány) is. Bár a mesék ritkán árnyalják a karaktereket, itt egy fokkal nehezebb eldönteni, hogy ki a jó, ki a rossz, mint általában.
 Jelenet az előadásból. |
Fehérlófiát anyja már kezdetben óva inti attól, hogy a szó szoros értelmében vett fizikai erőt gondolja a legfőbb értéknek. A rá szánt szerepet („pokol győzője, világ támasza”) akkor tudja beteljesíteni, ha követi a szívét, megtanul becsülettel és türelemmel fordulni másokhoz. A kérdés, hogy mit kezd ezekkel az értékekkel, amikor látszólag egyedül marad a világban, hogy hogyan tudja felhasználni az anyjától kapott eszközöket az árulásokkal, csalódásokkal teli útja során. Hiszen nemcsak saját magáért kell felelősséget vállalnia, meg kell mentenie a segítségére szorulókat is.
A történetbe helyezett plusz mesei elemek (só, aranyalma stb.) strukturális változtatásokat is jelentenek. Az öregkirály az ő három lányával együtt például egy mese a mesében jelenetben kerül a történetbe. A Hétszínű Képmutató Vándortársulat előadását nézve ismerkedünk meg a szenilis öregkirállyal, akinek ki kell házasítania a lányait, hogy nyugodt lélekkel halhasson meg. Az első két lány túl csúnya ahhoz, hogy párt találjon, így meg kell keresni a legkisebbet, Violát. Felgyullad a nézőtéri világítás, a vándortársulat tagjai a gyerekek között kezdik el keresni a királylányt. Ez a megoldás egy kissé zavarba ejtő volt, hiszen miután körülbelül hatvan gyerek kezdett sikítva jelentkezni a legszebb királylány szerepére, a színészek egyszerűen visszasétáltak a színpadra és „megtalálták” a királylány-bábot. Nem tudom eldönteni, hogy tudatosan játszottak-e a részvétel felkínálásával, majd megvonásával, vagy nem számítottak rá, hogy a gyerekek úgy értelmezik, közülük lesz most valaki királylány. Mindenesetre érezhető volt az értetlenség a nézőtéren.
 Fotók: Harlekin Bábszínház |
Fehérlófiának az Alvilágból való feljutásának záloga pedig ebben az előadásban öncsonkítás helyett a vezeklő apa önfeláldozó gesztusaként jelenik meg. Elmarad a büntetés, Fehérlófia visszatérésére elszaladnak áruló barátai, nincsen ablakon kidobálás és ijedségtől szörnyethalás sem. Nem testi erejének, hanem lelki-intellektuális érettségének köszönheti győzedelmeskedését.
A fentiekből talán látszik, hogy a Fehérlófia története igencsak bonyolulttá válik a végére. Ezt felerősíti, hogy a leginkább humorforrásként használt modern utalások (só helyett „vas abival” – így ejtve – akarják ízesíteni a kását, a csúnya királylányokat üzletláncok után nevezték el) idegennek hatnak a gondosan felépített mitikus világban.
Mindig nagy öröm, amikor egy gyerekelőadás nem rágja a szánkba a morális tanulságot, itt azonban talán egy kicsit túlságosan elengedték a fiatal nézők kezét. (Erre a mellettem ülő kisfiú „Most komolyan ez a vége?” felkiáltásából is következtetek.) Talán egy kicsit feljebb kellett volna tolni a korhatárt (7+), hiszen Fehérlófia küzdelmei ebben a feldolgozásban inkább a serdülőkorban lévő fiatalok életérzésével rezonálhatnak.
Szabó Attila Fehérlófia-átdolgozásának sikere a csapatmunkában rejlik. A dramaturgia esetlenségeit elfedik a Zádori Szilárd által költött, népzenei elemeket felhasználó zenei betétek, a színészek jelenléte, a koreográfia és a kreált világ álomszerűsége.