Ezúttal elhagyhatjuk a szokott köröket. Hiszen nincs értelme a jelen első bekezdésben milliomodjára elősorolni az unásig ismert érveket és ellenérveket, hogy miért teljességgel irreleváns és anakronisztikus a brit királyi dinasztia léte – s hogy ugyanakkor miért tekinthető hasznosnak és érdeminek a (Mountbatten-)Windsor-ház fönnállása… A közérdeklődés ténye ugyanis mindenképp vitán fölül áll, még ha azt némi egészséges republikánus tartózkodással menthetetlenül bulvárjellegűnek ítéljük is. Azon sincs hát okunk csodálkozni, hogy a hazai könyvpiacon is szép számmal lelni olyan köteteket, historizáló meg pszichologizáló irályú életrajzokat vagy épp dohányzóasztalra termett képes albumokat, amelyek az idén elhunyt II. Erzsébet királynőről és szűkebb családjának tagjairól szólnak. Ezt a kiskönyvtárnyi irodalmat gazdagítja most a francia Pierrick Geais 2022-es munkája, amely eredetileg Cambridge hercegéről íródott (és magyar nyelven is még így került nyomdába), ám mi már – ismert okokból – a walesi herceg életrajzát olvassuk ki belőle.

Geais alapos munkát végzett, ami a jelen esetben azt jelenti, hogy könyvében minden olyan információt ott lelhetünk Vilmosról – amit máshonnan is (meg)tudhatunk. És ez jószerint nem is bírálat gyanánt olvasandó, merthogy erről az olyannyira rokonszenves, korán kopaszodásnak indult szőke hercegről legalább három okból vajmi nehéz lenne revelatív információkat megosztani a világgal. Egyrészt mivel Vilmos a születése, sőt mondhatni a fogantatása óta a brit és a világmédia érdeklődésének reflektorfényében leledzik. Másrészt mert e trónörökös a lehetőség szerint kerülni igyekszik a botrányos vagy visszás helyzeteket: egyik-másik családtagjával ellentétben, nagyjából tisztes sikerrel, de persze azért korántsem 100%-os eredményességgel. (Az ismert vilmosi skandalumok, főleg persze az egészen bocsánatos ifjúkori kilengések lelkiismeretes felsorolását természetesen ott leljük a francia szerző kötetében.) Harmadrészt azonban azért is nehéz, sőt jószerint lehetetlen új-és-fontos dolgokat elárulni a brit uralkodóház jeles tagjáról, mivel ehhez egészen egyszerűen kevés Vilmos élete, jóllehet az máskülönben oly dús az utazásokban, a pompában, a ceremóniákban és a médiafigyelemben.

„Élet ez egy ötvenéves ember számára?” – tette fel a kérdést a XIX. század utolsó évtizedében a Brit Birodalom tán leghíresebb újságírója, W. T. Stead Viktória királynő léhasággal vádolt trónörökösét, az akkor már évtizedek óta várakozó Bertie-t (a majdani VII. Eduárdot) a védelmébe véve. S miközben egy-két kastélyt, magánrepülőgépet vagy épp díszegyenruhát mi is okvetlenül elfogadnánk a tárgyalt uralkodóház javaiból, azért nem nehéz felfedeznünk a szónoki kérdésben rejlő létproblémát – ami ma alkalmasint kínzóbb, mint 130 éve volt. Elvégre túl a celebek és a bulvártabloidok világán mégiscsak kimondott-kimondatlan elvárás egy közéleti személyiséggel kapcsolatban, hogy a születésen, a házasságkötésen, a gyermeknemzésen, aztán a protokolleseményeken való részvételen kívül tegyen is valamit. S ez még akkor is így van, ha a néhai II. Erzsébet kapcsán már életében, majd a friss gyász heteiben következetesen fel is magasztalta a világsajtó az életfogytig rezzenetlenül betöltött, tettektől és véleményformálástól következetesen tartózkodó reprezentációs szerepet.

Ahogyan Vilmos, úgy nyilvánvalóan az életrajzírója is felismerte a koronahercegi életpálya e problematikáját, amelyet sem az időszakos mentőpilótáskodás, sem a jótékonysági szervezetekben való elnöklés jóval huzamosabb tevékenysége sem tud teljesen elfedni. A bulvár logikáját és a szappanoperák dramaturgiáját követve Geais mindenesetre a tódítás kitartó gyakorlatával igyekszik jelentékenységet kölcsönözni hőse (és családja) létezésének. Így állapítja meg Vilmosék COVID-időkben közzétett kis videójáról, miszerint: „ez a mindössze tíz másodperces felvétel mindenféle kommentár nélkül, többet ér, mint bármilyen nagyszerű beszéd„. A Vilmos-Katalin és Harry-Megan házaspárok között támadt ellentét pedig értelemszerűen csakis a shakespeare-i királydrámákat idézheti. Ebben a tenorban azután már az sem tűnik meglepőnek, hogy a kis György herceg óvodai előmenetelével kapcsolatban a lojális szerző előadja: a kisfiú „különösen kitűnt gyurmázásban„.

A gördülékeny fordítású (fordító: Bittner Gábor), mindössze néhány apróbb tárgyi tévedést jelző szöveg ilyesformán a legkevésbé sem meglepő módon jut el a következő, egyszerre mélyen aulikus és szinte semmit sem jelentő végkövetkeztetéshez: „…ez a család további nemzedékeken keresztül lesz képes tovább bővülni, hogy újabb és újabb örömmel ajándékozza meg a briteket.” Legyen így!

Kiadó: Athenaeum Kiadó; kiadás éve: 2022; terjedelem: 176 oldal; ár: 4699 Ft.