Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A LEGJOBB KEZEKBEN

Cyprien Katsaris és a MÁV Szimfonikus Zenekar
2022. dec. 2.
Második éve áll a MÁV Szimfonikusok élén Farkas Róbert, de igazából ez az első saját évada, ahol nemcsak vezényel: ő állítja össze az éves programot, hívja meg a szólistákat és építi az együttesét is. Mindez összefügg egymással – derült ki a zenekar november 24-i koncertjén. MESTERHÁZI GÁBOR ÍRÁSA.

A műsor összeállítása persze már a közönségnevelésnek is része. A MÁV Szimfonikus Zenekarnál ennek mély hagyományai vannak, a közönségnevelés viszont aktuálisabb és korszerűbb kérdés, mint valaha. Ezért került a műsor élére Beethoven Athén romjai-nyitánya: megadni az alaphangot a liszti feldolgozáshoz, melyet egy Schubert-mű Liszt-feldolgozása követ, egész más stílusban: itt az alapmű hangvétele liszti, a feldolgozás sokkal szolgaibb, jószerével csak a hangszerelésre szorítkozik. Mindez pedig rávezet a „tisztán” Schubertre: a „Nagy” C-dúr szimfóniára. A közönség így kapja meg a választ arra, ki a Beethoven és Liszt közötti kapocs.

katsaris
Cyprien Katsaris

Mindez persze unalmas zenetörténet lenne, ha nem tartozna hozzá élmény, melyről az előadók gondoskodtak. Az est sztárja Cyprien Katsaris volt, aki talán elsősorban épp Liszt-előadóként tartozik az élvonalba évtizedek óta, és aki megnyerő személyiségével, könnyedén virtuóz játékával most is elkápráztatta a Zeneakadémia közönségét. Ez a legnehezebb: úgy (olyan könnyen, olyan leheletfinom hangon) előadni ezeket a lehetetlenül nehéz futamokat, mintha csak skálázna az ember fia – és senki se számolja, volt-e és hány melléütés. Ehhez jött Katsaris színpadi jelenléte: minden mozdulatával a zenét szolgálta, de minden mosolyával is, mert azt láthattuk, hogy élvezetes, jó dolog így zenélni. A ráadásként előadott improvizáció – melynek témáját a MÁV-szignál adta – már csak hab volt a tortán. A leglisztibb, legvirtuózabb mű az Athén romjaira írott fantázia volt, melyben a zenekarral való közös játék, egymásra utaltság nemcsak a zongoraművészt dicsérte. Nekem mégis a Wanderer-fantázia építkezése tetszett a legjobban, annyira, hogy szívesen meghallgatnám Katsarisszal szólóban is. Katsaris ugyan „Liszt-zongorista”, de Schubert műve annyira liszti, hogy a műismertető Lisztnek is tulajdonítja, a két négytételes, mégis egybefüggő zongoraversennyel összeboronálva – ami a Liszt-zongoraversenyek eredetét illetően szép gondolat, csak hát a művet teljes egészében Schubert írta, nemcsak a dalt. Ez a sokszor önmagával viaskodó, küzdő zene, mely olykor még a híres zongoristák előadásában is nehezen érthető, most könnyen adta meg magát: logikusnak hatott, a nagy ívek, gondolatok, formaegységek érthetően követték egymást – és ebben sokkal inkább az előadóké volt az érdem, mint Liszté.

A zenekar és karmestere is kitett magáért. A Beethoven-nyitány önmagában (a kísérőzene többi része nélkül) inkább csak hangulatteremtésre volt alkalmas, meg arra, hogy felfigyeljünk rá, mennyire együtt szólt a zenekar. A két Liszt-feldolgozás közben számos szép szólót csodálhattunk meg, illetve azt, hcyprien ogy milyen hajlékonyan kíséri Farkas Róbert a szólistát – mintha nagyon éreznék egymást. A zenekar pedig a karmesterét „érezte”, így jött létre a hibátlan kíséret.

farkasr
Farkas Róbert

És csak ekkor, a szünet után következett a zeneileg legfontosabb műsorszám: a „Nagy” C-dúr szimfónia, mely az eddig is magas színvonalú koncertet még feljebb emelte. Farkas Róbert az elsőtől az utolsó taktusig, minden részletre kiterjedően értelmezte végig a művet, minden pillanatra érdemes volt figyelni. Az első tétel megállíthatatlan lendülete, a második óriási tetőpontja és az azt követő, furtwängleri elhallgatás, a scherzóban a dallamot párnaként alátámasztó ostinato, a negyedikben pedig mindezek szintézise: ez csak pár szó, pár jellemző, amitől a mű több mint háromnegyed órán át fenntartotta a figyelmet és az izgalmat. Az apró részletek, az egymásnak adogató belső szólamok, illetve a dallam és a nagy ívek egymásra épülése és aránya megismételhetetlen harmóniát alkotott. Az egész előadás egyéninek és hasonlíthatatlannak tetszett – ami nagy szó egy ilyen sokat játszott mű esetében.

A zenekar összképe úgy volt csodálatos, hogy azért sajnos hallhatóan ráférne egyik-másik szólamra egy hangszerfrissítés. Ettől persze csak még egyedibb lett például a második tétel oboaszólója, de kiemelhetném a fuvolát vagy bármely fafúvóst. A művet indító kürtök, a nagy fortissimók rezes állásai is nagyszerűek voltak, egyedül az első tétel kódájának végén sikkadt el a trombiták dallama a nagy hangmasszában.

Farkas Róbertnek még a mozdulatai is szépek és logikusak, ami nem feltétlen elvárás egy karmester esetében, de persze nem is baj. Lendületes, részletgazdag, értelmező, analitikus, ugyanakkor felemelő koncertet hallhattunk, ahol a zenekar és karmestere kísérőként is megmutathatta magát. Megnyugodhatunk: ez a zenekar a legjobb kezekben van. Farkas Róbert egyszerre szuggesztív karmester, értő zenész, jó tanár, aki képes volt a zenekart és nem kevésbé a közönséget is végigvezetni egy ilyen sokszínű, változatos műsoron – és ettől mindenki: előadók és a hallgatóság is gazdagabb lett egy maradandó élménnyel.

Helyszín: a Zeneakadémia nagyterme. Időpont: 2022. november 24.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek