Egy fellépésen az egyik hallgató azt mondja Larrynek (Vilmányi Benett), hogy amit előadott, az kétségtelenül erős volt, de a belőle áradó energiát meg kellene tanulnia használni és foglalkoznia kellene a közönséggel is. Ez a plázakonform tanács hangzik el sokszor a nyilvánosságban (meg tehetségkutatók színfalai előtt és mögött), amikor valaki kiszakad a nyomorból. Előlép azért, hogy hátizsákjában huszonegy év megaláztatásával, kiszolgáltatottságával, verésével (és annak maradandó nyomaival) nyakába vegye a várost, és életében először a mindennapos dadogás helyett rímekbe szedve adja a világ tudtára bánatát, fájdalmát és mindazt, amit át kellett élnie ahhoz, hogy ezen a színpadon álljon.
 Vilmányi Benett és Thuróczy Szabolcs |
Legyél fogyaszthatóbb, legyél kevésbé vad, lehetőleg próbálj vidámabb témákat választani, mert a családi problémáid, a végtelenül sanyarú sorsod megakad a társadalom torkán. Csakhogy az underground éppen attól underground, hogy organikus és alulról szerveződik, az a rap pedig éppen attól hiteles és átélhető, hogy nem a kiszolgálás, hanem az önkifejezés igényével születik meg.
Amikor 2015-ben Mihalkó Ádám (művésznevén Serrano) benevezte a Legszegényebb régió című számát a Ki Mit Tube-ra, akkor a rengeteg középszerű, vicceskedő produkció közé beszivárgott egy olyan valóság, amivel azóta sem vagyunk hajlandóak szembenézni. Serrano videójában a klasszikus értelemben vett tupac-i hagyományokat követve a kazincbarcikai cigánytelep világa sejlik fel: hétköznapi droghasználat, mélyszegénység, folyamatos lopások és betörési ügyek, éhezés, gyilkosság, börtön, kilátástalanság. A videó virális lett, bejutott a középdöntőbe, majd ahogy felfutott, olyan gyorsan merült a feledés homályába: a borsodi tehetség rémálomszerű jelenségekről szóló sorai még értek egy kétrészes 444 portrét, aztán szinte teljesen eltűntek a közbeszédből.
Bernáth Szilárd már 2016-ban felfigyelt a rapperben rejlő energiákra, a Gyűlölet című klipet ő készítette, filmötletét egy évvel később nem támogatták az Inkubátor programban, majd 2020-ban nagyjátékfilmes támogatást nyert, idén a cottbusi fesztiválon debütált (és nyert két díjat), majd Tallinnban versenyzett, december elsején pedig a magyar mozikba is megérkezett a Larry, amely a periférián tengődő, állattartó gazdaságban dolgozó rapper történetét oltja elementáris erejű szociodrámába.
 A képek forrása: MAFAB |
Ádám apjával (Thuróczy Szabolcs) éppen hitelt tervez felvenni egy telek megvásárlására, ám a gyermekkori abúzus miatt dadogó Larry-nek más tervei vannak: szövegeket ír helyzetéről, személyes megpróbáltatásairól, amelyeket eddig jobb híján a munkahelyén bégető birkáknak adott elő. Egy furcsa véletlennek köszönhetően megismeri Csala Do-t (Onofer László, magát alakítja), akinél felveszi első számát, melyet beneveznek egy online tehetségkutatóba. A lámpalázas, magába forduló fiúnak nemcsak a helyzettel, hanem rendőr apjával, és újdonsült mostohaanyjával (Szandtner Anna) is meg kell küzdenie, miközben egyre inkább bekerül a helyi underground közösség vérkeringésébe.
Bernáth Szilárd korábbi kisfilmjeiben érintőlegesen foglalkozott a Larry-ben is tematizált problémakörökkel: a Fizetős napban a zsákfalvakban uralkodó uzsorások kettős szerepét vizsgálta, míg az 1956-os forradalom idején játszódó Szabadokban az itt is címszereplő Vilmányi Benett egy ávóst játszott. A hosszú tervezési folyamattal, terepmunkával és előkészítéssel járó Larry a kerettörténet ellenére nem Serrano történetének megfilmesítése: inspirálódik munkásságából, átemel konkrét elemeket (keresztnév, sorok szövegekből egy számmá gyúrva stb.), ám inkább egy más háttérrel rendelkező, mégis minden ízében autentikus saját karaktert hoz létre. Ádám nem él mélyszegénységben, ám – hasonlóan Serranóhoz – gyerekként olyannyira megnyomorították, hogy kezdetben szinte képtelen a társas interakciókra, beszédhibával küzd, és ha mások figyelik nem tud előadni, „lefagy a nyelve”. A tudatos dramaturgiai húzás azonban nem csak személyére, hanem a film narratívájára is kiterjed: a Larry akkor beszél igazán, amikor egy szó sem hangzik el.
Bernáth Szilárd végig tartja az egyensúlyt a videoklipszerű képi világ – sűrű vágások, közeliek – és a hosszú beállítások között: Larry-t egy buliban ugró vágásokon követjük, míg a katartikus, belső érzelmeket kivetítő premier plánokban súlyos másodpercekig a főszereplő gesztusai és mimikája kerül a kamera fókuszába. Az alapvető koncepció szerint maga Serrano játszotta volna a főszereplőt, azonban a forgatókönyv fejlesztésénél világossá vált, hogy a karakter komplexitásához hivatásos színész dukál: így került a képbe Vilmányi Benett, aki eddig is számos kisfilmben és színházi előadásban bizonyított, ám a Larry után teljesen egyértelmű, hogy generációjának egyik legnagyobb tehetsége (sőt, állítólag a film kedvéért varratott magára tetkókat, logopédushoz járt). Thuróczy Szabolcs, Szandtner Anna és a köztük alakuló dinamika is kiváló, de minden mellékszereplő hozzátesz valamit a film világához: Csala Do „producerként” telitalálat, Puzsér Róbert, Borbély Alexandra és Linczényi Márk zsűriként, Orbán Levente tüntető munkásként tűnik fel a vásznon, illetve pár másodperc erejéig megjelenik a magyar underground hip-hop egyik meghatározó képviselője, Csató Adorján (Funktasztikus) is.
A Larry „titka” éppen ebből fakad: minden aspektusában a tökéletességig csiszolták, dialógusai, környezete életszagú, nincs mesterséges utóíz, se túlírt, maníros jelenet. Bernáth Szilárd rendezése végig organikusan építkezik, hogy a játékidő közepétől egyre fokozódó, kellemetlen gyomorgörccsel szembesüljünk Ádám (és a közeg) sorsával, amit nézve apró, illékony pillanatokra mosolyra derül az arcunk, hogy a következő szekvenciában újra egy súlyos, lélekfacsaró szituációban térjünk vissza a realitásba. A coming-of-age sztori két szinten működik: mikroszinten személyes dráma, makroszinten társadalmi tabló a borsodi valóságról, amit rendszerint azzal intéznek el, hogy a romák egyébként is bűnözők, akiket nem lehet integrálni a társadalomba. Ám a leszakadás történelmi tényezőkből (is) fakad: először államosított mezőgazdaság, majd iparosodás, bezáró üzemek, munkanélküliség, végül segélyre szocializált, magára hagyott tömegek ragadtak „a legszegényebb régióban élve eltemetve”.
Egy-két rövidebb szegmens erejéig megférnek az abszurdba hajló snittek is (vallási felekezet beavatási szertartása, fellépés az idősek otthonában), illetve a várható és kevésbé kiszámítható fordulatok is ülnek; a legkisebb mellékszálak is értékes, vitára invitáló témaköröket érintenek (szexualitás, függőségek stb.). Talán az egyetlen gyermekbetegség (mely más magyar filmeket és magyar előadók rapszámait is érinti), hogy a hangkeverés miatt sokszor lehetetlen elkapni bizonyos mondatokat, mondatfoszlányokat, ami főleg a dadogásnál és az egyébként is halkan, nehezen beszélő főszereplő monológjainál érhető tetten.
Nem túlzás pár héttel az év zárása előtt kijelenteni, hogy a Larry 2022 magyar filmje: szorongató atmoszférája, egyedi víziója, minden elemre kiterjedő hitelessége és súlyos témaválasztása a hazai filmgyártás legmagasabb polcaira emeli a juhászból lett rapper kegyetlen kálváriáját. Az egyetlen dolog, ami aggódásra adhat okot, hogy Bernáth Szilárd nagyjátékfilmes debütálása – ahogy számos más, kiváló magyar alkotás (pl. Kojot, Valan – Az angyalok völgye) – úgy tűnik el rövid időn belül a süllyesztőben, mint maga Serrano. Tegyünk róla, hogy ne legyen így.