Előfordult-e már a kedves olvasóval, hogy az utcán sétálva szembe jött vele egy fiatal, és nem tudta, mi olyan zavaró benne, míg rá nem jött, hogy nem tudja eldönteni, vajon fiú-e vagy lány? Sem az öltözetéből, sem a frizurájából, sem a mozgásából, sem arcberendezéséből, alkatából, csontozatából. De miért zavaró ez? Az elmúlt években sok könyv jelent meg, amely valamilyen módon a „gender”-rel, főként mint identitás értelmezésével foglalkozott kritikusan, s természetesen megjelentek hagyományosan genderes, azaz a nők szerepét, a társadalmi nemi szerepeket és a férfiak és nők társadalmi helyzetét vizsgáló könyvek is, de olyan tudományos írások is, amelyek a gender kritikus értelmezését elemezték kritikusan.
 |
Vajon Kováts Eszter könyve melyik csoportba tartozik? Aki nem ismeri a politológus szerző munkásságát, amely címében az erdélyi szász születésű Birgit Kelle magyarul szintén megjelent genderkritikus könyveinek címét is megidézi, arra gondolhat, nos, itt van a NER-közeli szellemi hátország egy újabb opusza. De ha rápillantunk a kiadó nevére, s rájövünk, hogy a baloldali, társadalomtudományi könyveket kiadó Napvilág az, összezavarodunk. Most ez jobboldali vagy baloldali könyv? Milyen szomorú, ugye, hogy így vásárolunk könyvet?
Kováts doktori disszertációját dolgozta át kötetté, melyben a német és a magyar helyzetet hasonlítja össze. Annak történetét követi nyomon, hogyan mozgósított a jobboldal politikailag az általa totalitárius ideológiaként értelmezett „genderideológia” ellen körülbelül 2015 óta. Az elmúlt években Dunát és Rajnát lehet rekeszteni azokkal a progresszív megközelítésű tanulmányokkal, közpolitikai elemzésekkel, projektekkel és konferenciákkal, melyek az európai értékként azonosított nemek egyenlőségét és az LMBTQ-egyenlőséget hátrányosan érintő úgynevezett antidemokratikus visszalépést („backlash”) elemezték, különös tekintettel Orbán Magyarországára (jelen sorok írója is elhelyezett egy kavicsot ebbe a rekesztő gátba). Miért került elő ez a téma pro és kontra? Van-e alapja az aggodalmaknak pro és kontra? A könyv pont erre keresi a választ.
Részletesen nyomon követhetjük, mikor és hogyan indult el az anti-gender mozgalom Magyarországon és Németországban Kövér László házelnök beszédétől a 2022-es gyermekvédelmi/homofób népszavazásig (a könyv szerkesztése aztán lezárult), s az Alternative für Deutschland (Alternatíva Németországnak-AfD) párt 2013-as megalakulásától kezdve napjainkig. Kováts könyve egyszerre mozgalomkutatás, politikai elemzés és – hiszen egy doktori disszertációból nőtt ki – alapos bibliográfiai összefoglaló és kritikai forráselemzés. Megközelítése annyiban tér el a fent említett jobboldali mozgalom- és narratívakutatástól, hogy azt is vizsgálja, a jobboldali genderellenesség milyen viszonyban áll a gender fogalmát alkalmazó mainstream progresszív elméletekkel és gyakorlatokkal. Teszi mindezt az ellenségkép-alkotás, a hegemóniára törekvés és a reflexió dimenzióiban. Nagyon érdekes baloldali kritikáját olvasni a „genderideológia” kérdésnek, a könyv konklúziójában kifejezetten tanácsadói hangot vesz fel a szerző, és a baloldalhoz fordul: „érdemes a jobboldali genderellenes diskurzusukat és politikákat a normatív és dichotóm értelmezések helyett a valós folyamatok fényében elemezni.”
Nagyon érdekes részét képezi a könyvnek a magyar nyelv sajátosságai miatt anyanyelvünk számára értelmezhetetlen „nemileg igazságos nyelvhasználat” kérdése, mely azonban Németországban komoly politikai szerepre tett szert, és valóban megváltoztatta az írott (és beszélt) német nyelvet. Akik régebben tanultak meg németül, és nem követték folyamatosan a nyelv változását a sajtótermékekben, meglepődnének, hogy mennyire megváltoztatta a nyelvet egy szociolingvisztikai, elméleti mozgalom az 1980-as évektől kezdve. Először a női nemet láthatatlanná tevő „generikus maszkulinum”, az általános hímnem használata lazult meg azzal, hogy a női formát is mellé tették. A politikusok pl. Politikerből (politikusok, férfiak és nők egyaránt) Politiker und Politikerinnen lett (politikusok és politikusnők). Egy Luise Pusch nevű nyelvész találmánya lett a szóbelseji nagy „I” betű, így egyszerűsödött a fenti összetétel PolitikerInnen-re (vagy Politiker/innen-re) (még mindig politikusok és politikusnők). Külön ige is született, az angol szó felhasználásával, a nemileg igazságos nyelvalkotásra: „gendern”, azaz genderelni.
A germanisztikai kitérő tovább is van, mondom még, kedves olvasó, mert a 2010-es évekre a transz és queer követelések hatására a belső „I” is túlhaladott lett. Miért csak két nemet fejez ki a nyelvünk, miért ilyen bináris? A határhúzás bármilyen két dolog között önmagában az elnyomás forrása a posztmodern elméletek szerint, így elkezdtek divatba jönni a nemek sokszínűségét kifejező, igazában csak nyomtatásban érvényesülő írásmódok: az alulvonás (Politiker_innen) , a gendercsillag (Politiker*innen) és a genderkettőspont (Politiker:innen). Ez olyan politikusokra utal, akik lehetnek férfiak vagy nők, vagy nonbinárisak vagy bármely más identitású emberek. Bár ezek a posztmodern írásmódok nem részei még a német helyesírásnak hivatalosan, de egyre jobban elterjednek a politikai, a tudományos és a nagyvállalati életben egyaránt. Már nem is kell grafológus (úgysem ír senki kézzel), elég megnézni, teszel-e gendercsillagot egy főnévbe, mikor megosztasz egy hírt, s megmondom, melyik pártra szavazol!
A gendercsillagoknál közelebb van hozzánk az a magyar történet, hogyan vált 2017-től a genderellenesség az Orbán-rezsim politikájává. Sokak eleinte (vagy akár még ma is) ezt teljesen nevetségesnek találták. Becsületére legyen mondva a szerzőnek, hogy ő, Pető Andrea feminista történésszel együtt már 2016-ban azt prognosztizálta, hogy Magyarországon is meg fog jelenni a genderellenes mozgósítás, ugyanúgy mint a részben vagy erősen katolikus országokban, Franciaországban, Lengyelországban, Szlovákiában, Németországban és Horvátországban. Sőt azt is megjósolták, hogy nálunk nem alulról fog szerveződni (mint Franciaországban), s nem vallási szereplők kezdeményezik majd (mint Szlovákiában), hanem maga a Fidesz-KDNP kormányzat, hisz erős mobilizációs lehetőséget lát majd a témában. Természetesen addig is voltak egyházi és újságírói, írói megnyilvánulások, de még nem kaptak akkora támogatást és nyilvánosságot, mint mióta a genderellenesség a kormányzat hivatalos politikájának része lett.
A Jók és a Rosszak szembeállítása még annál is régebbi, hogy azt populistának hívnánk, s a genderellenesség ennek kimeríthetetlen forrása. A hagyományos családmodell lerombolásától kezdve a nemek összemosásán át a gyerekekre leselkedő LMBTQ és a nemváltás veszélyein át egészen az érték- és identitásválságba zuhanó Nyugat alkonyáig sok mindennel lehet fenyegetőzni. Ráadásul ez az antagonizmus meg is fordítható. Minden egyes közmédiás LMBTQ-ellenes megnyilvánulásra érkezett visszakézből az ellenzéki sajtóból egy LMBTQ-párti megnyilvánulás.
Orbán semmivel sem tudja jobban borzolni a kedélyeket az EU-ban, s főleg Németországban, mint genderkritikus politikájával, jó példa erre a sportdiplomáciai üzengetés a labdarúgó stadionok szívárványszínű kivilágításának tervére válaszul az LMBTQ-ellenesként értelmezett magyar törvénykezésre, a „gyermekvédelmi” törvényre. Mint gendertudósnak meglehetős fájdalmat okozott a harmadik fejezet azon részének olvasása, ahol a genderellenes politika egyes állomásait veszi sorba a szerző, idézetekkel bőven megtűzdelve. Hadd tekintsek el most ennek részletezésétől.
A világpolitikában az ideológiai hatás mindig kölcsönös. Bár Magyarország „késve” lépett be a genderellenes politizálás világába, mikor belépett, óriási erővel fordult rá, olyannyira, hogy már az új jobboldali AfD-nek is példát mutathatott, akik kiálltak a magyar kormány mellett 2021-ben, s szolidaritást hirdettek Magyarországgal, amelyet szerintük a német politikai, üzleti, sport és médiaelit lenéz, mikor a müncheni stadiont szivárványszínbe borítaná. A sors fintora, hogy Orbán pragmatikus politikusként ezt nem viszonozta, amikor 2022 őszén a Budapester Zeitungnak adott exkluzív interjúban azt nyilatkozta, hogy kénytelenek feláldozni a jobboldali AfD-vel való kapcsolatokat a lehető legjobb kormányközi kapcsolatok oltárán, hiszen „a német demokrácia sajátossága, hogy ha lépéseket tennénk az AfD-vel kapcsolatban, az kihatással lenne a kormányközi kapcsolatokra.”
Még hosszan szemezgethetnénk a könyvből, de tartozom egy figyelmeztetéssel (trigger warning). Mivel tudományos munkáról van szó, és Balogh Lídia jogtudós személyében nagyon precíz felelős szerkesztő gondozta a kötetet, nem strandra való olvasmány (hacsak nem az akadémiai üdülő strandjára), az elemzett német és magyar források és a felhasznált irodalom komoly függeléket alkot, részletes lábjegyzetapparátus egészíti ki a könyvet, s részletes kronológiáját találjuk a genderellenes megnyilvánulásoknak. Ennek ellenére nemcsak tudósoknak és egyetemistáknak ajánlom, hanem újságíróknak és aktivistáknak is (bármely oldalról), hogy írásaik tárgyát és mozgalmukat hiteles tükörben láthassák. Míg azon gondolkodunk, most ez milyen könyv is, és „ki a gyilkos”, már végig is olvastuk.