Mark Haddon-Simon Stephens: A kutya különös esete az éjszakában / Budaörsi Latinovits Színház
2022.11.22.

Mark Haddon sokszorosan díjnyertes ifjúsági regényéből több sikeres színpadi adaptáció is készült. Az Asperger-szindrómás Christopher történetét most a Budaörsi Latinovits Színház játssza gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.

Az oxfordi Mark Haddon tizenöt gyerekkönyv után írta meg első, felnőtteknek szóló regényét 2003-ban, A kutya különös esete az éjszakában címűt. El is nyerte vele az év legjobb gyerekkönyve díjat. (Van az úgy díjak esetében, hogy nem pont azért, nem pont akkor, de annyi biztos, hogy az illetőnek szánták.) Miután megszületett a regény színpadi változata – Simon Stephens készítette az adaptációt –, az is kétsorsú lett: játsszák felnőtteknek, akik este járnak színházba, de ifjúsági előadásként is műsorra kerül, mint ahogy most a Budaörsi Latinovits Színház bemutatta délelőtt tízkor, iskolások előtt. (Lesznek esti előadások is belőle.)


Ilyés Róbert, Böröndi Bence

A regény egy tizenöt éves fiú elbeszélése – azon belül az általa írt detektívregény idézése is. Christopher feltehetően Asperger-szindrómás, bár a könyvben nem szerepel a diagnózisa. De a viselkedésén és a gondolkodásán felismerhetők az autisztikus jegyek még a magamfajta laikus számára is, aki soha nem találkozott az életben autista vagy Asperger-szindrómás személlyel, csak irodalmi, filmes, színházi ábrázolását látta ennek a különleges, az átlagosnál jóval zártabb létnek. A színházi adaptáció eleve jelentős hátrányból indul a regényhez képest amiatt, hogy az utóbbi egyes szám első személyű narratíva, tehát olvasóként szinte belekerülünk Christopher fejébe. Nézőként viszont legfeljebb kívülről láthatunk bele a feje belsejébe – hogy olyan, metaforikus kifejezéssel éljek, amit Christopher nem értene és nem szeretne.


Szőts Orsi, Böröndi Bence

Mindazonáltal a színpadi megvalósítás sikere nem vitatható. Magyarországon is sokáig játszotta telt házakkal a Centrál Színház (Kovács Krisztiánnal a főszerepben), de szerették a nézők Tatabányán (Figeczky Bence Christopherével) és Miskolcon is (Somhegyi Györggyel). Az említett színházi előzmények jelzik, hogy a színre vivők általában olyan színészre építik az előadást, aki nem feltétlenül törékeny (bár eleve szívhez szóló, ha az), de alapeleme a színészetének bizonyos fokozott érzékenység, rebbenékenység, a változékony idegállapot szuggesztív ábrázolásának képessége. Ehhez képest némiképp meglepőnek mondható, hogy Budaörsön Csábi Anna rendezésében az igen masszív Böröndi Bence kapta a főszerepet, aki nemcsak fizikailag tetszik erősnek, de a színészete is inkább robusztusnak látszik. Az alakítása arról tanúskodik, hogy gondosan tanulmányozta a szimptómákat. Pontosan, hitelesen hoz fiziológiai ismertetőjegyeket: a szemkontaktus kerülését, a kényszercselekvéseket a fülgyűrögetéstől kezdve a karórája gyakori nézegetéséig, a keze ökölbe szorítását, nyüszítést és visítást, grimaszokat. Mosolyt – legalább egy félmosolyt vagy egy próbamosolyt – akkor látunk tőle, amikor az anyja (Páder Petra) végre megérti, milyen fontos Christophernek a matekvizsga, és áldását adja rá. A legvégén Christopherünk arcán kivirul egy mosoly, ami ugyan inkább emlékeztet farkasvicsorra, mint békére vagy boldogságra, de talán azt jelzi, hogy az adott lehetőségek között mégis rendeződik a fiú és a családja élete. Beleértve a szülei házasságát is, amelyet óhatatlanul erősen megterhelt Christopher nevelése.


Böröndi Bence, Páder Petra. Fotók: Budaörsi Latinovits Színház

A produkció külalakja egyszerű, Nozdroviczky Eszter díszlete minden értelemben otthontalannak hat. A budaörsi Városi Ifjúsági Klub természetesen nem arra született, hogy színházi játszóhely legyen, és a színpad ezúttal túl kicsinek bizonyul. Ezüstszínű függöny öleli körül (talán még A kis herceg előadásából maradt, a mai helyzetben érthető is lenne, ha a színház újrahasznosítana). A függöny túl hosszú, ezért megesik, hogy egy színész kis híján elesik benne. A másik színész alig tud belépni az útját álló, földre tett reflektortól. A körfüggöny előtt középen egy nehezen értelmezhető, elvarratlan textilcafatkákból összerótt, hálósan lyukas függönyszerűség vagy térelválasztó lóg, aminek egyetlen megvilágítás ad funkciót, bár főhősünk néha bele is tekeri magát. Az előadás egy pontján az egész függönyrendszer leszakad, onnantól kezdve végképp csak akadálynak mutatkozik a színen. A függönylehullással egyidejűleg – avval, hogy Christopher váratlanul elhagyja jól ismert környezetét, vonatra száll és Londonba megy – a szereplők lejönnek a színpadról a nézőtérre, s ott játszanak a közelünkben, a széksorok mellett vagy a köztük lévő járásrészben. Ez a huzamos ideig tartó gesztus engem speciel már-már autisztikussá tesz: zavar, hogy a színészek közel jönnek, belegyalogolnak az aurámba. De készséggel valószínűsítem, hogy a közönség többi tagja nem így érez.

Akad egyébként a színrevitelnek egy olyan szereplője, aki eleve közel van a nézőkhöz, közvetlenül hozzánk fordul a kezdéskor, kontaktál velünk. Ő Siobhan, Christopher tanára a speciális iskolában. Megismertet bennünket Christopherrel és felolvassa nekünk a fiú krimijét, amely egy kutyagyilkosságot göngyölít fel. (Christopher találta meg ugyanis Wellingtont, a lapáttal agyonvert szomszéd kutyát a kertben, s voltaképp ez indítja el minden további kutakodását és felfedezését.) A tanárnőt Szőts Orsi alakítja piros melegítőfelsőben, fekete szoknyában és piros harisnyában, avval a jókedvű játékossággal, természetes kedvességgel és kapcsolatteremtő képességgel, ami gyerekszínházon nevelődött színészként a sajátja. Ahogy a Böröndi Bencén kívül fellépő színészek mind, úgy Szőts Orsi sem csupán egy szerepet játszik. Az elbeszélő feladatot betöltő tanárnőn kívül ő az idős, hajcsavar-frizurájú szomszédasszony is. (E két szerepe egy jelenetben dramaturgiailag karambolozik egymással.) Az anyát megformáló Páder Petra és az apát alakító Ilyés Róbert is felbukkan még más alakban: rendőrként, vasutasként, szomszédként, szeretőként, ha kell. 

Kicsit különös, hogy a szülők mintha nem lennének egészen tisztában avval, hogy a fiukhoz miként érdemes közeledni, mit lehet elvárni tőle és mit nem. Érdekes például, hogy bár megtudjuk Christophertől: a piros színt szereti (látszik is ez az öltözékén), a sárgát viszont ki nem állhatja és kerüli, az anyja sárga csizmát hord és a ballonkabátján sárgák a gombok. Hacsak nem azt akarja kifejezni evvel az előadás, hogy az anya nem észrevételezte a fia rögzültségeit vagy nem akar alkalmazkodni hozzájuk. De ennek ellentmond, hogy Páder Petra figyelmes, szerető, bűntudatos anyát formál meg mély érzésűen és plasztikusan. Ilyés Róbert pedig olykor ordít, és súlyosan követeli, hogy a gyereke nézzen a szemébe, ami azonban Christophernek csak iszonyatos erőfeszítéssel sikerülhet. Ugyanakkor mégiscsak Ilyés Róbertnek köszönöm az előadás (számomra) legszebb színészi pillanatait. Ezek az ő három pillantásából álltak össze. Akkor történt, amikor a földön heverő borítékok láttán rájött, hogy lebukott; a fia felfedezte az ő megbocsáthatatlan hazugságát. Először lehunyta a szemét néhány másodpercre. Azután félrenézett kicsit, gyorsan lefuttatva magában, mit lehet mondani vagy tenni ilyenkor. Csak harmadikra emelte a szemét a fiára, keresve nála a megértés és a megbocsátás esélyét. Christopher persze nem mondott semmit. És mégis, ha van valamerre út, akkor csak erre. Őszinteség. Bizalom. Szeretet. Szeretet. 

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.

Szerző: Stuber Andrea