Legendás magyar színháztörténeti pillanat az 1973-as Petőfi rock című előadás, amelyet Paál István a Szegedi Egyetemi Színpad számára írt és rendezett. Annak, aki ehhez az anyaghoz hozzányúl, azt kell tudatosítania magában, hogy nem Petőfi Sándorhoz kell valamiképpen hűnek lennie, hanem ehhez az előadáshoz. A hűség jelen esetben pedig semmiképp sem jelentheti a ’73-as produkció lemásolását.
 Jelenet az előadásból. |
Lőrincz Zsuzsa ezt tudja is meg nem is. Tudja, amikor úgy érzi, át kell kissé hangszerelnie Vági László zenéjét ahhoz, hogy az előadás korszerűbbnek hasson. Tudja akkor is, amikor úgy érzi, az, ami a hetvenes években e dalok által könnyen értelmezhető volt az egyetemi közönség számára, az dramaturgiai változtatásokat igényel egy mai ifjúsági előadásban (az előadás dramaturgja: Perczel Enikő). De nem tudja, amikor a ’73-as előadás erejét, frissességét kellene egy 2022-es előadásban megjelenítenie.
Hogy mi a probléma, azt különben nagyon egyszerű megfejteni. Először is, a Petőfi rock alapvetően nem középiskolás diákoknak íródott, pláne nem általános iskolásoknak – akikkel én ültem együtt a közönség soraiban. A Petőfi rock, habár ránézésre úgy tűnik, hiszen szövegkönyve Petőfi verseiből és naplórészleteiből áll, nem Petőfiről és a ’48-as szabadságharcról szól, hanem 1956-ról, amelynek emléke 1973-ban még rendkívül élénken és fájdalmasan élt a magyar társadalomban. És szól a hetvenes évek fiataljairól, akik a Kádár-korszak elnyomása ellen lázadnak – maga az előadás pedig e lázadás eszköze ’73-ban. A rockzene akkoriban a lehető legkorszerűbb, legvagányabb, legfiatalosabb forma volt, amit csak használni lehetett a lázadó fiatalság hangjának tolmácsolásához.
 Jelenet az előadásból. |
A Vörösmarty Színház Pelikán Stúdiójában bemutatott Petőfi rock ezzel szemben nem tartalmaz semmilyen erős, jelenre vonatkoztatható üzenetet. Persze, minden lázadásról szóló előadásba beleláthatjuk a saját lázadni akarásunkat, de a rendezés nem kínálja fel nekünk külön ezt az olvasatot. És persze, miért is tenné, ha egyszer általános iskolai csoportok ülnek a nézőtéren. Ebben az esetben pedig azzal sem érdemes semmit kezdeni, hogy a hetvenes években mit jelentett ez az előadás, nem kell ’48 és ’56 összehasonlításával törődni, hiszen mit értene ebből egy nagy csapat tizenkét éves gyerek. Különben ezzel teljes mértékig egyet is értek, de fontos feltenni a kérdést: mi történik a darabbal, ha kikerülnek belőle ezek a tartalmak? Nos, profin összepattintott ’48-as műsor lesz belőle a diákok okulására, akik így megismerkedhetnek olyan Petőfi-szövegekkel, amikkel addig nem, illetve megörülhetnek azoknak a verseknek, amiket már ismernek. Közben pedig nézhetik Rovó Tamás energikus, menő koreográfiáit, amelyeket egy rendkívül tehetséges fiatalokból álló csapat mutat be nekik.
 Fotók: Vörösmarty Színház |
A másik gyenge pontja a 2022-es Petőfi rocknak maga a rock. Habár az egygitáros eredeti változatot kissé korszerűsítette a több hangszeres előadás (dob, szintetizátor, szólógitár, basszusgitár, akusztikus gitár), az alapvető probléma mégis az, hogy ki hallgat ma már a fiatalok között ilyen típusú rockzenét. Azoknak a tizenkét éveseknek, akik mellettem ültek, a szülei, de még inkább a nagyszülei. A zenei stílusok ugyanis nagyon erősen kötődnek évtizedekhez, és a Petőfi rock zenéjében, habár nagyon kedvelem, én magam is egy tőlem távoli zenei korszak jegyeit fedezem fel. Tehát ami a legmodernebb és leginkább jelenvaló zenei tapasztalat volt akkor, ma a fiatal közönségtől egy távoli, elidegenedett, idősebbekhez köthető zenei világ lett. Furcsa felvetés, tudom, de mégis megkockáztatom: ha a Petőfi rock hű akarna lenni az eredetihez, akkor ma Petőfi rapnek hívnák (de nem Geszti Péter írná a szövegét, hanem Krúbi), és Petőfi történetén keresztül megpróbálna, mondjuk, a globális klímakatasztrófáról mondani valamit – nyilván vicceltem, de a lényeg mégis valami ilyesmi.
Van azonban az előadásban olyan dolog, amihez nagyon jól tudok kapcsolódni, és nemcsak én, hanem a körülöttem ülő diákok is. Ez pedig a benne játszó fiatalok lendülete, energiája, lelkesedése. A szereplők (Borbély Erika, Csehó Boglárka, Farkas Angéla, Farkas Eszter, Fülep Blanka, Galamb Zoltán, Homoki Hanna, Petényi Márk, Tajti Borbála, Jónás Szabolcs, Kovács Balázs, Lelkes Máté, Monori Dominik, Poscher Máté, Simon Máté, Széplaki Blanka Dorottya, Unger Vanda Rebeka) főleg székesfehérvári középiskolákból (de van olyan is köztük, aki a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumból) érkeztek az előadásba – Lőrincz Zsuzsa castingon válogatta ki őket. Jól zenélnek, énekelnek, mozognak, bátran teremtenek kontaktust a nézőtéren ülőkkel, fegyelmezett csapatjátékosok. Miattuk megéri megnézni ezt az előadást, és remélem, később is találkozni fogunk még velük.
Az előadás adatlapja a Vörösmarty Színház honlapján itt található.