Beszélgetés Lábán Katalinnal
2022.11.23.

Lábán Katalin rendezésében november 24-én mutatja be az RS9 Színház Tatár Rózsa nívódíjas monodrámáját, az Ady és Adélt, ami a költő múzsáját, az életét 62 évesen összegző, szerelmükre visszatekintő, halálra készülő Lédát állítja középpontba. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.

Revizor: 150 éve született Brüll Adél – ez az apropója a bemutatónak?

Lábán Katalin: Eszembe sem jutott, nem szoktam évfordulókkal foglalkozni. Véletlenül esett így. Még a Covid előtt kaptam a monodrámát Tatár Rózsától. Gyakran küldenek a szerzők darabokat, hogy mutassuk be. Amikor 2014-ben meghalt Dobay Dezső, az RS9 Színház igazgatója, akkor az volt a koncepcióm, hogy csak kortárs darabokat tűzünk műsorra. Ismeretlen szerzőkét is. Ha tetszett, amit írtak, nem híres színészekkel és rendezőkkel színpadra állítottuk. Ady már gimnazistaként is közel állt a szívemhez, ezért amikor megkaptam Rózsától a halálra készülő Lédáról szóló monodrámát, elkezdtem beleásni magam.

R: Nehéz megérteni Ady, Léda és a férje szerelmi háromszögét, különösen ha azt nem tanítják, hogy Diósy Ödön Szófiában „rászokott a karcsú bolgár és görög fiúkra”.

LK: Ezt is érdemes tudni a kapcsolatuk megértéséhez, ahogyan azt is, hogy Ödön nyilvánvalóan szerelmes volt nemcsak Adélba, hanem Adyba is. Az én koncepcióm szerint Adél se Adyba, se a férjébe nem volt szerelmes, csak abba a legelső katonatisztbe, akibe még tizenöt évesen szeretett bele.

R: A monodrámában megjelenik Ady és Diósy is.

LK: Léda halálos ágyába helyeztem az egész darabot. Miklós Marcell mond verseket, amelyekre Adél visszaemlékszik, így Ady, aki már régen meghalt, hangban megjelenik a produkcióban. Ödön pedig – aki Léda után egy évvel halt meg, és az előadásban Koleszár Bazil Péter alakítja – néma szereplőként ápolja és szolgálja ki haldokló feleségét. Ödön és Adél igazi társak voltak, az asszony minden pénzét odaadta a férjének. Ödön pedig hajtott, hogy a zavaros ügyei után újra és újra egyenesbe kerüljenek. Miközben nem volt közöttük szexuális kapcsolat, megbeszélte a feleségével a „csatangolásait”.

R: Miért Kadlót Zsófiát választotta Adél szerepére?


Lábán Katalin

LK: Nagyon szeretem, amit Zsófi a Füst Milán regényéből készült Egy doktorkisasszony naplójegyzeteiben csinál, ezért evidens volt számomra, hogy neki kell játszania Adélt. A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban láttam először Zsófit, amikor az RS9 alapító tagját, Baksa Imrét mentem megnézni. Néhány mondatos szerepe volt, de erős a kisugárzása, ezért próbát tettem vele Garaczi László darabjában, a Magyar mátrixban. A Füst Milán-bemutatóra készülve úgy éreztem, csak ő lehet a Doktorkisasszony. Amikor Tatár Rózsától megkaptam a darabot, rögtön tudtam, hogy Adél jó szerep lesz neki.

R: Kiknek szánják az előadást?

LK: Adyról keveset beszélnek manapság. Éppúgy, mint József Attiláról és a többi nagy költőnkről. Pedig fontos, hogy olvassuk és hallgassuk a verseiket. Azt remélem, hogy ez az előadás egy gimnazista számára is érdekes lehet. Aki pedig jól ismeri Adyt, annak a színészi játék és a darab érzelmessége, valamint az, hogy az ember a halála előtt hogyan gondolja végig az életét, tanulságos élményt jelenthet. Mert ez az előadás nemcsak Ady és Adél szerelméről szól, hanem arról is, hogy az ember mit csinál az életével, hogyan tekint vissza a régi szerelemre, és arra, hogy hol volt a helye a világban.

R: Mostanában egyre gyakrabban kerülnek elő Ady döbbenetesen aktuális publicisztikai írásai is.

LR: A történelem időről időre hullámszerűen előhozza ugyanazokat a helyzeteket. Ady megszerettetése fontos küldetése az előadásunknak. Sok múlik a magyartanárokon is. Ma már kevesebben olvasnak verseket. Bennünket a gimnázium könyvtárosa vitt el Latinovits Ady-estjére, és a kortárs költőket, Nagy Lászlót, Pilinszky Jánost is meghívta az iskolánkba. Ezek az élmények óriási hatással voltak ránk. 

R: Ha nem is úgy, ahogyan Brüll Adél, de a múzsa szerepkörét is ismerheti. Két férjének nemcsak felesége, hanem alkotótársa is volt.

LK: Igazából három férjem volt, az első irodalomtörténész, aki talán nekem is köszönhette, hogy már az egyetem alatt írt egy könyvet. A nyolcvanas években kiment Amerikába, ezért elváltunk. Dobay Dezső eredetileg orvos volt, csak otthagyta a pályát, utána a Szkéné Színházban dolgozott mint rendező, dramaturg és műfordító. Közösen alapítottuk meg az RS9 Színházat 1990-ben. Balkay Gézával akkor találkoztam, amikor a Holdvilág Kamaraszínházban játszottam Árkosi Árpád rendezésében a Hat szereplő szerzőt keres című Pirandello-darabot. Előadás után gratulált, hogy milyen csodálatos alakítás volt. Géza akkoriban már inkább rendezni akart, én pedig játszani szerettem volna, így sok előadást csináltunk együtt. Többnyire pici szerepeket vállaltam, sohasem vágytam főszerepekre, csak a színpadon akartam lenni. Ezek a házasságok nem nevezhetők klasszikus művész és múzsa kapcsolatnak, inkább aktív és egyenrangú alkotótársai voltunk egymásnak.

R: Hogyan hat vissza rendezői munkájára az, hogy mentálhigiénés szakember is?

LK: Oda-vissza hat. Géza halála után kezdtem gyászterápiára járni, mert akkor úgy gondoltam, semminek nincs már értelme, és mindent megrendeztem, amit akartam. A terápia alatt merült fel, hogy tanuljak egy másik szakmát, legyek segítő. Utólag jöttem rá, hogy ennek sok köze van a színházhoz is. A Károli Gáspár Református Egyetemen megszerzett mentálhigiénés diploma után is csináltam további képzéseket. Ezeknek köszönhetően a színházban is próbálom megvalósítani a non-direktív vezetést, azaz nem én dirigálok, hanem mindig mindent megbeszélünk. Közösen döntünk azzal a hat emberrel, aki munkatársként dolgozik. A kollégám nemrég kitalálta, hogy milyen jó lenne, ha színjátszó csoportot vezetnék tizenkét borderline kliensnek. Olyan színházi gyakorlatokat csinálok velük, amik segítik a gyógyulásukat. Nem pszichodráma, nem kell saját élményt hozni, inkább drámaterápia, mert lehet fantáziából kreatívan kitalálni olyan történeteket, amelyek kapcsolódnak a hat alapérzelemhez, az örömhöz, a bánathoz, a haraghoz, a félelemhez, az undorhoz és a szégyenhez. Rendezői vagy színészi munka után már nem kutakodom. Ha valami az ölembe pottyan, szívesen megcsinálom. Részt veszek a Nemzeti Galéria Textúra projektjében Sardar Tagirovsky rendezésében. Költőket és írókat hívnak meg, hogy írjanak képekről, majd felkérnek színészeket, hogy mondják el ezeket a képek előtt. Azért vállaltam el, mert Bortnyik Sándor Zöld szamár című képét kaptam, és Kemény István írt hozzá verset. Mindkettőt imádom.

R: Milyen helyzetben van az RS9 Színház a pandémia után, az energiaválság közepén?

LK: Nagyon rossz a helyzet, főleg pszichésen. Mindenkiben van félelem, hogy meddig leszünk nyitva. A világból is sok feszültség sugárzik be a háború miatt. Nyaranta színjátszó tábort vezetek, idén ukrán gyerekekkel is foglalkoztam. December elején is csinálunk előadást ukrajnai menekült gyerekeknek. Engem is megvisel a velük való foglalkozás. Anyagilag az RS9 mindig is nagyon nehéz helyzetben volt, mert a minimumok minimumát kaptuk. A Fővárosi Önkormányzattól most kaptunk támogatást, hogy ki tudjuk fizetni a rezsit, mert a gázszámlánk az eddigi negyvenezerről négyszázezerre ugrott. Jó lett volna béremelésre is költeni, de erre nincs lehetőség. Úgy tervezzük, hogy legfeljebb január elején kicsit később nyitunk. Elvarázsolt színházat csinálunk, az előadásainkra ötven nézőt tudunk fogadni. Alapvetően optimista vagyok, de a mostani helyzettől elszomorodtam. Ha az ember ismeri a történelmet, tudja, hogy az emberiség életében periodikusan felszínre tör a gonoszság. Ha a szélsőséges eszmék eluralkodnak, az mindig borzasztóan veszélyes. Igyekszem olyan ritkaságokat műsorra tűzni, amit más nem csinál. Garaczi László Magyar mátrixát már hat éve, az Egy doktorkisasszony naplójegyzeteit négy éve játsszuk, és még van rá közönség. Mindig olyasmit csinálok, ami engem is érdekel. Most, hogy 70 éves elmúltam, összegzem az életem, többet foglalkozom az öregedéssel és a halállal. Az Ady és Adélban is az volt a fontos, az ember hogyan összegez, hogy néz vissza az életére.