Blokád
2022.10.19.

Míg Antall József hidegvérű vezetőnek, addig Göncz Árpád szerethető, de inkompetens bácsinak tűnik az idei magyar Oscar-nevezésből, mely minden igyekezet, korhű díszlet és átlagon felüli színészi teljesítmény ellenére érdektelen, hollywoodi kliséket mantrázó kurzusfilmmé válik. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.

A történelmi film kardinális kérdése, hogy az általa feldolgozott korszakot hogyan idézi fel és ezáltal hogyan sűríti és konstruálja az események láncolatát úgy, hogy a kijelölt korpuszról egységes, hiteles és nem utolsósorban a néző számára is izgalmas képet fessen a kollektív emlékezet vetítővásznára. Az alkotók ilyenkor nagy felelősséget vesznek a vállukra, különösképp, ha egy fikciós elemekkel dúsított játékfilmről van szó, hiszen számolniuk kell azzal, hogy a végső produktum – akármennyire is törekszik az objektivitásra – a készítők által feltárt anyagok nézőpontjából határozza meg az interpretációs keretet. A történelmi film hiába próbál a leírás szintjén maradni, mindig értelmezéssé válik: nem csak annak van szerepe, hogy mi hangzik el, hanem annak is, hogy az milyen kontextusban, a maga teljességében, vagy csak részben jelenik meg, illetve ahhoz milyen narratív konnotációkat rendel a film. És ez csak egy szempont, ami mellett – a teljesség igénye nélkül – a látványtervezésnek, a résztvevő felek ábrázolásmódjának, a zenének és leginkább a kihagyott részeknek is jókora jelentősége van. 


Seress Zoltán

Különösen érdekes kérdéskörök ezek akkor, ha az adott alkotás egy olyan politikai ügyet jelöl ki tárgyként, mely történelmi szempontból közelinek mondható: ebben a műfajban a 2006-os őszödi beszéd köré szerveződő Elk*rtuk című propagandafilm azt sem várta meg, hogy szereplői kivonuljanak az aktuálpolitikai színtérről. Ehhez képest a Blokád többnyire elhunyt alakokról, megszűnt pártokról és összességében egy olyan korról mesél, melynek nemzedéke ugyan ma is jelen van, ám az akkor konkrét döntésekben közvetlenül szerepet játszó (ebben az esetben a hatalmat képviselő) emberek ma már nem vesznek részt az ország közéletében. 

Az ilyen közös, nemzeti történelmünket meghatározó történetek filmes adaptálása egyértelműen az Andy Vajna utáni éra egyik meghatározó tendenciájává vált: szintén Tősér Ádám rendezésében érkezik a Béke - A nemzetek felett című, a trianoni béketárgyalásokat tematizáló dokumentumfilm, jön a Petőfi-film (Most vagy soha!), az Aranybulla és a Hunyadi-sorozat, a Hadik, vagy a tatárjárásról szóló 1242 – A Nyugat kapujában. Ezt a sort „nyitja” a Köbli Norbert (A vizsga, Örök tél, A játszma) által írt, immáron hivatalosan is Oscarra küldött Blokád, mely a rendszerváltást alapjaiban meghatározó, az éppen szárnyát bontogató demokráciát megrengető társadalmi krízist, a három napig tartó taxisblokádot, de leginkább az akkori miniszterelnököt, Antall Józsefet (Seress Zoltán, ifj. Vidnyánszky Attila) állítja a középpontba. Az alapvetően két szálon futó cselekmény az ő személyén keresztül mutatja be az 1990-es demonstrációt és annak hátterét, továbbá szerepét az 56’-os forradalomban, mely a karakterrajz elmélyítéséért, az ilyen produkciókhoz kifejezetten dramaturgiai céllal hozzáírt érzelmi azonosulásért és bevonódásért – jelen esetben feleségének (Tóth Ildikó, Márkus Luca) megismerése, kapcsolatuk kibontakozása, valamint tanári pályájának felvillantása révén – felel. Utóbbi egyértelműen a fő csapásirányt támogató, azt kiegészítő szegmensként került be, mivel a készítők szerint önmagában a kórházban döntéseket hozó miniszterelnökkel a ma nézője kevéssé rezonál, ám a fiatal, pedagógusként dolgozó, közügyekre fogékony Antallal könnyebben szimpatizál. A retrospektív szál a mozi kb. egyharmadát, míg a 90’-ben játszódó egységnek bő egy órát szentelnek az alkotók, melyen belül a moszkvai találkozótól a pizsamás interjúig jutunk el a 105 perces játékidő végére.


A képek forrása: Mafab.hu

A Blokád egyik legfontosabb, bevallott célja az, hogy emléket állítson a harmadik magyar köztársaság első, demokratikusan választott kormányfőjének, ami már egy-két snitt után nyilvánvaló válik. Antall József már a repülőn szenvedélyes monológgal köti le a stewardess figyelmét, melynek láttán a vele utazók meg is jegyzik, hogy „a főnök csajozik”, majd ezt rögtön korrigálják is: „nem, csak tanít”. A nyitójelenet, azon túl, hogy elhelyezi időben és térben a kiindulópontot, előrevetíti a film hangvételét is: a cselekmény viszonylag gyakran él a humor eszközével, illetve a protagonistához rendeli az eseményeket és nem fordítva. Tősér Ádám mozija gyakorlatilag egy one-man-show, szinte minden jelenet Antall karizmájáról, az őt körülvevő különleges auráról, államférfiúi nagyságáról, felkészültségéről, illetve higgadt, kimért, nagyrészt érzelemnyilvánításoktól mentes jelleméről szól. Ehhez egyrészt rengeteg dokumentált, valóban elhangzott mondatot használnak fel, például a pizsamás interjú tartalmában teljesen egyezik, továbbá az egyik általa sokszor idézett „a politikában és a szerelemben nincs mindig és soha” is fontos, központi állítássá válik. Másrészt fiktív elemekkel – egy nővérrel beszélget arról, hogy milyen a megítélése - még inkább erősítik a felsorolt, csaknem kivétel nélkül pozitív személyiségjegyeket.

A Blokád nyíltan heroizálja Antallt, ami a néhai miniszterelnök tagadhatatlan erényei mellett is kissé túlzó gesztus, ám ez a hozzáállás leginkább a Göncz Árpáddal (Gáspár Tibor) való összevetésben tűnik igazán sarkosnak. Az egykori köztársasági elnök ugyanis kotnyeles, hirtelen érzelmektől vezérelt mindenki nagybácsijaként jelenik meg, aki közel sem rendelkezik azokkal a kvalitásokkal, mint a miniszterelnök, de becsületére legyen mondva, hogy a szíve legalább a helyén van. Ezt a felfogást szolgálva az '56-os szálból kimarad, hogy halálra ítélik (és csak később kap amnesztiát), ellenben 1990-ben komikusan mutogat az országház lépcsőjén és a megállapodást is önkényesen hátráltatja azzal, hogy rossz időpontban intéz beszédet a néphez. A készítők ezzel leteszik a garast Antall mellett, míg Gönczöt bohókás mellékszereplővé silányítják, mellyel ellentmondásos, de minimum vitatható színben tüntetik fel a történéseket alapjaiban meghatározó központi karaktereket. 

Mindemellett a Blokád kizárólag filmművészeti szempontokat vizsgálva külcsínében színvonalas (rengeteg jelenetet eddig magyar filmben nem láttot CGI technikával rögzítették eredeti helyszínek hiányában), sőt a főszerepeket játszó Seress Zoltán és ifj. Vidnyánszky Attila is remek teljesítményt nyújt. Ám a produkció minden másban a rossz értelemben vett, valós eseményeket feldolgozó hollywoodi akciófilmekhez közelít. Van kötelező romantikus szál, mely igazából semmit sem tesz hozzá érdemben a cselekményhez (azon túl, hogy egy kritikus pillanatban, valószínűtlen módon Klára adja a megoldást), és szinte minden jelenet alatt szól egy-egy tipikus, egyediséget teljesen nélkülöző hangulatfestő zene (már ha nem a Bella Ciao oroszosított verziójára, vagy A szabadság vándoraira mint záródalra gondolunk). Továbbá sokszor rendszer nélkül kerül archív filter egy-egy snittre (mert majd így jól néz ki) és végső soron a film ugyanazokat a csapágyasra járatott paneleket, elhasznált műfaji konvenciókat mondja fel, melyek rövid úton egysíkúvá, végletekig kiszámíthatóvá teszik a cselekményt. A narratíva mesterkélten halad előre, az egyes egységek mögül egyértelműen kiérezhető a megcélzott hatás egyértelmű szándéka, így mind a dráma, mind a feszesre vágott „akció”, mind a humorosnak szánt egysorosok meddővé válnak. Nincsenek nagy strukturális problémák, egyszerűen arról van szó, hogy az egydimenziós sémákkal, üzenetekkel dolgozó kommersz közönségfilm ideája lebegett koncepcióként a kivitelezők szeme előtt, így az eredmény – a két említett aspektuson kívül – nem mutat túl a szűk keresztmetszeten. 

A Blokád alaposan kiszámított iparosmunka, amely a nyilatkozatok alapján azért lett ilyen, mert „ezt fogja szeretni a közönség”. Az szinte borítékolható, hogy a film sikeres lesz a kasszáknál (bár a költségvetést aligha fogja visszahozni), már csak annak köszönhetően is, hogy ez az idei Oscar-jelölésünk. Azonban az is sokat mondó, hogy Tősér Ádám rendezése – az előző évek delegáltjaival szemben – nem mérettette meg magát egyetlen külföldi fesztiválon sem. Pedig az egyik legnagyobb költségvetéssel készült filmben megvolt a potenciál, de ahogyan '90-ben a demokráciát, úgy ezt a műfajt is még tanulnunk kell.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.