Jankovics Marcell: Toldi – A mozifilm
2022.10.20.

Jankovics Marcell és munkáját befejező alkotótársai úgy próbálták a Toldit adaptálni, hogy láthatóan semmit nem gondoltak róla. Arany Toldija a magyar kultúra örök darabja – Jankovics adaptációja sajnos nem lesz az. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

A híres elbeszélő költemény szöveghű animációs adaptációját nézve azon kezdtem el szentségtörő módon töprengeni, hogy ha lefejtjük Arany János zenélő nyelvezetét, miről is szólhat ma számunkra ez a történet. Először is lehetne egy társadalmi mobilitás-történet, amelyben a szegénysorból érdemei alapján kiemelkedik a hős, azonban Miklós valójában gazdag arisztokrata család sarja (bátyja az udvarban a király legszorosabb körébe tartozik), és a döntő párbajt az anyja által küldött zacskónyi arany nélkül nem tudná megvívni. 


Jelenetek a filmből

Vagy olvashatjuk fejlődésregényként, középpontban az identitászavarokkal, majd azok letisztulásával, amelynek tanulsága a veleszületett adottságok helyes irányba történő becsatornázásáról szólhatna, meglehetősen didaktikusan. Végül pedig figyelhetünk pusztán a meseien eltúlzott testvérszálra, amely változat olyan üzenetként értelmezhető, hogy bármennyire igazságtalannak tűnik sorsunk, a látszat ellenére valójában olyan világban élünk, amelyben ki-ki elnyeri méltó jutalmát vagy büntetését (bár egy ilyen olvasatban azért el kellene számolni azzal, hogy miért is érdemelte meg a dárdával bosszantó kiskatona a szörnyű malomkőhalált).

Ezeket a kérdéseket azért kell feltennünk, mert érdemes lenne megérteni, mi az, ami egy ilyen adaptációt motivál. Ugyanakkor nem szabad igazságtalannak lenni, hiszen Jankovics Marcell munkája nem állítja, hogy a történet a szöveg nélkül sokat érne, hiszen – a végig nagyon egyértelmű képsorok ellenére – az eredeti vers nagy része (érzésre legalább 80%-a) szöveghűen felolvasva elhangzik. Azonban ha az Arany-verssorok jelentik a mű legnagyobb értékét, akkor mi szükség van adaptációra, amely eredetileg azt jelentené, hogy a más műformába, kommunikációs közegbe vagy művészeti ágba történő átültetés révén vagy meg tudjuk őrizni az eredeti valamely vélt esszenciáját, vagy új, az eredeti mű létrejöttének korában még nem evidens értelmezésekkel tudjuk azt általa gazdagítani – mint tette a Toldival például Horváth Csaba fizikai színháza tíz évvel ezelőtt. A Toldi – A mozifilm című egész estés animáció azonban pusztán nem túl fantáziadús képeskönyvként illusztrálja a közismert szöveget.


A képek forrása: MAFAB

Jankovics Marcell az amúgy is magas színvonalú magyar animáció egyik legzseniálisabb alakja, akinek szabadon tobzódó vizualitása nem csak újszerű képiségbe faragott ismert történeteket, hanem éppen ezáltal váratlan interpretációk tömérdek lehetőségét nyitotta meg. Munkáit nem csak elképesztő formaérzékenység, hanem átfogó tájékozottság, műveltség és mély gondolkodás hatotta át – a több mint egy évtizede bemutatott Az ember tragédiája például az eredeti színmű szinte minden mondatát kitágítja vagy továbbgondolja a képek révén. A Toldiban ennek semmi nyoma nincs, a képek teljes egészében egyszerű, szó szerinti illusztrációi a szövegnek még olyankor is, amikor a képekkel egy időben hangzanak el a verssorok. Ha azt halljuk, hogy komor bikaként csörtető hősünk lábnyomától reng a parlag, akkor – mily meglepő – a magát döngő léptekkel vonszoló Miklóst látjuk, amint remeg a táj körülötte. Az egész filmben csupán néhány olyan kimaradt versszak van, mikor a képeket az alkotók hagyják magukért beszélni, de ezekben az esetekben is egyértelmű, hogy épp mely sorok fogalmazódnak vászonra.

A film formanyelve rendkívül egyszerű, teljesen hiányoznak Jankovics merész, absztrakcióval kacérkodó transzformációi és dimenzióváltásai, a korábbi filmekre emlékeztető önidézetként egyedül a napszerűen lángoló fejű ifjú alakját figyelhetjük meg néhányszor. Egyetlen kissé újszerű invenciót figyelhetünk meg, Arany alakjának körvonalrajz-szerű lebegő jelenlétét, de azt is szigorúan csak akkor, mikor a szövegben is egyes szám első személyben megidéződik a narrátor. Izgalmas vizuális megoldás még a királyi közegben zajló jelenetek középkori kódexek illusztrációinak stílusában történő megjelenítése, amely maga azonban van annyira jólnevelt, hogy nem zökkenti ki a nézőt kényelmes megfigyelő szerepéből. Mindettől viszont élesen elütnek az olyan Disney-sen cukira vette mellékszereplők, mint Bence szolgáló, a paripa vagy éppen egy kiskutyus.

Az igazán nagy kérdés azonban, hogy mi lehetett a célja, illetve ki a célközönsége ennek a filmnek? Ha arra szánták, hogy az olvasástól idegenkedő fiatal generációkkal megismertessék az elhagyhatatlannak ítélt Arany-szöveget, akkor miért nem volt elég egy jól előadott hangoskönyv, vagy miért nem dramatizálták legalább annyira, hogy az eredeti versben lévő dialógokat más és más, a karakternek megfelelő színész olvassa fel? Ha azonban arra törekedtek, hogy az archaikus szövegtől idegenkedő fiatalokat közel hozzák a fontosnak ítélt történethez, miért nem írták át a szöveget, vagy legalább miért nem bíztak sokkal többet a vizualitásra? Ha a cukiskodással, illetve a gyerekesen mesélős felolvasással kisebbek számára is hozzáférhetővé kívánták tenni a Toldit, akkor miért maradtak benne kifejezetten erőszakos és véres, a 12-es karikát teljesen indokolttá tevő jelenetek?

Ebben a formában azonban Jankovics Marcell utolsó, alkotótársai által befejezett munkája semmilyen formában és mértékben nem lép túl egy kötelező iskolai olvasmány kötelező megfilmesítésén, a lenyűgöző életmű felejthető darabja csupán.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.

Szerző: Gyenge Zsolt