Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

FŐ VAGY MELLÉK?

A Városmajori Színházi Szemléről
2022. szept. 22.
Hét előadás vidékről, a határon túlról és a fővárosból, folytatólagos merengés a kategorizálás nehézségei körül, s persze a színészi jelenlét megunhatatlan és kiismerhetetlen csodája. A Városmajori Színházi Szemlén zsűriztem. LÁSZLÓ FERENC BESZÁMOLÓJA.

Olyan igazi, tehát alapos és kimerítő beszámolót azért, kérem, ne várjanak tőlem: részben mert a díjak odaítélésével társtettesként már kifejeztem a magam nyilvános véleményét, részben mivel a kurrens magyar színházi világ egészére csekélyebb a rálátásom annál, semhogy a nagy egészből a részre vonatkozóan (totum pro parte) merész és nagyívű következtetéseket vonhassak le. Így hát az alábbiakban mindössze néhány olyan vélelmet kínálhatok, amely az elmúlt hetekben, a Városmajori Színházi Szemle előadásait figyelve felmerült bennem. Igaz, némelyik az idei zsűri (Benkő Nóra, Szinetár Miklós, Tóth Ildikó és én) más tagjainak is az eszébe jutott tanakodásaink során.

városmajor3
Benkő Nóra és Béres Attila

Szép magyar (és egyszersmind kritikusi) szokás szerint olyasmivel kezdem, amiről a legkevesebb információval és tudással rendelkezem: a válogatással és annak szempontrendszerével. Azt persze észbe vettem, hogy a válogatás áldozatos munkáját ezúttal is a Városmajori Szabadtéri Színpad művészeti tanácsadója, Peremartoni Krisztina végezte, s teljesítménye előtt tisztelettel emelem meg a kalapomat. Minthogy az értelemszerűen igen vegyes színvonalú kínálatból hét minőségi, a közérdeklődésre érdemes előadást válogatott össze, e tisztelethez okvetlenül hála és elismerés is társul. Ám az még a változatosság és a sokszínűség vélelmezett főszempontjának lelkes helyeslése mellett is fölmerült bennem, hogy hangsúlyosan kamara- és stúdióelőadások gyanánt koncipiált produkcióknak jót tesz-e a szabadtérre való kitelepülés – még akkor is, ha ilyenkor a nézőtér hátsó traktusát lezárják. Ahogyan egyes nézői panaszokból, csöndes dohogásokból arra is lehetett következtetni, hogy a kétirányból szemlélendő szolnoki Sirály-előadás „túloldalra” (vagyis nagyjából a színpad helyére) telepített széksoraiból nemigen nyílt olyan kilátás, amely kikezdhetetlen módon értelmet adott volna a szolnoki Aba-Novák Agórára eltervezett játéktér városmajori reprodukálásának.

Az már a válogatás és a díjkategóriák közös dilemmájához kapcsolódó morfondírozás tárgya lehetne, hogy az idei kínálatból több szempontból is kilógó „alternatív” produkció, a Frivol, amelynek előadása hozzávetőleg három villamosmegállónyi távolságból érkezett a szemlére, eleve esélytelen volt több kategória díjára is – lévén, hogy sem fő-, sem mellékszereplő színészek nem fordulnak elő benne. Persze a fő- és mellékszereplők, illetve a fő- és mellékszerepek dolga amúgy is okot adott a zsűri kollektív fejtörésére, merthogy korántsem egyértelmű, hol is húzódik a határvonal e kategóriák között: sem általánosságban, sem az egyes és egyedi esetekben. S ha még tán a darabok vonatkozásában meghúzható (lenne) is egyfajta határvonal, azonban az adott előadások közegében-térfogatában szinte bármiféle átrendeződés előfordulhat. Így ha most például meg kellene neveznem, hogy kik voltak a Budaörsi Latinovits Színház Szentivánéji álom-előadásának főszereplői, első körben csak azt tudnám megjelölni, hogy kik nem. Vagyis nem Théseus/Oberon, Hippolyta/Titania vagy Pukk, s nem is az erdőben bolyongó szerelmesek alakítói. Hanem végső soron talán az a szereplő, akinek a szerepneve hajdan Vackor volt, s akit ezúttal a saját nevén kell említenünk: Göndör László szerepében a parádés-csípős magánszámot és színházi belterj-paródiát abszolváló Göndör László.

városmajor2
Tóth Ildikó és Görög László (A képek forrása: Városmajori Szabadtéri Színpad)

Mindez a kategorizálási szőrszálhasogatósdi persze az előadások közönsége számára egészen az észrevehetetlenségig mellékessé válhatott, hála annak, hogy Görög László Polgármesterével az élen remek színészi alakítások sora került elénk a szemle programján – még ha nyilvánvalóan nem is teljesen egyenletes eloszlásban. S habár bizonyos artikulációs problémák, így egyes réshangok (főleg persze az s hang) gyarló képzésének fülsértő jelei többé-kevésbé végigkísérték a szemle egész programját, azért a városmajori válogatás összességében határozottan előnyös képet mutatott a magyar színházi kultúra színészi erőiről. Méghozzá gyakorlatilag minden korosztályban: pályakezdőktől (Bíró Panna Dominika, Csákvári Krisztián stb.) az előadások olyan rangidős résztvevőiig, mint Szegedi Dezső vagy Gáspár Tibor.

Ennyi jó színészt látva, egyszersmind a fő- vagy mellékszereplő dilemmáját feloldva föl is merült a zsűri megbeszélésén (Szinetár Miklós által megfogalmazva), hogy a jövőben talán megérné a legjobb férfi főszereplő, a legjobb női főszereplő, a legjobb férfi mellékszereplő és a legjobb női mellékszereplő díjai helyett inkább két-két színészi, illetve színésznői díjat kiosztani. S ehhez magam már csupán azt a vesszőparipámat csatolnám, amely – megváltoztatva a megváltoztatandókat – az Oscar-díj körül is rendre nyugtalanítani szokott. Lehet valaki a legjobb rendező, ha nem az övé a legjobb előadás? És megfordítva: lehet egy produkció a legjobb előadás, ha nem a mezőny legjobb rendezője jegyezte? Úgy látszik, lehet, elvégre idén a mi zsűrink is kétfelé osztotta ki e két díjat – és magam is egyetértettem ezzel a döntéssel. Ilyen ellentmondásos lény a zsűritag.

A Városmajori Színházi Szemle idei díjazottjainak listája ide kattintva olvasható.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek