Nincs miért tagadni, a Netflix mostanra teljes vállszélességgel beleállt a streaming szolgáltatóról kialakult „online videotéka” jelző felvállalásába. A furcsaság csupán annyi, hogy ők nagyobb stúdiók moziba szánt filmjeinek költségvetéséből dolgozva produkálják ezt az eredményt, vagyis náluk mindig ismertebb színészeket láthatunk bohóckodni. A sztárok gázsiját viszont megspórolják minden máson. Látványra új alkotásuk, a Nappali műszak is illik a sorba mint műanyag kinézetű, olcsó hatást keltő darab, mégis sikerül idei társainál kicsit jobbnak lennie.
 Jelenetek a filmből |
A történet főhőse Bud Jablonski (Jamie Foxx), egy átlagos medencetisztító, aki titokban vámpírvadászként dolgozik a San Fernando-völgyben, az elejtett példányok szemfogait pedig jó pénzért eladja. A mellékes nem hoz eleget lánya taníttatásához, így visszakuncsorogja magát a helyi vámpírirtó szervezetbe, ott azonban csak betartandó szabályokat és egy terepen első napját töltő újoncot (Dave Franco) kap a nyakába. Ketten kezdenek el nappali műszakban dolgozni, miközben a háttérben az egyik fővámpírnő (Karla Souza) bosszút forral Bud és családja ellen. Tisztességes alapok, amiből jó készítők kezében egy tökéletes nyári film is válhatna, amilyen ez is szeretett volna lenni.
Sajnos a készítők, köztük a saját mitológiáját mára egész jól kiépítő John Wick széria rendezője, az itt produceri feladatokat betöltő Chad Stahelski, nem dolgoznak tovább az érdekes felütésen. Az elsőre izgalmasnak hangzó alapgondolat, a céhbe tömörült vámpírvadászok és a melléjük bedobott nappal járó vérszívók ötletét sem bontják ki bővebben, ezek csak az alapokat szolgáltatják. A producer saját filmsorozatával szemben itt nem kapunk semmi többet az akció mellé, nincsenek háttérben összeérő szálak, vagy bármi olyan csavar a történetben, amivel az a saját jogán tudna emlékezetessé válni.
A szintén produceri minőségben is jelen lévő Foxx játéka tulajdonképpen működik, nem véletlenül, hiszen a szerep egyértelműen rá lett írva. Ám hasonlóan a streaming egyéb idei próbálkozásaihoz, az unalomba fulladó Spiderheadhez és a teljesen felejthető A szürke emberhez, itt sem valódi személyiségeket, hanem az aktuális sztár perszonájával feltöltött üres vázat látunk: nem a karaktert próbálják megkedveltetni, hanem a színész iránti szimpátiánkra alapoznak.
 A képek forrása: MAFAB |
Bud állandóan güriző, de jó apuka, miközben a valaha élt egyik leglazább vámpírvadász is, akit hátán hordott a völgy. Rettenthetetlen, nagydumás, de mindenekelőtt érdektelen. Partenereként Franco szintén a tőle sokszor látott szerencsétlen balfék típust hozza, néha egy-két pisis-hányós poénnal kiegészülve, melyek rotációban váltják egymást. Ilyen alapok mellett már-már csodaszámba megy, de főként kettejük profizmusának köszönhető,hogy az első óra egész könnyedén eltelik. Ha nem is minőségi szórakoztatást kapunk, az előzetesen ígérteknek a végeredmény megfelel. Sajnos a főgonosznak szánt vámpír szerepével Souza semmihez nem képes kezdeni, főleg a teljesen alulírt karakter miatt. Alakítása túljátszott, nem a készítői szándék miatt idegesítő.
A rendezést J.J. Perry vállalta, aki több évtizedes kaszkadőri munka után került ebbe a pozícióba, követve a John Wickek és a korábban Netflixnél is bevált Tyler Rake példáját. Perrynek nincs ugyan saját stílusa, ám első próbálkozásnál ez elnézhető, és készségeihez mérten profi iparosként teljesít. Az akciók hatásosak, a különböző, főleg zárt térben zajló verekedések és tekeredő testrészes akrobatamutatványok, valamint egy gyorsan lezavart autós üldözés is látványos módon jelenik meg, még ha mozifilmes színvonalról nem is beszélhetünk.
Az operatőri munkát végző Toby Oliver ehhez nem sokat tesz hozzá, de legalább nem is vesz el belőle, az események végig láthatóak, nincs túlzottan remegő kamera, de nem is kapunk semmilyen kreatívabb felvételt, nagyrészt a nappal sárgás színeiben úszó várossal kell beérnünk. Tyler Bates aláfestő zenéi és betétdalai a hangulatot megteremtik ugyan, de nem maradnak velünk. Mindenből a középszernél éppen egy kicsivel élvezhetőbbet kapunk, egészen az utolsó harmadig, amikor hirtelen mindent félredobnak a készítők.
A Nappali műszak kizárólag azért jobb a netflixes produkciók többségénél, mert az első perctől kezdve nem hajlandó komolyan venni magát. Hiába olcsók a poénok, hiába nem eredeti a történet vagy a szereplők, az egész mégis összeáll egyfajta ártalmatlan szórakozássá, amire akár igény is mutatkozhat. A zárás során azonban mintha kreatív irányváltás történne, az addig felépített egyszerű, de működő cselekmény elsietett fináléban ér véget, ahol végleg elveszítjük az érdeklődésünket.
Itt ugyanis nem csak az eredeti koncepciót, a nappali vámpírvadászatot dobják ki az ablakon az átlagos zárás érdekében, de sorban dobnak be olyan szereplőket, mint az előtte összesen két jelenetben feltűnő Natasha Liu Bordizzo karaktere, akinek elfelejtettek jellemet írni. Ennél kínosabban csak a marketing miatt jelen lévő Snoop Dogg járt, aki időről időre teljesen indokolatlan módon tűnik fel a semmiből, hogy többnyire saját zenéjére sétáljon lassított felvételeken. Nagyjából ezen a ponton váltunk át élvezhetően bénából szimplán kínosra, ez az állapot pedig egészen a teljesen kiszámítható befejezésig megmarad.
Nehéz érdemben beszélni a Nappali műszakról, mivel minden tekintetben középszerű alkotás. Nem nézhetetlen, kitűzött célját talán el is éri, de különösen szomorú lenne, ha ezért már vállveregetés járna a Netflixnek. Ez továbbra sem film, csak egy marketingesek és algoritmusok által összerakott termék, helykitöltő, amíg nem jön valami jobb. Ha pedig a szolgáltatótól továbbra is valami minőségit szeretnénk látni, úgy látszik, várnunk kell. Legkésőbb őszig, amikor a közelgő Oscar-szezon már őket is rákényszeríti, hogy valódi filmeket, ne alibiprodukciókat csináljanak.