Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KÉPZELT VIRÁGOK

Fordulat 2022/1: Kultúra és kapitalizmus
2022. aug. 10.
A Fordulat új lapszáma több mint útmutató a kultúra és a kulturális termelés vizsgálatának újraértelmezéséhez. A történeti és kortárs kérdésköröket egyaránt vizsgáló tanulmányok segítenek az olvasónak elhelyezni a kultúrát elméleti síkon, továbbgondolva a jól ismert marxista kultúrakutatás módszereit. MARTINCSÁK KATA RECENZIÓJA.

A Raymond Williams, Antonio Gramsci és Pierre Bourdieu által kijelölt utat folytató elemzések a rendszerkritikus gondolkodást a jelennel kontextusban építik fel. Így nyitnak új lehetőségeket a kultúrakutatás számára, mellette pedig az olvasónak, hogy alámerülhessen a kortárs kultúra helyenként kietlen valóságába, hogy aztán a radikális politikai képzelet mezejére lépve felülemelkedhessen saját jelenén.

Elsőre úgy tűnhet, hogy az új Fordulat-szám történeti visszatekintésre invitálja az olvasót. A kötet második tanulmányaként Raymond Williams marxi terminusokat újraértelmező esszéje olvasható, amely bár mára elavultnak tűnhet, fontos szöveg a kortárs kultúra vizsgálatához. Williams az Alap és felépítmény a marxista kultúraelméletben című dolgozatában a materiális és kulturális termelés közötti viszonyokat értelmezi újra a társadalmi hegemónia tükrében. A kultúra működését is hegemonikusként írja le, valamint hasonló dinamikájú feltételekhez köti. Egyik fontos megállapítása, hogy az uralkodó kultúra mindig a létező kulturális gyakorlatokat használja fel, így termelve újra önmagát. Ennek kapcsán vezeti be a szelektív hagyomány fogalmát is, amely azt a folyamatot írja le, amelyben az uralkodó kultúrában az értékkel bíró múlt egyes elemeit beemeli, más jelentéseit és gyakorlatait pedig a domináns kultúra elhallgattatja vagy kizárja. A kulturális termelés a valóság megélésének eszköze lesz, ennek nyomán pedig már képtelenséggé válik a kultúrát különválasztani az egyén által megélt hétköznapok realitásától és a fogyasztói berendezkedéstől.

fordulat

Raymond Williams a marxi alap és felépítmény meghatározását vizsgálva határozza meg annak dialektikus jellegét, és viszi tovább a kortárs kultúraelméletben. Azt a feladatot tűzi ki a jelen számára, hogy létrehozza, felkutassa és felhasználja a kortárs ,,remény erőforrásait”, itt már megfogalmazva egy kollektív, az egyén individuális szintje felől a közösségiség felé elmozduló irányt. Az olvasóban jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mégis hogyan érhetőek tetten a kapitalizmusban ezek a jelenségek, mikor az absztrakt tőke egyre inkább elértékteleníti az emberi munkát? Mikor a kapitalizmus a reproduktív és láthatatlan munka kihasználására épít? Mikor ennek során az egyéneket még inkább elidegeníti és a posztmodern világképhez mérten elszigetelt individuumokat teremt? 

Ahogy Williams is írja: ,,A valós gyakorlatot keressük, ami az elidegenedés során tárggyá lett és a gyakorlat valós feltételeit – legyen szó akár irodalmi, akár társadalmi konvenciókról –, amelyek elidegenített formájukban összetevőkké, vagy puszta háttérré váltak.” A posztfordizmus óta világunk a digitális színtérre helyeződött át, amely jelentősen átírta mind a kulturális fogyasztásról, mind a tőkéről alkotott elképzeléseinket. A hegemonikus viszonyok és a kapitalizmus kisajátító logikája azonban lényegében nem változott meg, amelyet a Fordulat szerkesztőinek közösen írt tanulmánya is alátámaszt. Erre reagálva, valamint célként kijelölve, a közösségben való kritikai gondolkodás gyakorlatához nyújt segítséget az új szám. Az antikapitalista világkép megalkotásához, ahogy azt az utolsó esszében Jean-Louis Fabiani is tárgyalja, szükség van annak felismerésére, hogy a szellemi viszonyok nem választhatók el az anyagi viszonyoktól, ezek egymással kölcsönhatásban, együttesen működnek. 

A Fordulat harmincadik száma három nagy egységre oszlik: az első részben Raymond Williams tanulmánya és Katja Praznik feminista nézőpontját is beillesztő esszéje, valamint a három szerkesztő írása rajzol átfogó képet a kapitalizmusba ágyazódott kultúráról és annak továbbélésének lehetőségéről. A kötet szerkesztőinek, Buka Virágnak, Nagy Kristófnak és Szarvas Mártonnak a bevezető tanulmánya összefoglaló jellegű: tér- és időbeli keretet biztosít a kötet további írásainak értelmezéséhez. Ahogy azt már Mark Fischer is hangsúlyozta, a kapitalizmus a biopolitikán keresztül sajátítja ki a társadalmi gyakorlatot és persze az egyént. 

Raymond Williams írását követi Praznik elméleti tanulmánya, aki a második hullámú feminista diskurzushoz hasonlóan a művészeti munkavégzést a láthatatlan munkához hasonlítja. Tanulmánya végén Praznik a kapitalista világ újratermelésének feltételeit a nők által végzett házimunkához köti, és párhuzamba állítja a kapitalizmus kizsákmányoló attitűdjét a művészeti munkával. 

A kapitalizmus térnyerése nyomán létrejött társadalmi változásokat a folyóirat három tanulmánya magyarországi és regionális történeti példákon keresztül teszi érthetőbbé. Az elméleti tanulmányok kísérik az olvasót a kapitalizmus és a kultúra kapcsolatának mélyebb megértéséhez, mintegy képzeletbeli idővonalat állítva fel. Őze Eszter tanulmánya bécsi-magyar összefüggésekben vizsgálja a 20. század eleji társadalmi múzeumokat, miközben a munkáskultúra és a társadalmi mozgalmak kialakulását is tanulmányozza. Püsök Imola írása is a magyar munkáskultúrát helyezi előtérbe a vidéki magyarság mai napig fontos bányászkultúrájának régi szereplőjével, a bányatündér alakjának vizsgálatával. A politikai és gazdasági szempontok miatt létrejött függési helyzet persze nem csak ebben a két tanulmányban érhető tetten, hanem Hoch Beáta átfogó elemzésében is, melyben a magyarországi képzőművészeti infrastruktúra rendszerváltás utáni változásait tárgyalja, átfogó képet rajzolva a hazai művészeti intézményrendszer finanszírozási lehetőségeiről. 

A kapitalista logika azonban az új médiumokon keresztül is vizsgálhatónak bizonyul. Nincs ez másként a kortárs magyar kultúra területén belül sem, legyen szó divatról, popzenéről, független filmről vagy a táncházmozgalomról. Az öt tanulmány adja ki a Fordulat utolsó nagy egységét. A szerzők, azaz Patakfalvi-Czirják Ágnes, Barna Emília, Konkol Máté, Bonifert G. Rita és Szarvas Márton mind belső szemlélőként írnak, sokszor saját személyes tapasztalataikat is beemelik vagy egy konkrét művön keresztül néznek rá az általuk vizsgált szűk (helyesebben: egyre szűkülő) művészeti mezőre. A kulturális termelés, ahogy az a tanulmányokból is kirajzolódik, bár sosem lehet teljesen autonóm a művészeti mezőrendszerben, öntudatra ébredésének a közösségben való gondolkodás és a remélt tudásmegosztás kínálhat alternatívát. 

Annak felismerése, hogy a kulturális termelés egyben anyagi termelés is, persze önmagában még nem elegendő, ahogy nem elég megérteni Antonio Gramsci hegemóniafogalmát, vagy megerősítést kapni arról a jelenségről, hogy az osztálykonfliktusok gyakorlati szinten is beágyazódnak a kulturális színtérbe. De a kultúra és a tőke, a láthatatlan munka és a reproduktív munka, a szolidáris gazdaság összetett és egymásra ható viszonyainak megismerése és feltérképezése elengedhetetlen egy lehetséges és igazságosabb alternatíva kigondolásához. 

Ahogy azt már a hetvenes években Erdély Miklós is megfogalmazta Hegel és Marcuse alapján: a társadalom felszabadításához az emberi tudat forradalmasítása és felszabadítása jelentheti a kezdetet. A Fordulat új számának fontossága így tehát ennek a folyamatnak az előkészítésében, a szó legszorosabb értelmében is a közönségében, az olvasói-kritikai kultúra kialakításában rejlik. A lapszám létrejötte már az első pillanattól kezdve túlmutatott önmagán, mert amellett, hogy oktatási feladatokat látott és lát el, megjelenését jelentős, közösségszervezést támogató események kísérték: ilyen volt a Mérce-Fordulat filmklubja, amely a publikált tanulmányokat tematizálta a választott filmeken és az azokat követő beszélgetéseken keresztül, így válva a közös tudásmegosztás méltó platformjává. 

Még fontosabb kiemelni a kiadást megelőző műhelymunkát, amely bizonyos értelemben kollektív szerzőséget és kritikai reflexiót biztosított a kiadvány szerzőinek. Ha világunk sok helyen bizonytalan is, egy biztos: a posztmarxista politikai és kulturális teoretikusok mellett a Fordulat szerzői is a kollektív cselekvés formáiban vélik felfedezni az alternatívát a politikai képzelet kiszélesítésére. Végső soron ehhez nyújt fogódzót a Kultúra és kapitalizmus, amely végre nem csak a szakma szűk közegéért és közegéhez szól.

A szerző köszönetét fejezi ki Nagy Kristófnak a felkérésért, Tillman Árminnak pedig az útmutatásért.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek