Dés László dalainak félreismerhetetlen saját hangja, hangulata, életköre és életkora, s éppen nem mellesleg: saját, meghitt közönsége van. Ezt mind érzékletesen megtapasztalhattuk a július 28-i margitszigeti koncerten. És talán még valami mást is. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Nem tudom, hogy kis vagy nagy kezdőbetűkkel írjam-e, de még köztünk él az a bizonyos Nagy Generáció (másként: nagy generáció). Tagjai a háború után születtek, a szocializmus korában nevelkedtek, megtapasztalták a változtatásvágy és a tehetetlenség érzését, keresték a kiutat a szerelem és a zene révén, s közös reményeikből és illúzióikból - minden kopás dacára - még kitelt egyetlen tisztult történelmi pillanat: a rendszerváltás. A nosztalgiájuk fanyar, az emlékeik keserédesek, a pátoszuk a megélt kudarcokból táplálkozik - és abból, hogy ez a nemzedék mintha elfelejtett volna kiégni. Belül váltig fiatalabbnak érzik magukat az életkoruknál, ám ezen nincs semmi somolyognivaló. Inkább irigyelhetjük őket, hogy hatvan, vagy akár hetven felett is képesek még rezonálni e sorra: "Akarsz-e futni, arany éjszakába futni velem?"
 Dés László |
Merthogy nagyobbára ők voltak ott kedves művészük, reprezentánsuk és szószólójuk margitszigeti koncertjén. Ők és persze sokan mások is, akik fogékonyak arra az erős hangulati elegyre, amelyben a dzsessznek és a csakazértis talponmaradásnak, a Bereményi-dalszövegeknek, a Budapest-romantikának és a nemzedéki honvágynak, s persze az életre-halálra szóló szerelmi társasjátéknak is jellegadó szerep jut. A dalok közt bájos-bizalmasan morc, előadóként pedig mindannyiszor imponáló Dés László ezt kínálta fel ezen az estén is, s ha e sorok írója némi eltagadhatatlan rezervációval figyelte is a koncert menetét, azért a közösségérzés szinte kézzel fogható jelenlétét, a színpad és a nézőtér közös áramkörét kívülről szemlélve sem ítélhette másnak, mint őszintének és meghatónak.
Különösen úgy, hogy mindehhez olyan népszerű színészek közreműködése járult, akik úgy a párkapcsolati erőjátékok, mint a nemzedéki nosztalgia dalait képesek voltak hitelesen elővezetni. Pedig Básti Juli, Für Anikó, Mácsai Pál és Nagy Ervin négyeséből csupán Básti bevett és rutinos előadója ezeknek a számoknak: a közemlékezetben az 1988-as tévészilveszter Színházi bulijától datálhatóan, ahol is Cserhalmi Györggyel oly emlékezetesen adta elő a Tíz kicsi bűnjel lakótelepi héjanászát. Ám most még a négyes legfiatalabb résztvevője, Nagy Ervin is háromdimenziós életközépi férfidaccal trappolja végig a Hosszú menetet, Mácsai Pál pedig a tőle elvárható kacér okossággal abszolválja a Parti Nagy-szövegével ügyesen eljátszó Sentimentet.
A siker tehát megérdemelt és teljes volt, s hozzá igazi harmóniát jelzett előadók és hallgatók között, ami vajmi ritkán megtapasztalható akár a mégoly jól sikerült koncerteken is. Így hát csak annál hálátlanabb a kritikus feladata, ha komolyan véve megbízatását, most mégis kénytelen szót ejteni e margitszigeti este számára valósággal megkerülhetetlen problémájáról. Arról a tárgyról, amelyet egy koncert kapcsán nehéz lenne mellékesnek ítélni: az énekhangokról, az éneklés minőségéről.
 A képek forrása: Margitszigeti Színház. Gálos Mihály Samu fotói. |
"A hamis játék, illetve - zongorán - a félreütés is bizonyos mértékig hitkérdés" - fogalmazott egy írásában a zenekritikus Pernye András, s ez az egyszerre vitatható és találó megfogalmazás a magyar színészéneklés kényes témájára is ráillik. Hiszen ha mégannyira közmegegyezés - habár hallgatólagos közmegegyezés - övezi is a hazai prózai színészek általános vokális készségének szerény és tartósan fogyatkozott színvonalát, azért az egyes konkrét esetek elbírálását rendre átszínezi a rokonszenv, a szeretet, a személyes hit. Mi több, még egy generális érv is jó ideje közforgalomban van ezzel kapcsolatban, amely valahogy úgy szól, hogy a jó (tehát az általunk kedvelt, szeretett) színésznek amúgy is inkább eljátszania kell a dalt, semmint elénekelnie.
Pedig az énekhang tisztasága, a hangszín kellemessége vagy kellemetlensége, s pláne az intonáció biztonsága azért mégsem mindenestől szubjektív kérdés. Ezen a július 28-i koncerten például számomra meglehetősen egyértelműnek tetszett, hogy a négy közreműködő színész közül csupán Básti Juli muzikalitása és énekesi vonalérzéke volt első osztályú. Ezzel szemben Für Anikó, Mácsai Pál és Nagy Ervin, jóllehet a koncert ajánlószövege mindhármukról külön-külön leszögezte, hogy nagyszerűen énekelnek, valójában mindahányan a színészi dalelőadás kifogásolható hagyományát képviselték a pódiumon.
Für Anikó, úgy tűnt, ezzel nemcsak tisztában volt, de mintha önkritikusan át is érezte volna a fátyolos hangon éneklés problematikusságát. Für látványos visszafogottságával ellentétben figyelmes partnerében, Mácsai Pálban nemcsak a közönség hitt fokozott mértékben, de ő maga is: amennyit oldott magabiztossággal, lendülettel és svádával el lehetett érni egy-egy dalban, annyit okvetlenül elért, s ráadásul még jelzésszerűen gitározott is. Énekhangja és intonációja azonban csupán Nagy Ervinhez képest volt méltatható: Nagy ugyanis visszatérő jelleggel máshol kereste a szólamát, mint ahová az írva volt. Éneklés helyett pedig inkább választotta a harsogó dalszavalásnak a magyar színészetben nemzedékek óta dívó gyakorlatát. Közös szerencsénk, hogy a fentebb már méltatott Hosszú menetben ez éppen elegendőnek, sőt érvényesnek bizonyult - ám máshol már jóval kevésbé. De azért egy olyan vokál előtt, amelyben a csodás hangú Nádasi Veronika is ott énekelt, időről időre furcsának tűnhetett ez a szereposztás.
Igaz, a jelek szerint csak és kizárólag a bűnösen hitetlen kritikus számára.
Helyszín: Margitszigeti Szabadtéri Színpad; időpont: 2022. július 28.
