Vörös rakéta
2022.07.27.

Az amerikai független film fenegyereke a floridai motelek után a texasi iparvárosok felé vette az irányt, hogy újra belülről vizsgálja a tengerentúli társadalom perifériáján ragadt rétegek sajátosan őrült mindennapjait. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.

Sean Baker különleges csillag az Egyesült Államok filmrendezőinek palettáján: produkcióit alacsony költségvetéssel, stúdiórendszertől függetlenül forgatja, melyekben olyan közösségek kerülnek a figyelem középpontjába, amiket a rendszer kitaszított magából. Történetei attól válnak unikálissá, hogy a legtöbb, hasonló műfajú alkotás leginkább keményvonalas drámába vagy szatírába csomagolja mondanivalóját, míg Baker társadalmi tablói egyrészt nem ítélkeznek szereplői felett, másrészt scriptjei súlyát nem csorbítja a könnyed, humoros hangvétel. Karakterei furcsák, sokszor frusztrálóak, életvitelük és értékeik első ránézésre távol állnak tőlünk, mégis a maguk módján szerethetőek és abszolút módon azonosulhatóak. 


Jelenetek a filmből

A rendező ars poétikájához az utóbbi aspektus szorosan hozzátartozik: akár a prostituáltakról, drogdílerekről vagy szerencsétlen, segélyen tengődő fiatalfelnőttekről mesél, mindig alázatos érdeklődéssel fordul feléjük; már-már romantizálja a választott közeget. Leíró objektivitással közeledik, ám szociális érzékenységéből adódóan rövid időn belül rabul ejti a vizsgált világ kétes bája, annak minden pozitív és negatív előjelű velejárójával. A nemzetközi szinten Cannes-ban, itthon a tavalyi Cinefesten debütáló Red Rocketnél, azaz Vörös rakétánál – mely a vörös hajú „bombázóra” utal – sincs ez másként, melyet a pandémia alatt, mindössze nagyjából tízfős stábbal, a Floridai álomnál is kevesebb pénzből (kb. 1,1 millió dollárból) készített.

Mikey „Saber” Davies-t (Simon Rex) egy Texas City felé tartó buszon, kékre-lilára verve ismerjük meg: ugyan egykoron sikeres, több díjat elnyerő pornószínész volt, zűrös ügyei miatt kénytelen volt elhagyni Los Angelest. Jobb híján egykori (pornó és magánéleti) partneréhez, Lexihez (Bree Elrod) és anyjához (Ethan Darbone) kéredzkedik vissza, ahol elsőre nem látják szívesen, de megnyerő stílusával eléri, hogy egy rövid időre náluk húzza meg magát. Az előzetesen kért pár nap hetekre duzzad, mivel Mikey újra beszáll a drogbizniszbe, így nem csak a lakbért tudja fizetni, hanem kisvártatva volt (jogilag még jelenlegi) feleségével is szexuális viszonyt folytat. A dolgok nem várt fordulatot vesznek, amikor egy fánkozóban megismeri a fiatalkorú Strawberryt (Suzanna Son), akiben meglátja a potenciált a felnőttiparba való visszatérésre.

Nem ez az első mozi idén, mely egy karakter köré szervezve enged betekintést marginalizált csoportok hétköznapjaiba: az Ulrich Seidl által rendezett Rimini hasonló perspektívából láttatja főszereplőjét, az átlag néző számára nehezebben befogadható, művészfilmes eszközöket (steril, statikus képek, távolságtartó hosszú beállítások, végletekig lecsupaszított, lassú folyású narratíva) használva. Sőt, az explicit szexuális tartalom vagy a mindent kimagyarázó, dörzsölt, sunyi játékot űző főhős is közös vonás, de a tartalmat formai keretbe rendező elv merőben eltér egymástól. 


A képek forrása: MAFAB

Baker elmondása szerint a Red Rocket alapötlete már a Starlet című filmjénél megvolt, illetve Simon Rexet már akkor kinézte magának Mikey Saber szerepére. Az MTV-n ismertté vált, később a Horrorra akadva sorozatban feltűnő Rex tökéletes választásnak bizonyult a szerepre, mely leginkább annak köszönhető, hogy saját, kaotikus perszónája meglehetősen közel áll a lecsúszott pornósztáréhoz (olyannyira, hogy a való életben ő is szerepelt felnőttfilmekben). Minden snittjéből árad az energia: Mikey folyamatosan több labdát tart egyszerre a levegőben, bárkinek lyukat beszél a hasába, miközben az őt körülvevő embereket mindössze ugródeszkaként használja ahhoz, hogy ő minél gyorsabban, minél magasabbra jusson. Nincs valódi identitása, minden helyzethez kaméleonként próbál idomulni, viszont vesztére túlbecsüli saját képességeit: nagy nehezen egyet lép előre, hogy később kettőt lépjen hátra, így – saját, egocentrikus jelleméből fakadóan – sosem lesz képes a „nagy áttörésre”. 

A kiváló főszerep mellett a leginkább helyi, amatőr színészekből összeverbuvált csapat végletekig autentikus lenyomata a texasi olajfinomító árnyékában élő, Trumpon szocializált közép-amerikai mikroközösségeknek. A Red Rocket közvetetten, de sosem mesterkélten helyezi el a képmező különböző pontjain a kulturális vagy politikai utalásokat, legyen az egy szenvedélyes elnöki beszéd a tévében, kirakodóvásár a szomszédban, drogüzlet a hátsó kertben vagy olyan ikonikus slágerek beemelése, mint a Bye Bye Bye az NSYNC-től. Baker az atmoszférateremtés nagymestere: minden, következetesen 16 mm-s szalagra rögzített jelenetében szinte érezzük, szagoljuk és tapintjuk az általa választott és ismert miliő esszenciáját. 

Mikey részleges sikerekben gazdag kiútkeresése több mint kétórás, ám kezdeti elképesztő tempóját nem tudja végig tartani: a Red Rocket második felét ennél feszesebbre vágva kompaktabb élményt tudott volna nyújtani, melyhez mérten a lezárás kissé összecsapottnak, elkapkodottnak tűnik. Az alacsony büdzsé egyáltalán nem, a forgatási idő szűkössége viszont egyértelműen látszik a végeredményen: bizonyos szegmensekben kevésbé életszagúak a dialógusok, illetve előfordulnak kísérletező, a film egységes képi világától elütő formanyelvi megoldások (pl. hirtelen zoom-in, zoom-out) is. Az azonban kétségtelen, hogy Sean Baker továbbra is nagyszerű abban, amit a Starletben, a Tangerine-ben vagy a Floridai álomban és most a Red Rocketben csinál: érzékenyen mutat be a társadalmon kívül álló közegeket, melyek nem csupán velünk élnek, de nem is állnak olyan távol tőlünk, mint azt elsőre gondolnánk. 

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.

Címkék: Mozipremierek 2022