A szürke ember
2022.07.27.

Darálós, faltól falig akciókat, szórakoztató ellenszereposztást és kihagyott ziccerek sorát hozza a Netflix eddigi legdrágább filmje, a nyár nagy durranásának ígért kémzúzda. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

A szürke ember már a premierje előtt izgalmas kérdések sorát vetette fel. Meg tudják-e ismételni minden bevételi csúcsot megdöntő Marvel-filmjeik sikerét a legkelendőbb szuperhősfilm-rendezők, a Russo-fivérek? Hihető lesz-e az Amerika Kapitányként befutott Chris Evans szociopata bérgyilkosként, jól áll-e majd a mintaszerű hősiesség szobraként megismert színésznek az éles karakterváltás? Ryan Gosling lesz a 2020-as évek Jason Bourne-ja és egyáltalán: újra lehet-e gondolni annak a stílusteremtő akciósorozatnak a stiláris és politikai örökségét a mostani turbulens évtizedre?


Jelenetek a filmből

Nos, igen, igen, és nem és nem: A szürke ember nemcsak sok pénzt vitt (200 millió dollárt), de sok nézőt is hozott a Netflixnek, a Bosszúállók-filmek után Anthony és Joe Russo a kisképernyőn is sikeres franchise-t indított, Chris Evans lubickol a penetráns bajszú, Schopenhauert idéző, diszkónacis szociopata szerepében, Goslingon pedig nem múlik semmi, de a közelébe se ér se Bondnak, se Bourne-nek, mert ebben a filmben és ezekben a rendezőkben nincs is erre ambíció. (Arra meg pláne nincs, hogy a Bourne-filmekhez hasonlóan a korrupt vezetői által elárult kisügynök történetében a korszellemet is kitapintsák.) A szürke ember könnyed, többnyire szórakoztató, de tökéletesen üres akciófilm, a közepesnél kicsit jobb akciókkal, nulla, de legalább lendületesen előadott sztorival, néhol szemkápráztatóan neonfényes, máskor lesújtóan semmitmondó látvánnyal, és pont olyan szórakoztató színészi alakításokkal, hogy az ember azért ne kapcsoljon el róla egy unalmasabb pillanatban.

Papíron a Tom Clancy írótársaként indult Mark Greaney regényéből adaptálták a filmet, de ebből  nem sok minden  érződik a filmen, A szürke ember ugyanis azt a benyomást kelti, mintha majdnem minden elemét más filmekből ollózták volna össze. A névtelen CIA-ügynök, aki szembekerül az ügynökség korrupt vezetőségével (Bourne-filmek), miközben vérdíjat tűznek ki a fejére, ezért bérgyilkosok hadserege ered a nyomába (John Wick), de ő megmenti közben a szívéhez nőtt, itt történetesen szívbeteg kislányt (Léon, a profi), és a pótapafigurának is beillő főnökével is akciózik (Bond-filmek).


A képek forrása: MAFAB

Ez persze még nem lenne feltétlenül hátrány, elvégre a Tarantino-filmeket is a végtelenségig lehet lábjegyzetelni, honnan kölcsönöztek bele jeleneteket, motívumokat, de más, ha egy szerzői látásmódon szűrődnek át és főhajtásképp kerülnek bele egy filmbe a hatások, és más, ha a rendezőknek pont a markáns szerzői kézjegye hiányzik, amitől ez az egyveleg önálló életre kelne. És alighanem itt vérzik el A szürke ember, nem pedig az elcsépelt történeten, hiszen pont a Netflixen és pont a Russók írói-produceri közreműködésével készült Tyler Rake: A kimenekítés bizonyította (szintén egy ex-szuperhőssel, Chris Hemsworth-szel a főszerepben), hogy bármilyen faék-sztoriból lehet lenyűgöző zúzdát rendezni, ha az látványos és eredeti akciórendezéssel párosul.

A szürke ember azonban mindig elakad két világ között: a mai trendeknek megfelelően, ahol mindenki a John Wick-szériát koppintja, szuperstilizált akar lenni, szilveszteri tűzijáték-lődözés közepette indítja az első leszámolást, és ha teheti, neonfényekbe vagy épp elegáns vaksötétbe öltözteti az akciókat, ugyanakkor a Bourne-sorozat hiperrealizmusát sem akarja elengedni. Hol a John Wick-féle, sokáig egyben tartott és dinamikus kameramozgással feldobott hosszú snittekkel veszi, hol pedig (egyesek számára követhetetlenül, szerintem még épp elfogadható mértékben) agyonszabdalja, -snitteli az akciókat. Hol olyan önironikus és poénkodó, hogy azt hisszük, idézőjelbe teszi magát és figuráit, hol meg azt akarja elhitetni velünk, hogy ezeknek a szuperhőskunsztoknak is beillő akcióknak valódi tétje van, de úgy igazán nagyokat nevetni és nagyokat izgulni se lehet rajta.

Ahogy az már előző filmjükön, a bankrablós-drogfilmes Cherryn is látszott, a Russo fivéreknek nincs saját stílusa, amit a különböző filmstílusokban való tobzódással igyekezne pótolni és/vagy elkendőzni, ez viszont a szigorú szabályok szerint működtetett és a rendezőit gondosan kordában tartó Marvel-filmeken kívül még nem sült el igazán jól. Nincs ez másképp A szürke emberben sem, ám a színészi játék van annyira szórakoztató, hogy az ellensúlyozza a rendezői hiányosságokat. 

Chris Evans inkább pojácát játszik, mint félelmetes szociopatát, és jól teszi, Ryan Goslingnak pedig jól áll ez a flegma, de csupaszív akcióhős, mert úgy tud rezzenéstelen arccal is kúl és lezser lenni, hogy figurája az alulírt karakter és a világépítéshez szükséges izgalmas mitológia hiánya ellenére sem hat üresnek. Billy Bob Thorntont egyszerűen jó viszontlátni, hiszen az elmúlt 4-5 évben nem szerepelt filmekben, Ana de Armasban pedig ott rejlik egy női akcióhős ígérete, amit aztán nem bontanak ki – de neki amúgy is szeptemberben jön az igazán nagy dobása a Netflixen, a rendhagyó Marilyn Monroe-életrajz, a Blonde képében.

A szürke emberhez már készül a folytatás és a spinoff is a Netflixnél, ami nem csak azt jelzi, hogy az egyöntetűen negatív kritikai fogadtatás mellett a nézői egyöntetűen pozitív volt, hanem azt is, hogy új korszakába lépett a streaming-óriás. Az elmúlt hetekben, hónapokban sorra jelentek meg a Netflix válságát taglaló cikkek, a cég pedig úgy tűnik, hogy a Marvel- és/vagy Disney-modellben, vagyis az univerzum- és franchise-építésben találta meg a meredeken eső részvény-árfolyamok és előfizetőszám ellenszerét. A Netflix az egyben közzétett sorozatévadok darálása mellett az elképesztő tartalomdömpinggel alapozta meg piacvezető szerepét a streaming-szolgáltatók között, ám a mértéktelen költekezés és tartalomgyártás nem tartható örökké, így a mai, kockázatkerülő hollywoodi trendeknek megfelelően a jövőben ők is a kevesebb, de drágább tartalom gyártására terveznek átállni, amikből aztán összefüggő univerzumokat és persze filmekre, sorozatokra, videojátékokra és egyéb termékekre átváltható franchise-okat, brandeket lehet építeni. Ennek egyik első állomása A szürke ember, de emellett készül a Stranger Things-spinoff és színházi előadás, a Bridgerton-előzménysorozat, valóságshow a Squid Game alapján, a Trónok harca alkotói pedig kínai sci-fiből fejlesztenek franchise-t.

Ha kétségeink voltak, hogy lehet-e még középszerűbb a Netflix, akkor ne legyenek. Lehet. És lesz is.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.

Szerző: Soós Tamás
Címkék: Netflix 2022