Beszélgetés Bella Mátéval
2022.07.05.

Egyszerre komponál a legnagyobb múltú avantgarde együttesnek és a musicalszínpadnak, de a kortárszenében érzi otthon magát Bella Máté, a harmincas generációhoz tartozó zeneszerző. CSABAI MÁTÉ INTERJÚJA.

Revizor: Mi volt az a korai, meghatározó élmény, ami a zene mellé sodort téged?

Bella Máté: Mint a legtöbb zeneszerző, én is improvizációval kezdtem a zeneszerzést. Hat éves koromtól zongorázni tanultam a kispesti zeneiskolában, két év múlva már rendszeresen rögtönöztem, mindig abban a stílusban, amivel találkoztam. Először felvettem magnószalagra a darabjaimat, aztán elkezdtem őket lekottázni, ami már nagyobb küzdelem volt. Tulajdonképpen ez az a küzdelem, amit a zeneszerző folytat, megtanulni leírni azt a belső gondolatot, ami a fejében születik meg.

R: Mi hatott rád?

BM: Először filmzenék, főként Thomas Newman, aki az Amerikai szépség zenéjéért Oscar-díjat kapott, de hatott rám Bartók és Stravinsky is. Csak húsz éves koromban, zeneakadémistaként ugrottam fejest a kortárs zenébe, akkor szerettem meg Lutosławskit, Pendereckit és a lengyel zenét, az '50-es, ’60-as években megjelenő avantgarde irányzatokat.

R: Egyik darabod címe: Sound of Generation Y. Milyen a te korosztályod hangja?

BM: Nehéz a jelenből válaszolni erre. Utólag kiválóan tükröződik, milyen hatása volt a második bécsi iskolának vagy a darmstadti nyári kurzusoknak, de nem vagyok benne biztos, hogy ők abban az időben frappáns választ tudtak volna adni egy hasonló kérdésre. Azt látom, hogy a Y és a fiatalabb generációkat máshogy veszi körül a zene. A Zeneakadémián, ahol egyetemi adjunktus vagyok, a fiatalabbaktól olyan kortárs szerzőkről hallok, akikkel a TikTokon találkoznak. Az a popszám, amit Rácz Gergővel írtunk A Dal című műsorba, szintén népszerű volt a TikTokon, de a könnyűzenében ez talán nem is olyan meglepő. Az, hogy a kortárszenére is nagy befolyással lehet a közösségi média, nekem is új információ.

R: A műveid túlnyomó részét közzétetted a YouTube-on, ami annak a fényében különösen fontos, hogy olyan klasszikus életművek is láthatatlanok az interneten, mint Jeney vagy Vidovszky munkái. Ha nem osztod meg, nem is létezel?

BM: A harmincas generáció sokat használja az Instagramot, a Facebookot, de az Eötvös Péter Alapítvány is jelen van. A növendékeimnek is azt mondom, hogy ezt ma már nem lehet megspórolni, hiába húzzák a szájukat.

R: Te nem voltál finnyás a dologra?

BM: Dehogynem.


Bella Máté (Magyary Lenke fotója)

R: Amikor 2010-ben Karafiáth Orsolya szövegére megkomponáltad a - most épp Szentendrén színre kerülő - A Macskadémont, nem derogált, hogy könnyebb műfajhoz nyúlj?

BM: Komoly dilemma volt számomra, hogy egy kortárs komolyzenével foglalkozó zeneszerzőnek illik-e ilyet, és biztos voltak pályatársak, akik ezt nem nézték jó szemmel. De Fekete Gyula, aki tanárom volt a Zeneakadémián, minden hallgatóját arra biztatta, hogy ne szorítsuk magunkat keretek közé. A zenés színházat nem mindenki helyezi egy polcra a prózai színházzal, pedig semmivel sem kíván kevesebb szakértelmet és tehetséget.

R: Az életműveden végigtekintve már-már zavarba ejt az a változatosság, hogy egyszerre komponálsz Tolvai Reninek meg az Ensemble InterContemporain-nak. Melyik az igazibb, önazonosabb önmagad?

BM: Az elsődleges területem a kortárs komolyzene. Ezt tanultam, ebben vagyok otthon, ennek a fortélyait ismerem a legjobban, máig kézzel, papíron komponálok, de szeretnék nyitott füllel és nyitott szemmel járni a világban, mert sosem tudhatom, honnan kapok inspirációt.

R: Kívülről úgy tűnik, a tonalitás kérdésében mást gondol a fiatalabb generáció, mégis vissza lehet tuszkolni a kromatikus hangokat Pandóra szelencéjébe. Ligeti nevezetes kijelentése szerint a teljes kromatizmusból „ronda zene” született, ráadásul nem lett köznyelv. Tévút volt a schönbergi út?

BM: Semmiképpen, mert ha nincs Schönberg, akkor nincsen Webern, ahogy sem Stockhausen, Kurtág vagy Ligeti György, és senki, akit a tizenkétfokúság inspirált. Egészen máshogy nézne ki az európai zene. Azzal, hogy a kortárs zene, ahogy mondani szokták, „válságban van”, nemcsak a zeneszerzőknek, hanem a koncertszervezőknek és az előadóknak is dolga van, olyan hangversenyekre van szükség, ahol a legújabb alkotások is rendszeresen megszólalnak.

R: Mely alkotásaidat tartod igazán fontosnak az eddig elkészültek közül?

BM: Csodálatos körforgás, ahogy egy mű megszületik, kottapapírra kerül, majd megszólal. Először a fejben létezik, nem több, mint idea, amit le kell írni, minél hűségesebben a belül kialakult elképzeléshez, aztán az anyagi világból újból a szférák szintjére emelni azzal, hogy előadják, és a kottából zene születik. Van, hogy ez a transzformáció jobban sikerül, és van, hogy kevésbé. Első fontosabb művem A pillangó álma, amit a Bartók konzervatórium befejezése után írtam csellóra és zongorára 2006-ban. Három évvel később írtam a Chuang Tzu’s Dream című művet, és először gondoltam el mélyebben, hogy milyen lehetőségek rejlenek a vertikális és horizontális ritmikus és hangszínszövetekben. Az Ensemble InterContemporain felkérésére írt Hesperus című brácsaverseny az aleatóriával való kísérletezésem eredménye, bár végül végigírtam a kottát, a véletlenszerűség illúzióját keltve. Az indetermináltság megjelenik a Sounds of Generation Y Part II című művemben is, ami Lukács Miklós cimbalomművésznek készült.

R: Most épp egy passión dolgozol. Ez még nagyobb lélegzetű mű lesz?

BM: A Passió Almási-Tóth András librettója alapján készül bibliai témára, hét jelenetben, amiből hármat már megírtam. Erről azonban még hadd ne beszéljek többet.

R: Vannak-e olyan darabok, amik – Bartókot idézve – a bőröndödben vannak: amiket mindenképpen meg akarsz írni?

BM: Rengeteg ötletem van, és igyekszem úgy igazítani őket a felkérésekhez, hogy beleférjenek. Sok minden inspirál, most például Carlo Rovelli könyveinek hatására a világ szemcsés szerkezete: mi más illusztrálhatná jobban, hogy a világ csupa rezgés, mint a zene?

Szerző: Csabai Máté
Címkék: Bella Máté