A Karantén Zóna / HBO Max
2022.06.29.

Zsótér Indi Dániel szkeccsfilmje minden elvárást felülmúl, egyet leszámítva: cseppet sem karanténspecifikus élethelyzetekről szól. BECSÁGH DÁNIEL KRITIKÁJA.

Akármennyire is tiszteletre méltóak az önerőből, elsősorban lelkesedésből, semmint lehetőségek garmadája révén létrejött produkciók, 2022-ben már hajlamosak vagyunk óvatosak lenni ezekkel a darabokkal – még akkor is, ha történetesen az HBO Max kínálatában jönnek szembe. Nem feltétlenül az a lényeg, hogy a szűk költségvetés, a profi szakemberek hiánya óhatatlanul megmutatkozik a végeredményen (elvégre az NFI Inkubátor Programjának egyébként már 100 millióból dolgozó próbálkozásai is csak most kezdtek komfortosan mozogni a saját határaikon belül), hanem hogy legtöbb esetben azért nem is álltak be gazdag producerek vagy intézmények az alkotók mögé, mert már a forgatókönyv sem volt arra érdemes. 


Jelenetek a filmből

Zsótér Indi Dániel karantén-időkapszulájának szkeccsei meglepő módon mindkét előítéletre rácáfolnak: noha ő is baráti szívességeket beváltva, többek között saját otthonát használva hozta tető alá A Karantén Zónát, de annak kisszerűsége egyáltalán nem egyenértékű az olcsósággal. Ez egyedül abban érhető tetten, hogy minden epizód a négy fal között játszódik (ami eleve adott a tematika révén), viszont a technikai megvalósítás, grafikák, effektek terén éppen azt a színvonalat képviseli, amit például egy hazai mozifilmtől is várnánk. A vágás, az aláfestő zene alkalmazása vagy az operatőri megoldások pedig egytől egyig azt mutatják, hogy nem életük első forgatásával szembesülő lelkes amatőrök, hanem profik dolgoztak a produkción.

Ironikus módon leginkább azt róhatjuk fel a filmnek, hogy a tussal vastagon kihúzott tematika ellenére történetei könnyedén függetleníthetők az elmúlt két év eseményeitől, merthogy eleve nem is azokról igyekeznek állításokat megfogalmazni. A Karantén Zóna sokkal inkább a felszíni jellemzőit ragadja meg az izolációnak: a távoktatást, a home office-t, a háttérben bekapcsolva hagyott tévékből duruzsuló Müller Cecíliát, az összezártságban (vagy éppen különzártságban) állandósuló összekapásokat. 

A szkeccsekben a karanténapropó nélkül is elmesélhető, általános emberi történeteket találunk: a férj munkanélkülisége (és állandó otthoni jelenléte) okán próbára tett házasságot (Egyedül), a nagypapa halála kapcsán érzett gyermeki bűntudatot (Muki), társaságra vágyó, magányos idős hölgyet (Hatósági), az influencer-lét felszínességét egy párkapcsolat perspektíváján keresztül (Húsbáb). Az öt darab szösszenetei közül egyedül a Seholról mondható el, hogy valódi karanténtémát vesz célba az állandósuló online és otthonlétbe, valamint a hétköznapok egyformaságába becsavarodó főszereplőjével.

Ez utóbbi már sokkal inkább hasonlít arra a vállalásra, amit például Bo Burnham Inside című karanténnaplójában láthattunk, ahol Burnham hibátlanul mutatta be, milyen hatással bírt a többhónapnyi magány és elzártság a saját lelkivilágára, miközben éles nyelvű komikusként természetesen az odakint zajló jelenségeket sem hagyta szó nélkül. Nehéz eldönteni, hogy A Karantén Zóna nem tud (már csak formátumából eredően sem), vagy pusztán nem akar hasonlóképp mélyére látni annak, hogy konkrétan a karantén, a vészhelyzet, az egyik napról másikra felborult életek hogyan hatottak az emberi pszichére. 


A képek forrása: MAFAB

A Muki nagypapa-anyuka-kislány háromszögében például éppen az a gondolat sikkad el végül, hogy a hirtelen otthonápolásra szoruló idősek és a távoktatásban folyamatos segítséget igénylő gyerekek mekkora terhet róttak szervezésileg és érzelmileg is családtagjaikra. A Sehol azt látszik bizonyítani, hogy Zsótérnak és a forgatókönyvíró-társ Vida Orsolyának alapvetően akad mondanivalója a karantén társadalmi vonatkozásairól, máskor viszont egyenesen örülhetünk annak, hogy nem vették ennyire szigorúan saját elképzelésüket, ugyanis az összekötő témától függetlenül is brillíroznak rövid formátmú karakterépítésben és történetmesélésben. A Húsbáb például közhelyesnek tűnő koncepciója ellenére messze a legokosabb megvalósítású filmetűd a válogatásban: influencer-alakjának nárcizmusát és megjátszottságát ízléses visszafogottsággal, kétségektől mardosott párja szemén keresztül mutatja be, végső soron pedig inkább válik a másik fél megismerésének testhorror-parabolájává.

A Karantén Zóna felettébb okosan építi be a fantasztikumot történeteibe: a természetfeletti minduntalan megmarad szimbolikus síkon, nem ajánl és nem követel magyarázatokat, ugyanakkor ezzel nem is viszi el a fókuszt a kisfilmek lényegi üzeneteiről, hanem remek érzékkel támogatja azokat. A szemtől szemben felvállalt Alkonyzóna-párhuzamok közül egyedül a narrátor által szájba rágott tanulságok érződnek mellélövésnek: egyrészt éppen a jelképrendszer kifinomultságának mondanak ellent, másrészt tizenöt-húsz perces szkeccsekben eleve nehéz olyan rétegzettséget elérni, amely bármilyen szinten is magyarázatra szorulna. 

Tegyük hozzá, első- és függetlenfilmes mivoltához képest így is rendkívül összetett vállalást valósít meg javarészt sikeresen A Karantén Zóna, így a stáblistával együtt is mindössze 78 perces játékidőt még akkor is érdemes rászánni, ha egy-egy rövidfilmje közhelyesnek vagy szimplán kevésbé érdekesnek tűnik. Korlátait pedig értelmezhetjük úgy, hogy elsősorban időkapszulaként tekintünk rá: elvégre amikor megszületett, még mi is csak a folyamatos home office-t, otthonmaradás-kampányokat és érintkezésmentes házhozszállítást érzékeltük a karanténból.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.