Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A SAKKTÓL AZ ANCONAI SZERELMESEKIG

Újszegedi Szabadtéri Színpad 2022
2022. jún. 16.
Soha ennyi programot nem kínált még az Újszegedi Szabadtéri Színpad, mint idén nyáron, amikor június 22. és augusztus 20. között a zenés műfajoké lesz a főszerep: négy színházi produkcióra és öt koncertre várják a szervezők a közönséget. HOLLÓSI ZSOLT AJÁNLÓJA.

Szegeden már évtizedek óta vitatkoznak arról, hogy mit, mennyit és hogyan kellene játszani a Dóm téri nagy szabadtéri kisöccsének számító Újszegedi Szabadtéri Színpadon. A Fogadalmi Templom ikertornyaira néző négyezres nézőtérrel szemben „csak” 1200 főt befogadó Erzsébet-ligeti csillagtetős színházat a 2019-es fesztiválszezonra teljesen felújították, 80 millió forintból új színpadtechnikát és modern világítástechnikát is kapott. Azóta is zajlanak kisebb-nagyobb technikai fejlesztések, idén az önkormányzat támogatásával 30 millió forintból tűzálló, fekete ponyva felhasználásával 13 méter magas tetőszerkezetet építettek a színpad fölé, hogy megvédjék a fellépőket – különösen a drága hangszereiket nagyon féltő muzsikusokat – az időjárás viszontagságaitól. 

ujszeged
Az Újszegedi Szabadtéri Színpad

Várkonyi Miklós, a fesztivál műszaki vezetője azt is elárulja: motoros világítástartó szerkezeteket és a színpadi járást megkönnyítő védő oldalfalakat is felszereltek. Az idei fejlesztésektől azt várják, hogy üzembiztosabbá válnak majd az előadások. A csapadékosabb Németországban például gyakran előfordul, hogy a nyári szabadtéri fesztiválok egy kis eső miatt még nem szakítják meg az előadásaikat, a felkészült nézők ilyenkor egyszerűen előveszik az esőkabátjukat, és a fedett színpadon zavartalanul folytatódhat a játék.

A Szegedi Szabadtéri Játékok vezetői sokáig úgy gondolták, hogy a Dóm téri ezer négyzetméteres, óriási színpad legyen a látványos, nagyszabású zenés produkciók otthona, az egykori népszerű kertmozi kisebb színpadára pedig elsősorban prózai előadásokat terveztek. Az utóbbi években Molière-komédiákat, a Don Juant és a Scapin furfangjait láthatta a nagyérdemű olyan sztárvendégek fellépésével, mint például Bodrogi Gyula, Csákányi Eszter, Koltai Róbert és Kulka János. Ezt a koncepciót Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház és a szabadtéri tavalyi összevonásával létrejött mamutintézmény főigazgatója zárójelbe tette: a megújult műsorstruktúrában ezen a nyáron a zenés műfajoké lesz a főszerep az Erzsébet-ligetben is, ahol négy színházi vendégprodukció mellett öt koncertre is várják a publikumot.

sakk
Sakk

Az újszegedi programsorozat a Kusturica-filmek hangulatát idéző, mindig vérbeli balkáni temperamentummal játszó Boban Marković Orkestar június 22-i koncertjével indul. A világhírű szerb trombitás és zenekara régóta visszatérő vendég Szegeden: népszerűségüket jól mutatja, hogy alig maradt pár szabad jegy az estjükre.

Két nappal később Tim Rice, valamint az ABBA zeneszerző párosa, Benny Andersson és Björn Ulvaeus 1986-ban Londonban bemutatott musicalje, a Sakk (Chess) érkezik meg két estére Újszegedre Cornelius Baltus rendezésében, Kentaur díszletében. A PS Produkció előadásában a két főszereplőt, a hidegháború idején, az 1979-es világbajnokságon egymásnak feszülő orosz és amerikai sakknagymestert Egyházi Géza és Szemenyei János alakítja. A magyar származású menedzser, a két sakkbajnok közt őrlődő Florence Vassy szerepében Sári Évivel, a további szerepekben többek között Molnár Erikkel, Kecskés Tímeával és Pavletits Bélával találkozhat majd a közönség. Érdekesség, hogy két héttel később a másik ABBA-musical, a Madách Színház 2014-ben bemutatott sikerprodukciója, a Mamma Mia! immár negyedszer tér vissza a Dóm téri színpadra, ezúttal korábban még nem látott szereposztással.

domino
A dominógyilkosság

A következő újszegedi program a Budapest Bár nosztalgikusnak és üdítőnek ígérkező július 6-i koncertje lesz: a 15 éves zenekar a tőle megszokott módon régi korok kedvenc slágereit hangolja újra. Július 20-án újabb zenei csemegét kínálnak az Erzsébet-liget lombjai alatt: a Kossuth-díjas komponista és dzsesszzenész, Dés László és ismert muzsikusokból álló zenekara a legnépszerűbb Dés-slágereket és a legutóbbi lemez, az Éjféli járat néhány dalát is eljátssza. A koncerten vendégként két kiváló színész is fellép. Básti Julival az emlékezetes, 1987-es Hallgass kicsit lemez óta sokszor muzsikált már Dés, az ugyancsak remekül éneklő másik vendéggel, Nagy Ervinnel pedig ezen a turnén kezdtek először együtt dolgozni.

Szente Vajk és Galambos Attila kétrészes krimijének, A dominógyilkosságnak a szálai az angol külügyminisztériumban bonyolódnak, ahol Victoria, az újonnan beiktatott külügyér – Lévay Viktória alakítja – helyettese jachtjára szervezett hétvégi kiránduláson szeretné megismerni új beosztottjait. A kellemesen induló hajókázás azonban nem várt fordulatot vesz, kiderül, hogy senki sem az, akinek látszik, mindenkinek van valami rejtegetnivalója, a tengerről pedig egyhamar nincs menekvés. A július 22-én és 23-án látható krimiben a további szerepekben Kolovratnik Krisztiánnal, Dobó Katával, Fehér Tiborral, Náray Erikával, Szerednyei Bélával, Törőcsik Franciskával és Makranczi Zalánnal találkozhat a közönség.

gyongyhaju
A gyöngyhajú lány balladája

Augusztus 6-án az ExperiDance hozza el Újszegedre a Gyöngyhajú lány balladája című Omega-musicalt, amely a legendás együttes örökzöld slágereire építve táncosokkal és énekes-színészekkel a Balatont övező mondákat ötvözi az első szerelem élményével.

Országos koncertturnéja részeként augusztus 10-én érkezik Újszegedre 2020-ban megjelent A dal a miénk című lemezével a Csík Zenekar, Presser Gábor és Karácsony Gábor. A közel kétórás produkció egyedülálló látványt, igazi színpadi show-t ígér, miközben a tradicionális és a modern fúziójaként szólaltatja meg az 50 éves LGT legszebb dalait.

Sok szállal kötődik a Tisza-parti városhoz és a szabadtérihez Rost Andrea, aki augusztus 17-én vendégeivel ad születésnapi koncertet három tételben és három műfajban az újszegedi színpadon. A Kossuth-díjas szoprán nemcsak a tőle megszokott Mozart-, Verdi- és Puccini-operaslágereket énekli, hanem népzenét, világzenét, musicalt és dzsesszt is hallhat majd a közönség Gershwintől Fényes Szabolcsig.

anconai
Anconai szerelmesek. A képek forrása: Szegedi Szabadtéri Játékok

Valló Péter ötletéből negyedszázaddal ezelőtt írta Vajda Katalin a reneszánsz komédiák sémáiból és nosztalgikus olasz slágerekből összegyúrt zenés vígjátékát, az Anconai szerelmeseket, ami mindig, mindenhol biztos kasszasiker. Újszegedre ezúttal a Veres1Színház csapatával, a helyi teátrum egyik legnépszerűbb színésznője, Szilágyi Annamária rendezésében érkezik meg augusztus 19-én és 20-án, a nyári szezon záró produkciójaként.

Az idei Szegedi Szabadtéri Játékokról további információ itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek